A jövőbe csak utólag szokás előre látni – A nemrégiben megjelent Napról napra Trianon című kötetről
Napról napra Trianon címmel jelent meg nemrégiben egy hiánypótló kötet, amely 1918-tól 1924-ig kronologikus sorrendben mutatja be a Trianonhoz vezető események sorát. A kötet szerzői, Gyulai György és Demkó Attila egyúttal egyfajta tragikus történelmi naplót alkottak, amelyben minden tárgyilagos megállapítás, tényközlés és idézet mögött ott húzódik egy tragédia sejtelme, a kötet ezért letehetetlen, de nehezen is olvasható. A kötet bemutatóján a szerzők olyan kevéssé tárgyalt kérdésekre is kitértek, mint a cseh imperializmus, vagy a Trianont meghatározó geostratégiai szükségszerűség.
Hiánypótló kötet jelent meg nemrégiben Napról napra Trianon – 1918-1924 címmel, amelyben napról napra haladva teljesedik ki Magyarország megcsonkításának története. Mint a kötet szerzői fogalmaztak:
Sokan érzik azt, hogy 1918-ban eldől a háború, és Magyarországon él a remény, hogy a központi hatalmak javára. A magyar közvélemény évtizedek óta elsősorban az orosz fenyegetésre koncentrált, és lebecsülte a Románia vagy a belső nemzetiségi mozgalmak jelentette veszélyt. Miután Oroszország hatalma megtörni látszik, még az éles szemű megfigyelők is megnyugodnak. Január első napjaiban számos olyan esemény történik, amely előrevetíti a jövőt, de ez a kortársak számára nem lehet nyilvánvaló. A jövőbe csak utólag szokás előre látni.
Valóban, a könyv nemcsak puszta kronológia, hanem egy történelmi dráma, amely feltartóztathatatlanul halad a tragédia felé, miközben, mi az „előre látó” olvasók megtapasztalhatjuk a kor magyarságának rémült értetlenségét a körülöttük zajló történelmi léptékű folyamatok Kárpát-medencét elborító árjában. Ez a belső, a kor emberének lelkében lejátszódó lassú, de kíméletlen megsemmisülés az, ami igazán nehézzé teszi egyvégtében végigolvasni a kötetet, hisz bármilyen történészi érdeklődéssel is forduljunk a tartalmához, a feszültség végig ott lüktet a különben tárgyilagos és objektív sorok között.
A cseh imperializmus
A szerzőpáros, Gyulai György és Demkó Attila a kötet bemutatója alkalmával rendezett beszélgetésen ugyanakkor több olyan kérdést is említett, amelyre talán eddig kevesebb fény vetült. Az egyik ilyen téma a létező, de keveset emlegetett csehszlovák imperializmus, amelynek igen erőteljes gyarmatosító jellege volt. Mint Gyulai György kifejtette, a szlovákság ugyan gondolkodott a függetlenedésben, ez nem kapcsolódott a „csehszlovákizmushoz”, amelyet elsősorban az észak-nyugati, protestáns gyökerű szlovákok éreztek maguknak, ellentétben a katolikusokkal. Mint hozzátette, fontos, hogy a szlovák történelemoktatás ötven éve kerüli azt a kérdést, hogy a cseh orientáció abban a korban közel sem jellemezte általános érvénnyel a szlovákságot, különösen, mivel a területet a csehek katonailag hódították meg, és ezt a szlovákok sem nem fogadták kitörő lelkesedéssel. Demkó Attila a témához kapcsolódva hozzátette, bár hazánkkal kapcsolatban szokás emlegetni a nacionalista törekvéseket, az igen ambiciózus, nacionalista birodalom-kiépítési szándék minden szomszédos népnél megvolt, amelynek részét képezte a magyar mentes Erdély, vagy Felvidék. Demkó szerint ezért is fontos megjegyezni, hogy abban a korban nem volt tere a Duna-menti népek konföderációjáról szóló elképzelésnek. Demkó Attila szerint az 1918-as cseh kísérletre is jellemző, hogy nem áll meg az etnikai határterületeknél, hiszen hódítani szerettek volna, bár ez a magatartás éppúgy igaz volt a románokra is. A csehek birodalomépítési szándékát hátráltatta, hogy nem voltak többségben a kiszemelt területen, osztozniuk kellett a magyarok mellett a szlovákokkal, németekkel és a ruszinokkal.
Ennyi sem maradt volna?
Gyulai György arra is felhívta a figyelmet, tulajdonképpen az is kész csoda, hogy Magyarország a mai formájában létezik, hiszen a szomszédos államok még ennél is több területre tartottak igényt. Az osztozkodás során ugyanis világossá vált, hogy az angolszászok nem támogatják Németország feldarabolását, nehogy Franciaország túl erős hatalom legyen. Ezért esett a választás a Monarchiára, mint Németország háttérországára, így vált Magyarország területe is alku tárgyává. Gyulai György azt is megjegyezte, érdekes, hogy a vesztes Ausztria szintén kapott területeket Magyarországból, ennek azonban feltehetően az volt az oka, hogy nem volt elegendő Bécset, egy hajdanvolt birodalmi fővárost kiszolgálni képes mezőgazdasági terület, ezért kaptak az osztrákok egy keveset a magyar földből. Gyulai György ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Ausztria nem kifejezetten örült a területrendezés után kialakult önállóságának, az osztrákok sokkal inkább gondolták magukat Németországgal közös egységként, amelyről azonban az angolok és a franciák hallani sem akartak.
Demkó Attila szerint a szomszédos államok nem kaptak meg mindent, amit akartak volna, különösen a románoknak kellett csalódniuk, akiknek a franciák még 1916-ban mindent megígértek. Makó, Gyula, Békéscsaba és Debrecen az előzetes ígéretek szerint ma Románia része lenne, Magyarország teljes vazallussá tételét azonban már a győztes hatalmak is sokallták. Demkó Attila kiemelte, sokszor elhangzó kérdés, hogy mi van, ha egyszerűen nem írjuk alá a trianoni diktátumot, amelyre azonban az is lehet adekvát válasz, hogy akkor még ennyi sem maradt volna hazánkból, ismerve a környező nemzetek birodalomépítési szándékait, amely egy Pest megyényi területre redukálta volna Magyarország területét.
Geostratégiai szükségszerűség
Demkó Attila arra is kitért, gyakran próbálnak egyszemélyes felelősöket keresni, és ugyan biztos, hogy Károlyi Mihály pacifista hozzáállása például nem segített, de sokkal inkább igaz az, hogy a magyar közvéleményben és politikai térben egyszerűen nem volt pánikérzet, miközben folyamatosan fogyott Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia lendülete. Demkó Attila szerint az egyes politikai felelősök kiemelése helyett inkább annak a felismerése a fontos, hogy Magyarország egyszerűen nem volt felkészülve arra, hogy elvesztheti a háborút, és hogy ez milyen végzetes következményekkel járhat. Különös tekintettel arra, ahogyan arra a kötet ajánlójában Vágó Bálint is felhívja a figyelmet, hogy a békekötést igen erőteljes mértékben határozták meg a hatalmi és geostratégiai szükségszerűségek. A kényes hatalmi egyensúly kialakítása közben Magyarország megnyomorodott, ugyanakkor azt nem valamiféle hazánk elleni bosszú vezérelte, hanem katonai, geostratégiai érdekek. Ez érte felkészületlenül a magyarországi politikai elitet és a társadalom egészét, amely képtelen volt előre látni hazánk feldarabolásának lehetőségét, mert ismeretlen volt számukra az a gondolkodásmód, amely az erőviszonyokat olyan egyensúlyi helyzetbe igyekezett rendelni, hogy ne robbanhasson ki újabb háború.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
