Hanyatló falvakat ment a szlovák-magyar határon egy fiatal református lelkész házaspár, Tóth István és felesége, Viktória. Huszonegy évvel ezelőtt, amikor elvállalták a szolgálatot a Miskolctól hetven kilométerre fekvő Abaújvár gyülekezetében, azt mondták nekik, ne tervezzenek hosszú távra. Az öregedő, kétszáz lelkes faluban, valóban az Isten háta mögött alig több mint tucatnyian járhattak templomba. A hit erejével a legszegényebb falvakban, a határ mentén önfenntartó és valódi, családias közösséget építettek, aminek mások a csodájára járnak. A semmiből, valóban az Isten háta mögött, ahol magyar, betelepült szlovák és cigány él együtt, és ahol az érkezésük előtt nem látszott már a kiút. Ha azt kérdezzük, honnan volt fiatal lelkipásztorként mindehhez ereje, Tóth Viktória szerényen annyit mond: Istené a dicsőség, ők csak hittek benne, hogy az Úr nem ad olyan feladatot, amit ne lennének képesek elvégezni. Abaújváron kívül még egy kisebb szomszédos falu, Pányok is hozzájuk tartozik. Ők lettek abban a térségben a legnagyobb szolgáltató és munkáltató egyben: szociális és házi segítségnyújtó szolgálatuk ellátja az időseket és rászorulókat, gazdaságot és egy keresztény manufaktúrát is létrehoztak, jelenleg tizenöt család megélhetését biztosítják. Ez már önmagában is csoda volna, de a Tóth házaspár itt nem állt meg, a gyermekeket is maguk köré gyűjtötték; vannak, akik a gyülekezetben nőttek fel, váltak istenfélő, hívő felnőtté. Bábcsoportot alapítottak, amellyel az országot járják, gyülekezeti otthont építettek, Időközben Viktóriáékra bízták a gönci pszichiátriai- és szenvedélybetegek nappali intézményét is, amely majdnem csődbe ment. És ha ennyi szolgálat nem lenne elég: börtönök, fegyházak fogvatartottainak lelkét is mentik. Ma már a börtönbe szolgálni járó cursillósok észak-magyarországi központja is Abaújváron van.
Az ünnepi riportokhoz kerestünk alanyt, olyan református lelkészt, aki amellett, hogy egy gyülekezetet vezet, anya is. Arról szerettem volna beszélgetni, hogyan is zajlik az ünnepi készülődés, hogy egyezteti össze a családot és a szolgálatot egy olyan időszakban, amikor mindkettő egész embert kíván. A Katolikus Karitásznál Tóth Viktóriát ajánlották. Röviden csak annyit mondtak róla: több, mint lelkipásztor és több, mint anya. Aztán amikor ezt a fiatal, erős, szárnyaló asszonyt hallgattam, aki előtt valóban nincs lehetetlen, megszólalni alig tudtam az ámulattól. Persze beszélgettünk karácsonyról, adventről, készülődésről is, de a szavak valahogy másfelé terelődtek. A hit erejéről beszélgettünk, amely itt az élő példa, hogy valóban hegyeket képes mozgatni. De nem elég csak Istenben hinni; hinnünk kell magunkban is, hogy ha kaptunk életfeladatot, igenis képesek vagyunk azt megugrani.
Öt évet jósoltak a fiatal lelkész házaspárnak Abaújváron, de az Úr ennél többet álmodott
2000-ben Tóth Viktória mindössze huszonkét éves volt, amikor fiatal lelkészként és feleségként Abaújvárra került. Ugyan egy felújított parókiára, de ezen kívül csak egy darabokra szedett középkori műemlék templom és egy gyülekezeti terem várta őket. Az istentiszteleteket tizenöt–húsz, többségében idős ember látogatta. A gyülekezet szegényebb volt a templom egerénél, alig volt bevételük, és a temetések, születések aránya sem kecsegtetett túl sok jóval.
Akkor az egyházi vezetőnk azt mondta, csak az első éveinket fogjuk úgyis itt tölteni. Legfeljebb öt év. Aztán az Isten ettől többet álmodott. Többet bízott ránk
– mondta Tóth Viktória. Aztán a fiatal lelkészek lelkesedésével munkához láttak. Eleinte talán nem is gondolták volna, mi minden elérhetnek.
Abaújvár műemlék temploma. Fotó: PS
2000-ben még óvoda, 1–4. osztályos iskola, önálló polgármesteri hivatal, szociális konyha, élelmiszerbolt, posta, takarékszövetkezet, orvosi rendelő is működött helyben. Ezek közül mára minden bezárt, így az itt dolgozók munkahelyei is megszűntek. Történt mindez az ország leghátrányosabb térségében, ahol egyébként is alig volt munka. Akkor három gyülekezetben láttak el, látnak el szolgálatot: Pányok és Zsujta még Abaújvárnál is kisebb falvak. Mindegyik gyülekezetben beindították a felnőtt mellett a gyermek istentiszteletet, bibliaórát, hittanórát és nyári táboroztatást. Mára már csak Abaújváron és Pányokon lelkipásztorok, ahol körülbelül száz református él, akiknek több mint a fele nyugdíjas. Mindezek ellenére egyre több gyermeket gyűjtöttek maguk köré az évek alatt, akiket a hittanórákon túl, ma már hetente játszóházzal várnak. Mivel a legtöbb gyermek éhesen érkezik csütörtök délután az iskolából a gyülekezeti otthonba, először enni adnak nekik, majd jöhet a játék, kézműveskedés. Most az ünnepek közeledtével sütöttek együtt mézeskalácsot, készítettek karácsonyfadíszeket, és persze készültek, hogy karácsonykor a felnőttekkel együtt menjenek a hagyományos kántálásra.
Bábmisszió Kárpátalján. Fotó: PS
Aki gyermekeket ment, a jövőt menti meg…
Ha csak lehetőségünk van, kimozdulunk velük. Amellett, hogy minden nyáron táboroztatunk, tavaly például voltunk velük a Nyíregyházi Állatkertben, illetve a miskolci moziban. Szemléletes, ha elmondom, teljesen lényegtelen volt számukra, hogy milyen filmet fogunk megnézni, csak az számított, hogy együtt vagyunk, megyünk valahová. A bevásárlóközpontban volt, aki nem tudta, hogy kell fellépni a mozgólépcsőre, aztán ez akkora élmény volt nekik, megengedtem, hogy többször is le-fel menjünk rajta. Sokan megnéztek bennünket, de nem érdekelt, én csak a csillogó tekintetüket figyeltem
– mesélte a lelkészasszony. Mint mondta, a célja az, hogy ezek a gyermekek otthon érezzék magukat a gyülekezetben, a gyülekezeti ház is az otthonuk legyen.
Ha így állunk hozzá a gyerekekhez, és ők is így állnak a gyülekezethez, akkor már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy felnőttként evidens legyen számukra, hogy vasárnap az Isten házában van a helyük
– hangsúlyozta Tóth Viktória.
Napközis tábor a gyerekekkel 2019-ben. Fotó: PS
És a huszonegy éves munka beérett a gyermekek szívében: vannak, akik már felnőttek, elkerültek a faluból, Miskolcon, vagy akár még messzebb, Budapesten élnek, de visszajárnak. Hétvégén, amikor meglátogatják a szüleiket, velük együtt jönnek istentiszteletre. Vannak, akik jegyesoktatásra, esketésre is visszatértek a falujukba, a gyülekezetükbe.
Kellett egy hely
Apropó, Isten háza… Mint már említettük, Abaújváron nem volt gyülekezeti ház, a templom pedig egy romos középkori épület, amely abban az állapotában hitéletre nem volt alkalmas. 2012-re többfunkciós gyülekezeti otthont építettek, amit Perényi Borbáláról neveztek el. Tóth Viktória azt mondja, miközben huszonegy esztendeje öt évet jósoltak nekik és a gyülekezetnek, mára ezt a gyülekezeti otthont is kinőtték.
Eltervezték, megcsinálták. A Perényi Borbála Gyülekezeti Otthon átadója. Fotó: PS
Időközben a Perényi Borbála Gyülekezeti Otthon nemcsak gyülekezeti ház, az imák és találkozások helyszíne, hanem sokak munkahelye is lett. Abaújvár több intézménye, ami 2000-ben, a Tóth házaspár érkezésekor még működött, bezárta kapuit. Sorra szűntek meg a munkahelyek, és hiába növekedett meg a gyermekszületések száma, ha a fiataloknak lehetősége sem volt a faluban maradni. A lelkész házaspár ebben a kilátástalan helyzetben próbált valamilyen szikrát gyújtani, ami ma már magas lángokkal lobog.
2011-re már egyértelműen látszott, hogy a falu lakossága fogy, nincs munka, tehát megélhetési lehetőség sem, ez pedig tényleg a település végét fogja jelenteni. Mivel nagyon sok az idős Abaújváron és a környező településeken is, adta magát, hogy egy szociális házi segítségnyújtó szolgálatot indítsunk el, amelyben foglalkoztatni tudjuk az életerős, dolgozni akaró helyieket. Előbb a házigondozói, majd a falugondnoki szolgálatot indítottuk el
– mesélte Tóth Viktória.
Csigagyártó asszonykör. Fotó: PS
Konyhakert, levendulás, fóliasátor és kézműves manufaktúra, avagy „Az év vidékfejlesztő közössége”
Az utóbbi tíz évben munkatársaikkal igazi közösséggé váltak, pályázati forrásból egy közösségi kemencét is építettek, és kialakítottak egy kis konyhakertet is a gyülekezeti otthon udvarán. Máris adott volt a kis helyi gazdaság, a kemencében kenyeret, kalácsot sütnek. Ha már a gazdaságban megterem a saját zöldség és gyümölcs, mint ellenőrzött, kiváló helyi alapanyag, a következő lépés az volt, hogy saját maguk fel is dolgozzák a terményeiket és így jobb áron tudják eladni. Keresztény Manufaktúrájukban saját márkás lekvárokat, befőtteket, sőt, már kézműves termékeket, kézzel festett fa ajándéktárgyakat is kínálnak. Egy egyhektáros területükön, amit levendulával ültettek tele, imaösvényt is kialakítottak; az ösvényt járva tizenhét imádságos tábla segítségével csendesedhet el a látogató. 2014-ben a Földművelésügyi Minisztérium méltán választotta Az év vidékfejlesztő közösségének az abaújvári református gyülekezetet.
Vezető képünkön a lelkész házaspár a 2014-es „Az év vidékfejlesztő közössége” díjátadón. Fotó: PS
Kaptunk az Úrtól egy közösséget, hozzá egy helységet. Ahogy egyre több programmal, tartalommal töltöttük meg az épületeinket, területeinket, úgy váltak azok élővé. És nemcsak a felnőttek jöttek, sorra teltek meg a tereink gyermekkel. Már heti két alkalommal tartunk játszóházat és gyermek-istentiszteletet, amire nemcsak a település összes cigány és nem cigány gyereke eljön el, hanem még a környező településről is hozzák a gyerekeket a szüleik
– folytatta a lelkészasszony.
Több ezer LélekemelŐ szívecske az abaújvári Keresztény Manufaktúrából, köszönetként az egészségügyi dolgozóknak
Bár a koronavírus-járvány a programokat szűkebbre szabta az abaújvári református gyülekezetben is, kitalálták annak a módját, hogy munkájukat és hitüket hogyan osszák meg másokkal. Az ezredforduló, azaz a Tóth házaspár itteni szolgálata kezdete óta adnak ki havonta gyülekezeti újságot, amelyet a pandémia alatt személyesen vittek el minden családhoz. Közösségi oldalukon minden egyes reggelen lelkesítő, erőt adó buzdításokat és imádságot tettek közé. Ez adta az ötletet, hogy az imádságokat valahogy kézzelfoghatóvá tegyék: megszülettek a LélekemelŐ szívecskék, a Keresztény Manufaktúra által fából készített, kézzel festett szívek, rajtuk egy-egy imádsággal, buzdítással. A LélekemelŐ szívecskékből több mint tízezer darabot juttattak el kórházak egészségügyi dolgozóinak támogatóik segítségével, szerte az országban.
Cursillo – akiknek a legnehezebb tiszta lappal esélyt adni
Már az eddig felsoroltak is felvetik a kérdést, mikor van minderre ideje egy embernek, de Tóth Viktória és a férje itt még nem állak meg. 2015-ban csatlakoztak a reformátusok cursillo missziójához, vagyis a börtönszolgálathoz, 2019 óta pedig a börtöncursillo-ban is szolgálnak, amely egy ökumenikus szolgálat. A lelkipásztor házaspár válogatás nélkül jár a legkeményebb fegyházakba is, hogy hitet, reményt és egy esélyt adjon azoknak, akiknek a legnehezebb, azoknak, akik szörnyű bűncselekményeket követtek el. Nem egy fogvatartott nekik köszönhetően tért meg Istenhez és gyakorolt bűnbánatot. Olyan önkéntes munkatársuk is van – egyelőre távmunkában, mivel az illető jelenleg szabadulás után, de még háziőrizetben van –, aki igetekercseket készít a Keresztény Manufaktúra részére.
Amikor Viktóriát arról kérdeztem, hogyan tud teljes szeretettel, nyitott szívvel fordulni erőszakos bűnözőkhöz, azt mondta, egy titka van: még csak meg sem kérdezi a raboktól, akiket látogat, hogy mit követtek el. Egyetlen alkalommal fordult elő, hogy utánaolvasott valakinek, akivel egy börtönben találkozott. Az nem volt könnyű, de saját szemével, szívével tapasztalta meg, hogy az az ember, akit ő megismert, már valaki egészen más.
Olyannak akarom látni őket, amilyenek most, előítéletek nélkül. Tiszta lappal. Az ítélkezés nem a mi feladatunk
– mondta.
Az anya
Tóth Viktória amellett, hogy egy egész falu, sőt, immár több falu közösségének motorja, bűnösök segítője, mentsvára, háromgyermekes édesanya. Húsz éves nagy fia már nem lakik velük, Debrecenben él, de minden hétvégén hazalátogat. A két kisebb gyermek aktív tagja a gyülekezetnek: úgy nőnek, cseperednek, hogy naponta szívják magukba a hit és a közösség erejét. Tudják, hogy ebben az időszakban is osztozniuk kell az édesanyjukon, mert két gyülekezetnek, harminc munkatársnak van szüksége rá. A tavalyi karácsony volt az első, amikor már közösen díszítették a karácsonyfát: a legkisebb gyermek egészen tizenegy éves koráig abban a hitben élt, hogy a karácsonyfát az angyalka hozza. Ahogy idősödnek, egyre többet segítenek, nemcsak a családban, a gyülekezetben is. Idén már egy héttel karácsony előtt előkészítették a díszeket, fényfüzérekkel díszítették fel a szobájukat. Sűrű mindennapok ide vagy oda, a család minden évben együtt süti meg a fára kerülő mézeskalácsokat.
Mézeskalács sütéssel készültek az ünnepekre a gyerekkel a hagyományos játszóházban. Fotó: PS
A mézeskalácsokat nemcsak a parókián, hanem a gyülekezeti otthonban is megsütötték, tizenöt falubeli és környékbeli gyermekkel, amelyekből egy-egy darab mindenki keze munkájából felkerült karácsony este a gyülekezet karácsonyfájára. Itt gyűlnek majd össze mindannyian Szenteste, hogy együtt énekeljék: Dicsőség mennyben az Istennek!
Vezető képünkön az abaújvári gyülekezet ifjúsági énekkara a templom átadóünnepségén. Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS