Pesti Srácok

A magyar futball újra él! – Szöllősi György a Polbeatben (Videó)

A magyar futball újra él! – Szöllősi György a Polbeatben (Videó)

Bár egyesek nosztalgiával tekintenek vissza a rendszerváltás előtti magyar focira, mondván, hogy "régen minden jobb volt", valójában éppen a kommunisták kezdték a sport szisztematikus leépítését, amit aztán a végtelenül cinikus módon sportminiszterként induló Gyurcsány Ferenc tetőzött be – derült ki a legutóbbi Polbeatből, amelynek vendége Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője volt. Vele beszélgetett Vésey Kovács László és Huth Gergely, a kérdező sarokban pedig ezúttal Szalai Szilárd ült. A csapat a sivataggá tett magyar futballélet "oázisairól", az akadémiákról is beszélgetett, de természetesen nem maradhatott ki a válogatott kiváló Nemzetek Ligája-szereplésének elemzése, valamint az sem, hogy megvizsgáljuk, mi a különbség a "rasszizmus" és a "szabad véleménynyilvánítás" között. Spoiler: attól függ, hogy ki nyilvánít véleményt, legalábbis haladóék szerint. Emellett pedig hazai vizekre is eleveztünk, itthon ugyanis lelkes követőtábora van a mindenszarizmusnak, a futball területén sincs ez másképp, a válogatott legutóbbi sikereit követően azonban ezek a hangok elcsendesedtek. Olyannyira, hogy a filozófia egyik képviselője inkább lemondta a vitát Szöllősi Györggyel. Mi viszont erről is beszélgettünk.

A Plebejus Polbeatet csütörtökönként este hét órától rögzítjük nyilvánosan a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőben (Buda, Bem rakpart 53.). Az adás szombat este nyolc órakor, majd vasárnap ötkor látható a Pesti TV műsorán, és vasárnaptól elérhető a pestitv.pestisracok.hu oldalon is. Jöjjön el a helyszínre és szóljon hozzá, tegyen fel kérdést a vendégeknek!

Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.