Igencsak nevetséges helyzetbe hozta magát az Európai Unió, ugyanis kizárta az alapítványi fenntartású magyar egyetemeket az EU által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból. A döntésüket a magyarországi korrupciós veszélyekkel magyarázzák, ami azért érdekes, mert nem hazánk, hanem az EU hangos a visszaélések miatt. Problémájuk továbbá az, hogy az alapítványok kuratóriumi tagjai megítélésük szerint főként fideszes politikai kinevezettek és teljhatalmat élvezhetnek. Amint ezeket a „hibákat” korrigálják, újra megnyílnak a pénzcsapok ígéretük szerint.
Budapesti Corvinus Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Miskolci és a Soproni Egyetem, a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem. Csak néhány a 21 alapítványi fenntartású egyetem közül, amelyek diákjai elesnek az Erasmus program és a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram adta lehetőségektől. A tiltás azokra a pályázatokra vonatkozik, amelyeket december 15-ike után bírálnak el -számolt be a Népszava.
A megvonás nem csekély, hiszen például a Budapesti Corvinus Egyetem 2014 és 2020 között 11 projektre 3,6 millió euró támogatást nyert a Horizont 2020 kutatási keretprogramból. 2020 decemberében pedig története során először konzorciumvezetőként elnyert egy 4 millió eurós összköltségvetésű pályázatot. Az Erasmus csereprogram is népszerű a magyar diákok körében, legalábbis ezt mutatja az Európai Bizottság kimutatása, amely szerint 2020-ban 22 622 magyar vett részt az Erasmus+ külföldi csereprogramjaiban a felsőoktatás, a szakképzés, az iskolai oktatás, a felnőttképzés területén, amit az EU 40,45 millió euróval támogatott.
Ráadásul az alapítványi fenntartású egyetemek nagyon népszerűek a diákok körében, ugyanis tavaly szeptembertől több mint 180 ezren tanulnak ilyen intézményekben.
A korrupciótól hemzsegő EU a magyar korrupció miatt aggódik
A programból való kizárás magyarázata viszont igencsak nevetséges. Mint köztudott, december 15-én az EU pénzügyminiszterei a korrupciós veszélyek miatt befagyasztották a Magyarországnak 2021-2027 között járó felzárkóztatási támogatások csaknem egyharmadát. Egyúttal utasítást adtak arra, hogy az unió nem köthet új pénzügyi megállapodást a 2021-es magyar törvény alapján létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, illetve az ilyen alapítvány fenntartásába került jogi személlyel. Egyes magyar egyetemek pedig alapítványi fenntartásba kerültek a hatékonyabb működés érdekében, így ugyanis gyorsabban tudnak reagálni a gazdasági igényekre, a bürokratikus kötelezettségek lazulnak, az eszközbeszerzések felgyorsulnak stb. Az új fenntartói modell sikerességét pedig igazolja a nemzetközi gyakorlat is, hiszen a világ legjobb tíz egyeteméből hét alapítványi formában működik.
Az EU viszont amiatt aggódik, hogy az intézmények működési modellje nem biztosította a közösségi források átlátható kezelését, ugyanis sem közbeszerzési, sem összeférhetetlenségi szabályok nem vonatkoznak rájuk. Fő problémájuk pedig az a hazai baloldal által álladó jelleggel hangoztatott lózung, hogy az egyetemek kuratóriumi tagjai pártkatonák és teljhatalmat élveznek az egyetemek felett. Ennek ellenére mégsem hazánkban, hanem az EU-ban jelennek meg most már rendszeresen hírek arról, hogy magasrangú politikusok visszaéltek hatalmukkal. Gondoljunk csak Eva Kailira, aki a katari korrupciós ügy miatt vizsgálati fogságban van több társával együtt, de ne feledkezzünk meg a vakcinabeszerzési botrányról se, ami Európai Unió egészségügyi biztosát, Sztella Kiriákidészt érinti.
Forrás: Népszava, fotó: Semmelweis Egyetem
sanyó
2023-01-09 at 16:46
Dobrev Kláráék ezt is elintézték! Amúgy Soros Gyurka egyetemét is kizárták, vagy az más kategóriába tartozik?
endedworld
2023-01-09 at 16:39
Ballib és egyéb vádaskodók:
Az NEM bizonyíték a korrupcióra, hogy egy alapítvány kuratóriumában olyan emberek is ülnek, akiket ti nem kedveltek.
Az meg, hogy úúristen 1.5 millió Forintot keresnek… annyit én is keresek, pedig én nem vagyok semmilyen kuratóriumban. 🙂
kanigunda
2023-01-09 at 16:35
Döglégy:
És mondsza csak! Miféle gigantikus bajokat hozott eddig a kúróthórium az oktatási
intézményekre? Vagy csak nem tetszik ez valakiknek s ez elég ok? Biztosra veszem,
hogy van valamiféle tuti és fact checkelt listád róla. Mennyire is van köze az EU-nak
a magyar intézmények irányításához amúgy, hogy csak simán lekorruptozza
pausál? Te pedig elvakult párt antipátia mentém ezt el is hiszed?
Az egész ügy egy jelentéktelen, pimfli story lenne de jól példázza a pöffeszkedő
Übermensch mentalitást az EU grémiumoknál.
Játékos
2023-01-09 at 16:34
Firefly 2023-01-09 at 16:21
ii=jj=kk=-1
mi ez?
Firefly
2023-01-09 at 16:24
@ Sas
Nézd már végig a kuratóriumi tagok listáját…ezek nem “rágalmak”, hanem tények. Nagyítóval kell keresni a nem fideszes tagokat…bár tényszerűen igazad van..valóban nem minden tag fideszes..csak a 90-95%-u…
Firefly
2023-01-09 at 16:21
@ Játékos
Te maximum takarító lehetsz a winchesteri egyetemen, ha az Erasmus logóját a wiki-n kell nézegetned állítólagos külföldi egyetemi képzések után.
kanigunda
2023-01-09 at 16:20
Gyors fejszámolás: a diákok kb. 8%-a EROTIKUS. Nem, EREKCIÓS.
Nem, ORGAZMUSOS… mindegy.
Nos, az EU ennyi impotenciális anti FITYISZ szavazót akar generálni.
Szánalmasan átlátszó gennyes kis próbálkozás. Illik a fogtündérhez
meg a frissen aszalt banyához.
Álmos de genere Athilae regis, de genere Turul
2023-01-09 at 16:19
Remek hír! Az Erasmus egy globalista-gender-liberális agymosó program, a’la Soros elvtárs.
Itt az ideje keleti nyitásnak az akadémiai szférában is!
Firefly
2023-01-09 at 16:18
@ Greg
“ Van ezekről publikus és hiteles lista éppen elég” ..tényleg? Hol vannak ezek a listák? (Mármint a mandineres linkeken kívül..)
Nagy a gáz
2023-01-09 at 16:18
Kezdték a szini növendékekkel, azután az ovisokat vették célba, majd az iskolásokkal próbálkoztak. Most következnek az egyetemisták és végül majd az esti tagozatosok jönnek. Már nagyon idegesek lehetnek, mert amikor hazamennek mindig üres böröndöket találnak!
Firefly
2023-01-09 at 16:17
@ Grimmbusz
Ennek pontosan mi is a köze a baloldalhoz? Az EU problémája az, hogy a Fidesz semmibe veszi az egyetemi autonómiát és direkt párt csinovnyikokkal feltöltött alapítványi kuratóriumok alá terelte be az egyetemeket, hogy a kijelölt helyekre csatornázzák Horizone-os pénzeket. Ez is ugyanúgy a lopásról szól, mint az összes Fidesz által levezényelt centralizáció. Vagy magyarázd már el, hogy miért is nem szakemberek kerültek milliós fizetésekért a kuratóriumokba, hanem Szíjjártó Péterke, Varga Juditok, Lázár Jánosok? (Akik gondolom ezzel is annyira baromira ráérnek foglalkozni a minisztériumi ügyek elsikálása mellett..)
Greg
2023-01-09 at 16:17
Minden, a nemzetgazdaságot a legapróbb részleteiben is átlátó, de a pénzügyi zsenialitásukat mégis inkább az ideírogatásra pazarló gazdaságtudományi lángésznek a következőket kellene tudomásul venniük:
Elvitathatatlanok a gazdasági erőfeszítések és az eredmények, amelyek a fideszes kormányzat munkájához köthetők. Van ezekről publikus és hiteles lista éppen elég. A magyarok pedig nem mind ballib idióták, tudnak olvasni és számolni éppen elegen.
Különösen nagy ennek a kontrasztja, ha ezeket az előző időszakok inztézkedéseivel és azok “eredményeivel” vetjük össze.
Rendkívül gyerekes és ostoba húzás azt hangoztatni, “hát még mennyivel is jobb és szebb lehetne mindez, ha a zorbanék kevesebbet lopnának.”
Senki sem tökéletes, ám vannak néhányan,- ballib, firely, stb… stb..- akik minden bizonnyal a saját tökéletességükből kiindulva röhejes kommentekben, különféle helyekről származó állítások és vélemények állandó ideírogatásával buktatnák le a világ legkorruptabb fideszes tolvaj rendszerét.
Az állandóan mindent jobban tudás, a megszállott, rögeszmeszerű irígykedés, a kikapcsolhatatlan zsigeri útálat, az ellenoldallal szembeni minden fronton való permanens áskálódás és annak romlására való mániákus törekvés hosszú távon maradandó mentális és fizikális állapotromláshoz, egészségkárosodáshoz vezet.
Nem valószínű, hogy ez megéri, főleg akkor, ha nulla az eredménye.
Játékos
2023-01-09 at 16:12
megnéztem az Erasmust
https://en.wikipedia.org/wiki/Erasmus_Programme
De szép szivárványos a logoja.
De ha ez, mint a neve is mondja, a diákok tudását hivatott elősegíteni, akkor most ezzel az EU nem a magyar diákokat akadályozzák ebben?
Ez egy nagyon piti húzás az EUtól, hogy a diákokat szivatják.
De nem gáz, mert enélkül is nyugodtan részt lehet venni külföldi egyetemek képzésében.
Én saját, privát úton jártam végig és mivel az egyetem akreditálva volt és a tanulmányi eredményem is megfelelt, boldogan felvettek angol és amerikai egyetemre is.
Ez az Erasmus inkább csak ilyen…fing.
Most éppen a Winchesrteri Egyetemnek melózok, na majd megkérdezem őket, hogy mit gondolnak…
Sas
2023-01-09 at 16:08
Van maximum 2 tucat belpesti hülye-pszichotikus kretén-ezekkel szemben kellene fellépni-már 1990-ben kellett volna-és -nem, nem és nem.Van helyette tyúkólozás.
Sas
2023-01-09 at 16:05
Ki tehet arról, hogy a kormány illetékesei ba..szok, és állnak f..ukkal a kezükben?Egyszer fel nem lépnek a hazudozó ellenséggel szemben.
Sas
2023-01-09 at 16:02
Itt, pesten kezdték el hazudozni, hogy az egyetemek vezetésében csak Fideszesek vannak-ehhez a rágalomhoz-az un-kormány-ahogy szokta statisztált-illetve a fő megmondók-ahogy szokták röhögtek-ezek után történt ami történt.Beteg politika mindent eltűrni-de ezek ilyenek-.
Naprózsa
2023-01-09 at 16:01
alábbi jav, pontosítás:
nem baj, ha külföldi tanulmány alatt nem csábítják el a legjobb diákjainkat, és helyettük cserébe színes léhűtőket nem sóznak ránk, hogy lányainkat elcsábítsák és utána lemészárolják…
Naprózsa
2023-01-09 at 15:55
Nemtom ki hogy van vele, de nem biztos, hogy baj, ha külföldi tanulás ürügyén elcsábítják nyugatnak a legjobb diákjainkat.
Sőt az se tragédia, ha a nyugati selejt tanulás címszóval nem itt cseszi a legyet, és közben elcsábítja lányainkat, majd a halálra késeli őket – mint már tette a sokadik “itt tanuló” színes strici (bocsi: férj és apa).
kanigunda
2023-01-09 at 15:41
Hmmm. ha jól tévedek minden patinás magyar egyetem ki lett így zárva. Nem az egyetem, hanem a DIÁKOK (!!!)
ugyebár. Csak úgy demokratikusan. Mert mindenki tudja, hogy Magyarországon térdig járunk a korrupcióban
beee…. beee… beee… Hol is lehet a vádlistának utána nézni, hogy itthon merre van korrupció gyanú?
Na, mert ilyet még nem produkált tudtommal az EU. Amúgy meg ez a kollektív bünösség kimondása. Ja, hogy
ezt is már szabad? Eztet nem tudtam. Remélem a hír csak egy hírlapi kacsa.
A CEU gondolom kivétel 😉 😉 mert ott aztán gigantikus okosságokat okítanak és országokat virágoztatnak
fel.
Grimmbusz: Köszönöm:-) Tényleg csak ennyi a dolog nyitja.
Tudományos libsizmus
2023-01-09 at 15:35
Ballib:
“…akkor ki küldi a pénzt szerinted?”
Ne röhögtess már, légy oly kedves. Kend nem olvas újságot? Két éve arra megy ki minden orrba-szájba akadékoskodás, hogy az EU nem akar fizetni egy petákot se.
De azt mondom, ne is fizessen. Isten őrizz attól, hogy ki legyünk szolgáltatva ennek a retkes mocsok bandának.
Rolo
2023-01-09 at 15:33
Ballib2023-01-09 at 15:31
?????????
“Tiszta sor”???? ez a fölső sor is tiszta sor????
Az USAbol
2023-01-09 at 15:32
Ezek a komoly elvonások nak semmi köze a korrupció hoz ! Az amerikai egyetemeken többet tesznek a VOKE ideológia terjesztése érdekében mint amit tanulnia kene a diákoknak ! Tiszteletem a kivételnek , de ma az amerikai egyetemek nem produkálnak olyan nagytudású jövőbeli hallgatókat mint az említett magyar egyetemek , ez tény ! Abban a pillanatban ahogy a VOKE ideológiát beengedtek ezekbe az egyetemekre megszűnne a korrupcióval való vádaskodás ! A magyar állam miért nem zárhatja be a soros “ egyetemet “ Budapesten válaszul ????
aladin
2023-01-09 at 15:29
Inkább ezt a balliberális korrupciotól teli EU. kell kizárni, mert ez a simlis banda lop csal hazudik nincs több bizalom ezekben a szemetekben. Utánna egy új korrupció mentes EU. kell választani.
oshon
2023-01-09 at 15:29
Rogton ugrottak karorvendezve a budos magyargyulolo munkakerulo szardobalo csuszomaszok … rogton ! A budos kurva fajtatok hazajaba , ruhes tetves kutyak – fuuujjj a fold ala satanfajzatok !
Grimmbusz
2023-01-09 at 15:28
“több ezerr magyar egyetemista szenved visszafordíthatatlan károkat”
Ezt most így, röhögés nélkül sikerült leírni? Több ezer egyetemista meg közelébe se ment az Erasmusnak és valahogy egyiknél se látom, hogy visszafordíthatatlan kár érte volna, sőt…
Rolo
2023-01-09 at 15:28
Ballib2023-01-09 at 15:23
Mondtam én,hogy mindent IS tudsz???
Magán magán…ott ültél mindegyik alapításánál…sőt személyesen ismered az összes rektort,dékánt,alapítványi vezetőt…sőt még az adóbevallásukat is te csinálod!???
Tényleg már csak nevetgélni lehet rajtatok…annyira erőlködtök…csak a végén be ne szarjatok???
??????
Grimmbusz
2023-01-09 at 15:26
kedves ballib. Gondolom, ha a “mi pénzünkből” a csekatka ülne ott, azzal nem lenne baj, ugye? kedves ballib.
Grimmbusz
2023-01-09 at 15:23
Firefly
2023-01-09 at 15:11
Hát ez az…az fáj az EU-nak, hogy nem jó így az alaptíványosdi, értsd: nem az ő beépített ballib bábjai ülnek ott és teszik zsebre a zsét… Ezért nem tett semmit a Fidesz.
Most tulajdonképpen az a bajod, hogy a Fidesz nem tömi ki pénzzel a ballib ellenfeleit.
Aztán meg az a baj, ha mégiscsak csurran-cseppen valami közpénz vagy eu-s pénz a ballibeknek, mert akkor jön az orbánglobalistanémetprovinciahelytartó (kivéve mikor putyinpincsije..)
Eva Kailit meg egyértelműen csak el kellett rakni az útból, mert valakinek sértette az érdekeit. Köze nincs ahhoz, hogy brüsszel olyan nagyon fel akarná tárni az ilyen ügyeket. Ezt muszáj volt..:)
Rolo
2023-01-09 at 15:18
Aha értjük…a nyugati alapítványi fenntartású egyetemekkel semmi gond…azok borzasztó függetlenek és egy eurocent sem tűnik el????
A Ballib meg a Firefly nagyon átlátják a dolgokat???…két libsi bohóc ? ???
Grimmbusz
2023-01-09 at 15:16
Ugyanmár…
ennek semmi köze a korrupcióhoz.
Nemes egyszerűséggel most az egyetemistákat akarják Orbán ellen uszítani, hirtelen ez jutott az eszükbe. Ursula néni már rég megmondta, hogy meg kell tanítani a mucsaiakat jó helyre húzni az ikszet. Most az a műsor, hogy addig nem mentek ingyér’ külföldre inni, amíg Orbánra szavaztok.
Az meg köztudott, hogy a jogállamiságkorrupcióokatatásegészségügy mindenre válasz, ok és indok.
2 ÉNAKI
2023-01-09 at 15:15
A céljuk a Kuratóriumból a Fideszesek eltávolítása. Tisztában vannak azzal,hogy a cserét meglépjűk,mert elesünk a támogatástól. Kifogásolható,faramuci eljárás.Ez a banda is megérett a totál szanálásra .Nem maguktól ez ötlet,hazánk gyász huszárjai működésben vannak.
Firefly
2023-01-09 at 15:11
@ Bástya
Ok..akkor maradjunk a tényeknél..a Fidesz balfasz politikai döntései miatt több ezer magyar egyetemista szenved visszafordíthatatlan károkat. Már többször jelezte az EU, hogy baromira nem lesz jó ez az alapítványosdi ebben a formában..mégse történt semmi…szóval akkor miről beszélünk? És mégegyszer..ez egy EU-s program..EU-s pénzből..szóval az EU dönt a feltételekről.
Sas
2023-01-09 at 15:01
Az unióban egyszer sem volt szavazás -alapvető ügyekben-egy szűk kör dönt mindig, pl. a szankciókról.A magyar kormány ellen azért van mesterséges hisztéria–mert–nem-korrupt-SGY NEM TUDTA KORRUMPÁLNI A FIDESZT-Ezért támadják folyamatosan.Ez élet-halál harc. Minden eszközt be kell vetni az amerika által -is-korrumpált -gazemberek ellen.
Bàstya elvtàrs
2023-01-09 at 14:59
Ballib/Firefly
Ezért nem lehet veletek vitatkozni, mert agymosottak vagytok, a TÉNYEK viszont nem érdekelnek benneteket.
Tudom soros terv, és soros bà sem létezik, a klimakatasztrofa meg ezerrel tombol…
Ugyhogy innentöl adé….
Bàstya elvtàrs
2023-01-09 at 14:56
Eva Kaili egy àldozat, soros bàcsi beàldozta mert gàzt akartak venni Katartol! Soros bàcsiék meg amerikai cseppfolyosat akarnak eladatni 4-szeres àron!
Senki nem ügyködhet soros papa engedélye nélkül!
Von der leyen 35 milliàrdos esete az sms-ben az normàlis ugye?
Hogy a többi nagy halrol ne is beszéljünk!
Igaz a magyar igazsàgszolgàltatàs valoban rossz, mert tele van korrupt balliberàlis, megvàsàrolt mocsadékkal!
Tudományos libsizmus
2023-01-09 at 14:55
Az Európai Uniót földig kéne rombolni és sóval behinteni a helyét, hogy soha többi senkinek eszébe ne jusson EU-t alapítani.
Egy elmebeteg ideológia foglyává vált korrupt és bürokratikus szervezet megreformálhatatlan. Egy megoldás van: eltörölni a Föld színéről.
Firefly
2023-01-09 at 14:54
@ Bástya
A Cseh Katalin esetében ha lett volna valami, arra már rég rálépett volna Polt meg a fideszes káderek…a 4-es metró ügyében pedig nyakig benne volt a Fidesz is..azért nem lett feltárva.
Bàstya elvtàrs
2023-01-09 at 14:52
Firefly
Nekem az EU-s pénzek lopàsàrol mindig valamiért a 4-es metro, meg a cseh katalin neve jut eszembe!
De nektek valahogy ilyen esetekben hirtelen amnézia lép fel…
Firefly
2023-01-09 at 14:51
@ Bástya
Itt nem a jobboldali emberekről van szó..hanem jelenleg is aktív minisztereket ültettek teljhatalmú kuratóriumokba milliós fizetésért. Komolyan nem érzel semmi “összeférhetetlenséget” ebben az ügyben?
Firefly
2023-01-09 at 14:49
@ Bástya elvtárs
Eva Kaili december óta előzetesben van…miközben nálunk például Farkas Flóriánt még csak ki se hallgatták egy több milliárdos korrupciós ügyben, miközben az összes érdemi dokumentumot ő írta alá. Szóval de..teljesen komolyan gondolom.
Bàstya elvtàrs
2023-01-09 at 14:48
Ballib
Nektek miért fàj az mindig, ha jobbkonzervativ emberek ülnek egyetemek, cégek, stb. igazgatoi helyén!
Ha ugyanilyen poziciokban balliberàlis idiotàk (mert nekik aztàn valoban még agyuk sincs hozzà), ülnek, nos azzal semmi gondotok sincsen!!!!!!!!!!
1,5 millio forint. Ne röhögtess! A balliberàlisok kiskatonài többet lapàtolnak össze egy hét alatt….
Firefly
2023-01-09 at 14:45
@ endedworld
Egy olyan országról beszélünk, ahol ha épp nem sikerül ellopni az EU-s pénzeket, akkor inkább kifizetik költségvetési forrásokból (lásd pl. Elios ügy)..meg ahol az “Út a munka világába” programból ellopott pénzek ügyét azzal zárta az ügyészség, hogy szerintük nem bizonyítható, hogy egyáltalán ne akarták volna végrehajtani a programot, miközben maga az ember minisztérium (egykori EMMI) állapította meg, hogy semmi nem valósult meg a kitűzött célokból és ahol szintén a költségvetésből kellett pótolni az ellopott pénzeket. De persze..ha az ügyészség soha nem végzi a munkáját, akkor nagyon könnyű olyan látszatot fenntartani, mintha itt egyáltalán nem lenne korrupció..
Bàstya elvtàrs
2023-01-09 at 14:44
Firely
“Brüsszelben meg azért valóban próbálják feltárni az ilyen ügyeket….”
Ha-ha-ha-ha-ha…. 🙂
Ugye ezt te sem gondolod komolyan…
:o)
2023-01-09 at 14:43
Erasmus=keféljünk a szüleinktől távoli városokban, rúgjunk be külföldön program. . .
Bàstya elvtàrs
2023-01-09 at 14:41
Valojàban azért aggodnak, mert nem a korrupt balliberàlis haverok kapjàk meg a milliokat, hanem értelmes emberek.
Majd ha ez megvàltozik, vagyis majd ultraballibsi ideologiàju elvtàrsak kapjàk ideologiai terjesztésre a pénzt, akkor azonnal ömlik majd a sorosista dollàrfolyam!
Bravo!
És màr titkot sem csinàlnak belöle!
Firefly
2023-01-09 at 14:37
Ez az érvelés ami már a sokadik cikkben köszön vissza teljesen nevetséges…Magyarországon azért van alig pár korrupciós hír, mert a Polt féle ügyészség el se indítja a nyomozásokat, Brüsszelben meg azért valóban próbálják feltárni az ilyen ügyeket. A cikkben emlegetett világ legjobb egyetemei pedig nem olyan alapítványok fenntartásában vannak, amik pártkatonák felügyelete alatt állnak.
Fejezd be keresztapu
2023-01-09 at 14:35
Tamás
Hogy nézzünk olaf jelentéseket, ha azokat a PS nem hozza le?
Menjünk a szar 444-re?
Tamás
2023-01-09 at 14:33
A ballib nevű egyén hű a nickjéhez. Hülye mint a sgg.
Hazudoik, félremagyaráz és vádaskodik.
Ha egy csepp esze lenne, ahogy a hasonszőrűeknek sincs, akkor OLAF jelentéseket nézne.
Finoman szólva nem Magyarország az igaz feketeseggű az unióban.
endedworld
2023-01-09 at 14:25
Ballib: ezek szerint bármilyen intézmény korrupt, ha magyar – és ha nincs rá bizonyíték, az a korrupció bizonyítéka?
Ellenben bármilyen uniós intézménnyel, ahol minden korrupciós botrány csak megerősíti a demokratikus mivoltukat?
Érdekes.
Csak jelezném, hogy az EU most azért bünteti az egyetemi alapítványainkat, mert alkalmasak lehetnek olyan szabályok megszegésére, amely szabályok nem vonatkoznak rájuk.
De szerinted a magyar igazság-szolgáltatás a nem-független. :)))
Brilliáns.
Alex
2023-01-09 at 14:25
Tipikus, gátlástalan, uniós diktatúra.