A Medimpex nevét Vágó Istvánnal kapcsolatban olvashatták mostanában portálunkon, hiszen megírtuk, hogy az egykori „kvízmester” ott kezdte külkeresként. Bár állítása szerint csak titkos úti jelentéseket írt, ettől még tény, hogy egy olyan vállalatnál dolgozott, amely különleges előnyöket élvezett a Kádár-rezsimben. A Medimpex nemcsak gyógyszerekkel, droggal is kereskedett, és persze azzal sem volt gondja a vezetésnek, ha ex-nácikkal kellett üzletelni. Ilyen volt az Walter Haupt, aki egy állambiztonsági jelentés szerint korábban a Gestapo magyarországi rezidense volt, amúgy meg Hitler magánorvosával, „Theo” Morell-lel jött Magyarországra, miután betuszkolták őket a Chinoinba. Haupt „úrral” később közös vállalatot alapított a Medimpex, amely még ma is működik (!), ami elég sokkoló, hiszen egy náci-kommunista szörnyszülöttről beszélünk. Pedig nincs itt semmi látnivaló! Amikor a hetvenes években az olvasóknak el kellett magyarázni, miért is előremutató ex-nácikkal „kommunistaként” közösködni, akkor kapóra jöttek az erre kapható propagandisták. Például az a Gárdos Miklós, aki a Vörös Hadsereg kémjeként kezdte, hogy a hetvenes években már a Magyarországban tanítsa meg az olvasókat arra, hogyan néz ki a „jó náci”.
Előző cikkeimben igyekeztem bemutatni Vágó István külkeres kalandjait, azokat az időket, amiket a drogot is csempésző Medimpexnél töltött. Mielőtt Vitray Tamásék felfedezték és bevitték a tévéhez. Most teszünk egy kis kitérőt és bemutatjuk a Medimpex másik mocskos ügyletét, azt, amelyben egy volt náci volt a partnere. Ahogyan az akkoriban a szocialista cégeknél szokás volt.
Elégedetlenek voltak az ex-nácival
Az állambiztonság 1968-ban nyitott objektumdossziét a Gyógyszeripari Egyesülésről, amelyben a nagy gyógyszergyárak mellett a külkereskedelmet végző Medimpexet is érintették. Utóbbival kapcsolatban a következőket írták:
„[…] A tárgyalásokat rendszerint a Medimpex helyiségeiben folytatják. […] A magyar gyógyszer export vonatkozásában jelentős szerepe van a külföldi országokban lévő képviselő hálózatnak, ezen hálózat jelenleg 57 országban van, összesen kb. 267 képviselő, és vezérképviselő, egyedárus, tovább kizárólagos képviselővel rendelkezik a MEDIMPEX. Ezen hálózat tagjai lényegében idegen állampolgárok, akik a MEDIMPEX-el szerződéses viszonyban vannak. Az iparág készitményeit ők értékesitik nyugaton.
NSZK-ban lévő egy fő képviselő egy Haupt Walter nevezetü személy, aki a háború előtt Magyarországon volt mint a nácik megbizottja, s egyben a Chinoin Rt. igazgatósági tagja. Tudomásunk szerint 1944-ben a Gestapo rezidense volt. Információk alapján megállapitottuk, hogy a Medimpex Haupt Walter tevékenységével elégedetlen, de nem merik a vele való szerződést felbontani, mivel akkor felmérhetetlen károkat okozhat a magyar gyószer exportnak az NSZK-ban.”
[Jelentés, 1965. október 4.]
A kép illusztráció. Német csendőrök Berlinben. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Hegedűs Judit
Jól bevált a náci–kommunista üzletelés
Az utolsó bekezdésből kiderül, miért is érdekes ez az irat. Éppen azt a témakört érinti, amelyről Borvendég Zsuzsanna legújabb könyvét publikálta (A hálózat pénze), azaz a náci–kommunista üzletelést. Erről a morálisan visszataszító, gazdasági szempontból Magyarországra nézve jóvátehetetlenül káros tevékenységről kétrészes interjút készítettünk korábban a történésszel (az első rész itt, a második rész itt olvasható).
Majd abban a beszélgetésben is szóba került, ahol a történész mellett Schiffer András volt a partnerünk. És ahol Vágó medimpexes múltját jártuk körbe.
Haupt úr, a nácik „ejtőernyőse”
A fenti jelentés szerint a medimpexes Haupt Walter (vagyis Walter Haupt) a nácik megbízottjaként került be a Chinoin igazgatóságába még a háború alatt, amúgy meg a Gestapo rezidense volt. A jelentés szerint a Medimpex elégedetlen a teljesítményével, mégsem bontják fel vele a szerződést, hiszen szükségük van rá.
Nézzük, mit tudunk meg róla. A Központ Értesítő 1942-ben valóban megnevezte Hauptot, mint a Chinoin új igazgatósági tagját és a kinevezést a Nagy Magyar Compass vonatkozó száma is megerősítette.
A gyógyszergyár történetét bemutató mű – amely már a rendszerváltás után készült – közöl egy verziót arról, miként is került Haupt a bársonyszékbe. A háttérben a náci Harmadik Birodalom gyárai álltak:
„A németországi gyárak és exportőrök 1941 nyarán nyersanyag szállítási bojkott alá helyezték a vállalatot, nemcsak az új megrendeléseket nem fogadták el, hanem a folyó megrendeléseket is visszavonták. A német birodalmi gazdasági minisztérium intézkedésének a hátterében az IG Farbenindustrie és a Schering cég állt.
Ezek a vállalatok már 1940 óta szerettek volna a Chinoinnál részvényérdekeltséget szerezni, de elutasításban volt részük. Miután a bojkott hosszabb távon tönkretehette volna a vállalatot, a Chinoin ezért régi üzletbarátját, a német Haupt céget hívta segítségül, amelynek vezetői Walter Haupt és Theo Morell nem csekély befolyással rendelkeztek mérvadó német körökben.
Morell Hitler „háziorvosa” volt
[Kevéssé finomkodva: nekik még jobb náci kapcsolataik voltak. Az, hogy Morell nevét csak így megemlítik, akár üzenetértékű is lehet: Hitler orvosáról, más megközelítésből: kuruzslójáról van szó.]
Mindkettőjöket beválasztották a Chinoin igazgatóságába. Haupt hamarosan meg is tudta, hogy a Chinoin elleni főkifogás német részről az ti., hogy a Chinoin »zsidó vállalat.« Miután azonban a Chinoin kimutatta, hogy a vállalatnál az ún. zsidó törvényeket végrehajtották, és Haupt bemutatta az erre vonatkozó dokumentumokat a német gazdasági minisztériumban, a bojkottot szeptember 14-ével beszüntették.”
Kettecskén. Morell és Hitler. Forrás: ww2gravestone.com
Morell: Hitler dílere és a Chinoin aligazgatója
Láthatjuk, hogy a szerzők (a mű 1996-ban jelent meg) kicsit leegyszerűsítették a történetet.
Theo, azaz Theodor Morell valóban „nem csekély befolyással rendelkezett” – egészen pontosan Adolf Hitler háziorvosa és „dílere” volt. Nem is olyan régen jelent meg az a könyv, amely Morell naplója és más források alapján bemutatja, hogyan lett drogfüggő Hitlerből. A folyamatban kulcsszerepe volt annak a Morellnek, aki nem sokkal a megalapítása után belépett a náci pártba, egyre jövedelmező magánpraxisában több jelentős náci párttag is megfordult.
Hitlernek is beajánlották, a diktátornak megtetszett, majd egyre inkább megbízott benne. Morell egészen a bukásig mellette maradt, előtte a fent említett Haupttal összeálltak (Walter Haupt & Co), majd jött a „behatolás” a Chinoinba.
Előbb bojkott, aztán az Ultraseptyl „átvétele”
Egy másik írásban kevésbé finomkodtak a német módszerekkel kapcsolatban: „A Chinoin ellen két ízben intéztek támadást: 1941 nyarán nyersanyagszállítási bojkott alá helyezték, 1943-ban pedig a német kormány útján követelték, hogy a papaverintermelés túlnyomó részét a német iparnak adja át.
A Chinoinnak sikerült a követelést elhárítania, az Ultraseptyl szabadalmának átadása elől azonban már nem zárkózhatott el. A tervezett németországi gyár megépítését csak a nácik katonai veresége akadályozta meg.”
Más külföldi forrás is megerősíti, hogy Morellnek kulcsszerepe volt az Ultraseptyl „einstandolásában”, amellyel először a Chinoin jelentkezett Európában.
Tehát ezzel a gyárral is megesett az, ami a többivel: előbb a nácik lopták meg, hogy aztán a kommunisták befejezzék a munkát.
A Richter Gedeon gyár 1930-ban. Forrás: Fortepan.hu/MZSL/Ofner Károly
Az angol tőke magyar lakájai
A második világháborús szovjet győzelem és megszállás után logikus, hogy a kommunista propaganda eleinte mind Morellről, mind Hauptról elítélően írt. Persze a korábbi szövetségesek, az angolok azért megkapták a magukét. A következő cikk 1953-ban jelent meg a Szabad Népben:
„A második világháború alatt két új név vonult be a Chinoin igazgatósági tagjainak névsorába: Walter Haupt-é, a vállalat berlini ügynökéé és Theo Morell doktoré – Hitler háziorvosáé. Ezt a két nevet használták fel takaróul az angol tőke magyar lakájai. Az angol üzlettársak csak jóval a háború kitörése után adtak túl részvényeiken.”
A cikkírónak valószínűleg fogalma sem lehetett arról, hogy Haupttal már jó ideje üzletelt a kommunista diktatúra. [Bár az is elképzelhető, hogy tisztában volt ezzel, a látszólagos ítélkező hangnem csak a kirakat része volt.] Valószínűleg már 1946-tól. Az üzlet jól ment, 1968-ban már (az ex-nácit bemutató jelentés 1965-ös) közös vegyesvállalatot hoztak létre. Ez lett a frankfurti Pharma-Haupt.
A Medimpex Frankfurtban. Forrás: Arcanum
És létrejött a közös vállalat
„Az első magyar külföldi közös vállalatok egyike a frankfurti Pharma-Haupt, a magyar gyógyszer-külkereskedelem nyugatnémet képviselője, amelynek forgalma hét év alatt megduplázódott. […] Az már semmit sem ront, legfeljebb javít a dolgon, hogy a Pharma-Haupt, az egyik első, 1968-ban alapított külföldi magyar közös vállalat időközben teljesen a MEDIMPEX tulajdonává lett. […]
A cég rövid történetét Hajnal Ervin, a Pharma-Haupt ügyvezető igazgatója mondta el nekünk Frankfurtban: »Történetünk nem is olyan rövid; legalább 40 évre tekinthetünk vissza. Walter Haupt, a cég alapítója már a háború előtt a magyar gyógyszergyárak, 1949 után pedig a MEDIMPEX képviselője volt. 1968-ban közös megállapodás alapján a MEDIMPEX betársult a cégbe. Két évvel később a Haupt család visszavonult az üzlettől és azóta a régi nevet őrző Pharma-Haupt cég száz százalékosan magyar érdekeltségű.
Forgalmunk már az induláskor is tetemes, mintegy 3,5 millió márka volt (hiszen: az egész magyar gyógyszeripart kizárólagos joggal képviseljük az NSZK piacán), s azóta csaknem a két és félszeresére nőtt.«”
A magyar vezető titkosmunkatárs volt
A cikkből kiderül, hogy Haupt 1949 után lett a Medimpex képviselője és időközben „sikerült” kivásárolni. Tehát az ex-náci, ex-Gestapo-rezidens visszavonult, és nyilván boldogan élvezte a hozzá guruló márkákból biztosított életet.
Rendszerszerű, hogy partnere, Hajnal Ervin az állambiztonság embere volt. Egészen pontosan a hírszerzés (III/I.-3-J. alosztály) „Kalmár” fedőnevű titkos munkatársa. A levéltárban kutatható az a munkadossziéja, amely „egyiptomi, belgiumi, ghánai kereskedelmi útjairól” készített jelentéseit tartalmazza.
Indokolatlanul sohasem tenném, de itt nem érdektelen Hajnal eredeti neve: Eisenberg Ervin. Ennek említése azért fontos, mert ő is azok közé tartozott, akik zsidó származású magyarként társultak össze egy volt nácival.
Nem fogott kezet, de azért a cégnél maradt
[Most érdemes felidézni azt a történetet, amelyet Seres László újságíró írt impexes apjáról pár éve – még Máthé Áron munkája kapcsán, Borvendég könyve később jelent meg.
„Azt, hogy a szocialista »Magyar Népköztársaságot nem érdekelte különösebben, ha éppen volt nácikkal kellett üzletelnie, amennyiben jól ment az üzlet«, én első kézből tudom: apám volt az, aki ezen külkereskedőként teljesen kiakadt. Még kiskoromban mesélte nekem, milyen érzés is volt az, amikor egy németországi üzleti tárgyalásukon egyszer csak megjelent a teremben egy férfi, akiről igen sok mindent tudott, és amikor rájött, hogy tényleg ő áll vele szemben, nem volt hajlandó kezet fogni vele. Nagyon büszke voltam rá mindig ezért a gesztusért.”
Az újságíró cikke szerint apja még levelet is írt tiltakozásul, de az üzlet persze folytatódott, ahogyan Seres Lászlónak sem történt nagyobb baja.
Erre utal, hogy 2002-ben az Agrimpex Külkereskedelmi Vállalat nyugalmazott jogtanácsosaként hunyt el. Fia nyilván büszke lehet a kézfogás elmulasztására, de milyen üzenete lett volna annak, ha Seres elvtárs abban a pillanatban felmond a cégnél és sutba dobja káder-karrierjét. Zárójel vége.]
Kurt Becher, az állandó üzletfél. Forrás: Lobogó, Arcanum
Megmagyarázták, hogy milyen a „jó náci”
Közhely, hogy a kommunista, bolsevik propaganda a felszínen mindig főellenségként kezelte a nácikat, akiket előszeretettel összemosott a fasisztákkal, a nacionalistákkal, a patriótákkal. Gyakorlatilag mindenkivel, akivel lehetett.
Ha nem volt „fasisztája”, akkor „csinált magának” – ahogyan éppen Schiffer András mondta el az egyik műsorban. Nyilvánvaló, hogy ebben a végtelenül leegyszerűsített, kétpólusú világképben meg kellett magyarázni a magyar közvéleménynek az üzletelést. Ekkor már szükség volt az árnyalásra, a magyarázkodással felérő bevezetőre.
Egyértelműen ebből a célból született a következő cikk. Az 1976-os írás a népszerű Magyarországban jelent meg; szerzője, Gárdos Miklós – mint egy szemináriumon – felvázolta, miért is volt logikus Haupttal üzletelni.
Gárdos maga holokauszt-túlélő. Talán önmagát is meggyőzte a cikk írása közben. Gárdos volt az, akit saját fia szerint kémként dobott át a Vörös Hadsereg. Korábban két cikkemben is felbukkan a neve. Gárdos volt az, aki még a rendszerváltás után is a régi kifejezésekkel járatta le a Lajtabánságot (cikkem itt), korábban pedig a török terrorszervezet, a Szürke Farkasok egyik hazai szakértője volt (cikkem itt). Egyértelműen a katonai vonalhoz tartozott.
Hauptot „égette” a horogkeresztes jelvény
„Harminckét esztendővel ezelőtt, 1944 márciusának végén, amikor a német megszállók berendezkedtek Magyarországon, a hadsereggel az ipar legkülönbözőbb ágazatai ellenőrzésére is küldtek jó néhány egyenruhába öltöztetett szakembert.
Akkor is sejtette persze mindenki, hogy az egyenruhára varrott horogkeresztes jelvény nem feltétlenül jelenti viselőjének politikai nézeteit – ez volt a helyzet annak a férfinak az esetében is, akit a magyar gyógyszeripar ellenőrzésére küldött a Wehrmacht.
[Erre tehát maga Gárdos elvtárs vállalt garanciát. Nyilván Morell úr sem volt náci – a lelkében lehet, hogy nem –, csak éppen a főkolompos Cipollája volt.]
Haupt úr, a kiküldött, igen hamar megnyerte a magyar vállalati emberek rokonszenvét. Udvarias, szerény, segítőkész, jó szakembernek mutatkozott, akinek kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a német hadigépezet érdekében lépjen közbe.
[Csak segíteni akart, önzetlenül. Felemelni Magyarországot, segíteni a Népek Barátságát.]
Egészen természetes tehát, hogy húsz-egynéhány hónappal később, amikor most már civilben érkezett a Rajna partjáról a Duna partjára, Haupt urat, egy kis nyugat-németországi gyógyszerüzem tulajdonosát, barátsággal és udvariasan fogadták, természetesnek tekintették, hogy eladni és vásárolni akar a magyar gyógyszeriparnál. Ebből a kezdetből az lett, hogy előbb Haupt úr lett a magyar gyógyszeripar nyugat-németországi vezérképviselője, később pedig a Pharma-Haupt cég, egy magyar–nyugatnémet vegyes vállalat társtulajdonosa.”
Egészen természetes az üzletelés
Értjük ugye: „egészen természetes”. A szöveg jó mesteremberként megírt, tömény hazugság. Eszerint 1944 márciusában a német megszállókkal megérkezett Haupt úr, akit a cikk szerint a Wehrmacht küldött a gyógyszeripar ellenőrzésére. Természetesen csodálatos karakter, eszébe sem jutott, hogy a német hadigépezetet segítse (amely ide küldte), ezért aztán teljesen érthető, hogy amikor „húsz-egynéhány hónappal később” – tehát 1946-ban – újra idejön, tárt karokkal fogadták. Persze már az időpont is tódítás: Haupt nem 1944-ben, hanem már 1942-ben a Chinoin igazgatósági tagja lett, ami szóba sem került a cikkben. Ahogy Morell sem. Nyilván.
Még ma is működik a közös náci–kommunista cég
Most csak felvillantjuk a további történetet: „Kalmár” titkos munkatárs a Pharma-Haupt éléről a hetvenes évek végén visszakerült az anyacéghez, a Medimpex kereskedelmi igazgatója lett. Helyet cseréltek egy Szendrő Sándor nevű emberrel.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS