Pesti Srácok

Toót-Holló Tamás a PS TV csatornájának törléséről: ha akármilyen mondvacsinált indokkal is, de politikai cenzúrát alkalmaznak, akkor már nemcsak a szólásszabadság sérül, hanem Magyarország szuverenitása is

Toót-Holló Tamás a PS TV csatornájának törléséről: ha akármilyen mondvacsinált indokkal is, de politikai cenzúrát alkalmaznak, akkor már nemcsak a szólásszabadság sérül, hanem Magyarország szuverenitása is

Az Origónak adott interjút Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke, amelyben támogatásáról biztosította a PestiSrácok.hu-t, miután a YouTube indoklás nélkül, egyik napról a másikra törölte a PS TV csatornáját. Mint a lapnak nyilatkozva Huth Gergely, portálunk főszerkesztője rámutatott, az ügy nemcsak a szerkesztőségünket érinti, hanem közügy, hiszen az, hogy a PS TV csatornát így, indoklás nélkül törölték, kezdete lehet egy brutális cenzúrahullámnak, amelyben a konzervatív, jobboldali, patrióta, békepárti, gyermekvédelem iránt elközelezett hangokat teljesen eltakarítják a közösségi médiából. Mindez pedig azért kiemelten fontos, mert nem elhanyagolható tény, hogy ma az emberek nagy része a közösségi médiában, a Facebookon, a Youtube-on keresi a médiatartalmakat.

– mondta az üggyel kapcsolatban a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Toót-Holló Tamás.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleményben is kiállt a Pesti Srácok szerkesztősége mellett, amelyben azt írták: elkeserítőnek és felháborítónak tartják a Google eljárását, amellyel érdemi indoklás nélkül ismét törölte a Pesti Srácok YouTube-csatornáját. A szövetség szerint

A szövetség támogatásáról biztosította a szerkesztőséget és arra biztatta a Pesti Srácok kiadóját, hogy minden jogorvoslati lehetőséget vegyen igénybe a globális cenzúra ellen, és mutassa meg a világnak, hogy a platformszolgáltatók tevékenysége igen, de önkénye nem lehet határtalan.

Mayer Erika, a Médiaszövetség alelnöke, médiajogász az Origónak azt mondta, készek segíteni a Pesti Srácok szerkesztőségét, amennyiben jogi útra terelik az ügyet. Felhívta a figyelmet arra is, hogy néhány hónap múlva életbe lép az Európai Unió rendelete, amely már jobban védi majd a kiszolgáltatott felhasználóit – így a Pesti Srácok szerkesztőségét is – a közösségi platformokkal szemben.

– fogalmazott az internetjogász az Origónak. Hozzátette: ez több szempontból is aggályos.

– összegzett az Origónak Mayer Erika.

Forrás: Origo

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.