Pesti Srácok

A Magyar Dolgozók Pártja és az Index szerint is részt vett kínvallatásokban Bauer Tamás apja

A Magyar Dolgozók Pártja és az Index szerint is részt vett kínvallatásokban Bauer Tamás apja

Bauer Tamás házhoz ment a pofonért: ahogy azt itt, a PestiSrácok.hu-n is olvashatták, a néhai SZDSZ-szel, majd a DK-val, mostanában pedig az ISZOMM-mal kokettáló politikus hosszú Facebook-posztban méltatta édesapját, amiért az szerdán lett volna száz éves. Bauer Miklós a második világháborút követően az ÁVH hírhedt alezredeseként körömszakadtáig kínozta a rendszer ellenségeit, fia szerint azonban „Körmös Bauer” sajnálatos véletlenek találkozásaként lett 1945-ben a politikai rendőrség tagja. Az Index levéltári iratokat mutatott be csütörtökön, a dokumentumok azonban egészen másról árulkodnak.

Hosszú, döntően önsajnáltatós és az apját mentegető szófordulatokkal teli posztot tett közzé a szélsőbaloldali politikus, aki szerint ávós apja nem is volt olyan rossz ember, mint ahogy a közvélemény annak tartja. Pilhál Tamás kollégánk délelőtti cikkében úgy fogalmazott:

Az Index is foglalkozott a történettel, és megszerezték az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában fellelhető vonatkozó iratokat. Felidézték, hogy a Farkas Mihály és társai ellen indított büntetőügyben 1957 januárjában Károlyi Márton, az ÁVH vizsgálati főosztályának helyettes vezetője azt mondta a jegyzőkönyv szerint, hogy közvetlen tudomása van munkatársaitól, hogy a Szakasits-ügyben szereplő személyek közül Farkas Vladimir irányítása mellett Szendi György Marosánt és Schiffer Pált súlyosan megverette, aztán Ries Istvánt Bauer Miklós verte, vagy verette, tudniillik ő volt a kihallgatója.

PestiSracok facebook image

– olvasható Bauer Tamás mentegetőzésében.

Fotó: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

Ezután azt írták, hogy a Belügyminisztérium vizsgálati főosztálya 1955. január 31-én kelt összefoglaló jelentésében az szerepel, hogy Bauer Miklós jellemzi Ries István magatartását és a vele szemben alkalmazott fenyítési eszközöket-módszereket.

– írta Bauer Miklós egy jelentésben, amelyben azt taglalja, miket csinált Ries Istvánnal.

Ries István korábban igazságügy-miniszter volt, 1950. szeptember közepén halt meg, hivatalosan súlyos betegségben, ám ezt rendszerint vitatják; úgy hírlik, hogy az Államvédelmi Hatóság emberei, köztük Bauer verték halálra. Bauer Miklós egy korábbi jelentésében maga vallotta be amúgy, hogy összeverték Riest.

– olvasható egy Bauer által datált, 1950. augusztus 11-i jelentésben.

Fotó: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

Forrás: PS, Index; Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.