Pesti Srácok

A legvéresebb szájú ex-jobbikosok sem tudnak úgy cigányozni, mint a balliberális ellenzék

A legvéresebb szájú ex-jobbikosok sem tudnak úgy cigányozni, mint a balliberális ellenzék

A Közös Alap néven nyilvánosságra hozták programjukat az ellenzéki pártok, de máris akkorát bakiztak, hogy az ember csak fogja a fejét. Külön cikkely foglalkozik azzal, hogy ők mihez kezdenének a hazai cigányság helyzetével, amit ezek az észlények képesek voltak egy gazdag indiai családról készült stockfotóval illusztrálni.

Pénteken tudhatta meg a nagyérdemű, milyen programmal vág neki a kampánynak a Jobbiktól a DK-ig tolongó ellenzék. A közösalap.hu-n meglelhető cikket tervezetként mutatták be és várják a választók véleményét is, amit a megadott címen lehet továbbítani feléjük. Van egy fejezet, amely a hazai cigányság helyzetével foglalkozik, azonban ehhez a témához olyan illusztrációt használtak, ami – hát, hogy is fogalmazzunk – félresikerült.

Az ellenzéki pártoknak ugyanis annyi eszük volt, hogy képesek voltak a témát egy ingyenesen felhasználható stockfotóval illusztrálni, amelyen egy tehetős indiai család látható. Ehhez pedig csak két kattintás kellett, hogy kiderüljön – nem tudom eldönteni, melyik a rosszabb, hogy az ellenzék tagjai ilyen hülyék, vagy csak ilyen hülyének nézik az olvasókat és szavazóikat. Egyik rosszabb választás, mint a másik. A kép eredeti forrása amúgy a depositphotos.com nevű népszerű fotóbank.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá kommentárként Hont András, az Átlátszó újságírója, akinek ezúton is köszönet a találatért.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.