Ukrajnában nem lesz semmiféle föderáció, és nem lesz különleges státusa egyetlen régiónak sem – szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök kedden, az ország egységének napján mondott ünnepi beszédében.
Száz éve, 1919. január 22-én Kijevben, a Szófia-székesegyházban szentesítették azt a szerződést, amelyet az Ukrán Népköztársaság és a Nyugat-ukrajnai Népköztársaság vezetői előző évben írtak alá a két államalakulat egyesüléséről. Január 22-ét 1999-ben nyilvánította elnöki rendelettel Ukrajna egységének ünnepnapjává az akkori államfő, Leonyid Kucsma.
Mindenkinek meg kell értenie, hogy Ukrajna egységes állam, egy államnyelvvel, miként az alkotmányban rögzítve van
– szögezte le az államfő. Hangsúlyozta,hogy Ukrajna saját szabadságának és függetlenségének megerősítése érdekében lépett az EU- és NATO-integráció útjára.
Azért, hogy lemondjunk erről a választásunkról, Moszkva elcsatolta a Krím-félszigetet, és megpróbált részekre szabdalni bennünket, hogy könnyebben lenyelhessen. Ismét az a veszély fenyegetett bennünket, hogy elveszítjük egységünket és függetlenségünket. Az ukrán nép azonban komoly áldozatok és erőfeszítések árán ezt a veszélyt elhárította. A terroristákkal, az orosz zsoldosokkal és az orosz hadsereg alakulataival szemben tanúsított kemény szembenállással megállítottuk az ellenséget. A jelszavunk az egységes ország volt eközben
– hangoztatta az elnök. Hozzáfűzte, hogy Ukrajna az utóbbi években sem felejtkezett meg az Oroszország által megszállt országrészeiben élő állampolgárairól. “Az egység napján azokhoz fordulunk, akik Ukrajna határain belül, de a Krímben, Donyeck és Luhanszk megye ideiglenesen megszállt részeiben élnek. Sosem feledkezünk meg Önökről. Minden nap azért dolgozunk, hogy mihamarabb eljöjjön az Önök felszabadulásának napja az ellenség igája alól” – jelentette ki az ukrán elnök.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
MJF
2019-01-23 at 13:14
A Majdan terén történteket az ukrán emberek jól ismerik. 30 személyt kb, mesterlövészek gyilkoltak meg és mindnyájunkat hátulról a fejükön érte a találat.
Az nap éjjel “megbízható” csapat, az Ukrán Nemzeti Bankból “ ideiglenes megőrzésre elvitte Ukrajna arany készletet. (ugyan úgy nem látják többé mint Líbia, mert Kadhafi nem fogadta el a “zöldhasú” amerikai valutát, aranyban számoltak el, de volt olyan naiv, hogy amerikai széfekben “vigyázták”) Meg is lett az ára, amikor kérte Líbia pénzét -elindult az arab tavasz hadművelet”. Az ukrán helyzetet jól ismerem, mert munkakapcsolat miatt, hetente megyek Ukrajnába.
Sajnos az emberek az EU csatlakozásban csak azt látják (várják), hogy szabadon utazhassanak. Azt látom, hogy ettől vágytól, nem lehet őket eltéríteni, ami részben érthető is. Az árak hasonlóak mint itthon, a fizetések forintban átlag 30-40 eFt, hogy ebből miképpen élnek meg, na ez a csoda! A kiváló minőségű termőföldek nagy részét a kínaiak már megvették és nyugatiak is nyomulnak. A németek már a II. Világháború alatt, vagonok sokaságával vitték haza az ukrán földet, ezt egy idős magyar parasztembertől hallottam. Mitől várják az ukránok, hogy gazdaságuk, legalább elinduljon, hitelből?
Vízöntő
2019-01-23 at 07:51
Kuc-kuc! Porosenko még Ukrajnában van? Akkor ott nincsenek megszálló orosz csapatok! Ha lesznek, akkor Porosenko nem lesz ott! Ennyi.
aladin
2019-01-23 at 07:06
Porosenko, hogy az oroszok vegyék hasznodat és ök intsenek be neked. A magyar területett te sohasem irhatod át az mindég is Magyarország volt és az is marad.
Piszematyi
2019-01-23 at 07:00
Waltzman!!! Hagyjuk a “Porosenko” művésznevet…
Kata
2019-01-22 at 20:19
Kíváncsi vagyok meddig tűrik az ukránok soros és az imf /direkt kisbetű/gyámko-
dását.Ahogy a Majdanon tüntetők elzavarták Janukovicsot,ezzel a bérenccel is
megteszik,ahogy a saját bőrükön fogják érezni a nagy jótevők tetteinek következ-
ményeit.Előbb-utóbb rájönnek,hogy átvágták őket a palánkon,és a döntéshozók a
fejük fölött gazdagodnak,és szítják az ellentétet.Mert legjobban a zavarosban
halászva lehet keresni,amikor mondvacsinált okokkal terelik el a lakosság fi-
gyelmét a ténylegesen fontos gazdasági és politikai döntésekről.Utána kellene
nézniük,soros és a kormányban ülő bérencei mire tették már rá a kezüket,amire
a majdani tüntetők vélt diadalmámorukban oda sem figyeltek!
khm
2019-01-22 at 19:36
Közeledik a választás!
Hősködik a lókupec. Vagy lókupac?
Logikus
2019-01-22 at 18:32
Nem sokáig fog tartani az egység, mert a nép nagyon elégedetlen Porosjankókám 🙂
POROSZLAI RÓBERT
2019-01-22 at 18:28
ja! ezt a keleti szomszédnak mond. a medve nem játék!
Jóska
2019-01-22 at 18:16
“Az egység napján azokhoz fordulunk, akik Ukrajna határain belül, de a Krímben, Donyeck és Luhanszk megye ideiglenesen megszállt részeiben élnek. Sosem feledkezünk meg Önökről.”
Ezt valóban betartja, rendszeresen lövik őket.
Én
2019-01-22 at 18:26
Persze, mert ezek mind oroszlakta területek.
pufff
2019-01-22 at 18:00
Porosenko inkább a milliárdos vagyonodból fizesd ki a tőlünk koldulásotok teljes értékét kamataival.