Kapaszkodhat a LIBE Bizottság és a jogállamiságért rettegők: a Mi Hazánk a kitoloncolás helyett inkább kőfejtőbe küldené, vagy Ruandába deportálná az illegális határátlépőket. Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerdán, az Országgyűlés Irodaházának lépcsőjén tartott sajtótájékoztatót, ahol a megjelent újságírók kérdéseire is válaszolt. A PestiSrácok.hu a határvadász ezredek felállításáról, illetve a déli határ védelméről kérdezte a pártelnököt, aki igen vad fejtegetésbe kezdett arról, milyen intézkedéseket foganatosítana a migránsokkal szemben. Ezek között szerepel a kőfejtők újranyitása, a 43 fokban való paprikaszedés, de a ruandai deportáció lehetőségét is felvetette Toroczkai. A nem éppen EU-konform fejtegetést követően portálunk kérdésére David Pressmanről, az USA új magyarországi nagykövetéről is elmondta nem éppen visszafogott véleményét.
Ehhez vajon mit szólna Strasbourg, vagy a LIBE Bizottság? Toroczkai László bemutatta, hogy milyen is lenne az, amikor valóban nem európai jogelvek mentén működik egy ország. A Mi Hazánk elnöke ugyanis szerda délutáni sajtótájékoztatóján nagyon vad képet festett arról, miképpen reformálná meg a határvédelmet. A PestiSrácok.hu a határvadász ezred felállításáról és a déli határ védelméről kérdezte Toroczkait, amikor az kényszermunkáról és deportálásról kezdett beszélni.
A politikus élesen kritizálta a jelenlegi kitoloncolási gyakorlatot, mondván, az illegális bevándorlókat őrizetbe kell venni, „nem visszataxiztatni” a határkerítés szerb oldalára. Toroczkai szerint ezeket az embereket alaposan kivizsgálni, hiszen „terroristák, bűnözők, ott élő, szervezett bűnözésben részt vevő személyek is vannak közöttük”. A Mi Hazánk elnöke szerint ezzel az elképzeléssel azonban van egy gond: Brüsszel nem engedne egy ilyen fellépést. Márpedig Toroczkai ennél sokkal radikálisabb intézkedéseket is foganatosítana.
Őrizetbe kell őket venni, le kell dolgoztatni velük a Magyarországnak okozott kárt, mielőtt bármit teszünk velük. Remek kőbányák nyílhatnának akár az országban, vagy a mezőgazdasági idénymunkában akár besegíthetnének, mert nagyon komoly munkaerőhiány van, 43 fokban szedhetnék a paprikát ott, a mi környékünkön. Tehát rengeteg ilyen kiváló munkalehetőséget tudnánk nekik, dolgozzák le a költségeket, miután ledolgozták, azonosította a hatóság őket, ujjlenyomatot, DNS-mintát, egyebet vett tőlük, utána pedig deportálni kell őket olyan országba, mint például Ruanda, amelynek kormánya már késznek mutatkozott arra, hogy ő befogadja az ilyen illegális migránsokat
– fogalmazott a PestiSrácok.hu-nak Toroczkai. Emlékeztetett: a ruandai kormány megállapodást is kötött a távozó Boris Johnsonnal, akinek ez az egyik utolsó intézkedése volt.
Az első két repülőjáratot tudomásom szerint a strasbourgi bíróság nyomására leállították. Mi ezt nyilván nem fogadjuk el. Sőt, mi azt gondoljuk, hogy hosszú távon ki kell lépni a strasbourgi bíróság hatásköre alól, de nemzeti hatáskörben kell róla dönteni
– jelentette ki, hozzátéve:
Nagyjából van elképzelésem, hogy a ruandai kormány hogyan kezelné őket, de ez engem a legkevésbé sem érdekel, mint ahogy az európai vagy akár mondjuk a strasbourgi döntéshozókat, bírókat nem érdekli az, hogy betörnek hozzánk a házainkba. Évek óta aztán engem sem érdekel, hogy ők mit szólnak ehhez. Egészen biztos vagyok abban, hogy egy marokkói hazudozó, aki azt mondja, hogy szíriai menekült, Ruanda után soha többet nem próbálkoznának. Magyarországon biztosan nem próbálkoznak bejutni az Európai Unióba.
Nézzék meg Toroczkai Lászlóval készült interjúnkat, érdemes!
Kövesi András
2022-08-14 at 14:52
Azért a Mi Hazánk ötleteire oda szoktam figyelni, nem szabad azonnal lesöpörni a javaslataikat. Tetszett tőlük a
-Trianon nap,
– a városházi LMBT zászló eltávolítása,
– az Országházban a jobbik megleckéztetése, nevetségessé tétele (Parizeus).
A szavazatok is azt mutatták, hogy van táboruk. A többször próbálkozó illegális határátlépő migránsok elrettentetésért azért többet is kellene tenni mint a kísérgetés… Kicsit féljenek, v. milyen büntetés miatt.
egon samu
2022-08-06 at 18:04
Sajnos most nem “határvadászokat” hanem csak “határmenti visszakiséröket” toboroznak.
Mert ugye egy vadásznak puskája is van és löni is szokott vele. Hogy a kártékony fajták ne szaporodjanak el túlságosan…
Magyar Nagyfal kell
2022-08-05 at 23:14
Ez a migráns támadás csak erősödni fog, időszerű a Magyar Nagyfal megépítése a Kínai Nagyfal mintájára. A fal építésében önkéntes alapon minden magyar hazafi részt vehet képességei alapján. Sok határvadász stb munkát spórolhatnánk meg a jövőben, a Falat majd kevesebb katona is őrizheti. A háborúkkal szemben is nyújt bizonyos védelmet.
Éva Mag
2022-08-05 at 09:54
tényleg ? huuuu de jo ötlet !és tudják ezeknek az állampolgárságát,bármilyen rá vonatkozo adatát hitelesen bizonyitani papirok nélkül ? és bármelyik ország- Ruanda is- nyilatkozott már arrol hivatalos uton, h be is fogadják öket? és az NGO-k nem fogják az emberi jogokra, bármire hivatkozva megakadályozni akár már a rep,téren is az elszállitást- ahogy máshol ez számtalanszor történt? ha nem tud okosabbat tanácsolni Toroczkai, akkor inkább nem kellene megszolalnia.ha hallgatott volna….
gyozo2018
2022-08-04 at 20:00
Kőbányába?!
.
ERGO: TOROCZKAI AZT AKARJA, HOGY NE DOBJÁK VISSZA A HATÁRON A BETOLAKODÓ, MEGSZÁLLÓ BARBÁROKAT, HANEM FOGADJÁK BE ŐKET.
.
TOROCZKAI – MINT TUDJUK-, A GLOBALISTÁK PROVOKÁTORA.
gyurcsányiviktor
2022-08-04 at 17:54
Jómagam inkább libériába exportálnám a határsértő migráns söpredéket.
Amúgy pedig – ha nem is rögvest kőbányában – valóban munkára kötelezném azokat, akik Magyarországon szeretnének letelepedni, járuljanak hozzá a saját ellátásukhoz és a választott hazájuk boldogulásához !
Vonatkozik ez a menekültekre is, például az ukrajnából elmenekült felnőttekre is.
A gyermekkorú menekülteknek kötelező iskolavégzést és a magyar nyelv tanulását írnám elő.
bl
2022-08-04 at 15:52
Ha jobbról tönkre akarjuk tenni Orbánt, akkor túl kell tolni a dolgokat, azzal lehet eltolni, ha túltoljuk. Túltoltuk! Eltoltuk! (Emlékszik még valaki a Legényanya c. filmre?) Ruandába. Hehehe.
hupa
2022-08-04 at 13:53
Nem, és nem, Toroczkai úr! Nem a megszédített embereket kell büntetni, hanem a politiklusokat és háttér embereket akik haszonlesésből elindították ezt a kontrolálatlan nép mozgást. Ez a ruandai gondolat a liberális nyugatról jött. Nem méltó a magyar néphez.
Lenne ötletem kiket ültetnék fel az első gépre. Na jó ez csak vicc volt, mert az se lenne elfogadható, szegény ruandaiakra rátolni a szart.
Péter Pál
2022-08-04 at 13:44
Támogatom!
Simonyi óbester
2022-08-04 at 12:27
Egy Állam egyik legfontosabb kritériuma: a kizárólagos büntető hatalom.
Kezdve a büntető-jogszabályok megalkotásán, folytatva a bűnüldözésen, a büntető ítélkezésen ÉS zárva a büntetés-végrehajtáson.
A Miham-nak volt az a tébolyult ötlete, hogy a Magyarországon elítélteket kiadták volna szibériai (oroszországi) bér-rabtartásba.
Szuverén állam ilyet nem tesz. Nem tehet. Mert akkor nem szuverén.
Úgyhogy ez a ruandai-ötlet is eszement.
Át lehet adni persze a büntetés-végrehajtást másik államnak – viszonosság esetén, és számos feltétel mellett, és nem “üzemszerűen”.
De az Állam egyik legalapvetőbb szuverenitási kritériuma a teljes “pallosjog”.
Igaza van Hesslerezredesnek, hogy dolgozzák csak itt le a disznóságaik költségét a határsértő migrik.
odu
2022-08-04 at 11:38
Na ne mááá, ennyi hülyeséget összedobni.Bár biztos hozza a kövi választáson a húszast százalékba. Bár most éppen aktuálisan bányász kéne, de az valszeg ritkább mint az agysebész.
Süni bácsi
2022-08-04 at 11:07
A volt matek tanárom ilyenkor mindig azt mondta:
– hülye vagy fiam, egyes!
vidar
2022-08-04 at 09:11
Jól van Lacika, jó nagy hülyét mondtál megint, ülj a sarokba, hagyjad hogy a nagyok tegyék amit tenni kell. Te meg addig hallgassál jó nagyokat.
Végtelenül unom már a búrádat.
Hesslerezredes
2022-08-04 at 09:00
Nem kőbánya, hanem kubikmunka, megépíteni a Duna-Tisza csatornát és még számtalan víztározót.
Erre van szükség.
És dolgozzák csak le a határőrizet rájuk eső költségeit, mert azt miattuk kellett fenntartani.
Egy-két év meló után kiutasítani őket, levinni a szerb határra, oszt’ mászhatnak vissza.
bl
2022-08-04 at 07:30
Tessék: a mihamról csak annyit: hogy covid idején este 8 után: “futni”, nem kell félnetek. Hehehe.
en
2022-08-04 at 00:14
A hatarsertok elriasztasa volna a cel! Valaki nem erti ezt?
A kormany intezkedjen, h messze elkeruljenek minket!
Az “emberbarat” politika tul sokba kerul az orszagnak!
úgyahogyvan
2022-08-03 at 23:57
az amerikai háttérhatalmi elitet kellene leváltani-ők csábítják,küldik,irányítják
európába/ide őket-hogy lecserélhessék rájuk az európai őslakosságot-ez az amerikai
indiánok kiirtásához hasonló tömeggyilkosság-csak okosban,ravaszul megoldva-az áruló pápát is felhasználva,már a toronytrükköt is azért (is) rendezték hogy az
annak ürügyén megindított emberiségellenes hadjáratukkal kierőszakolják a globális migrációt-ami nem is migráció hanem az európai őslakosság leváltására/elüldözésére/
kiirtására szervezett akció
kenderesi
2022-08-03 at 23:28
Királytigris
2022-08-03 at 21:45
Milyen repülőjegyről beszélsz baszkikám, jó hogy nem busines classon akarod őket utaztatni, egy teherszállító rakterébe be lehet őket szépen pakolni, ahogy egy furgonban elférnek 25-en, oda is vagy 600-an biztosan, így mindjárt nem kerül 160 millióba a szállításuk.
Orientál
2022-08-03 at 23:08
Toroczkai László a miham-osaival együtt fizessék a teljes úti költséget is.
na4
2022-08-03 at 22:52
Végre egy épkézláb javaslat. + korbács. Minjárt rend lesz.
Dezső
2022-08-03 at 22:33
Nos korábban is volt erről szó, s én magam is írtam le lehetőségként, hogy “visszadeportálni őket az általuk – magukat szír, afgán, stb…-nek – mondott országba.
Sőt, mivel szabálysértés (akár bűncselekményt) követnek el a határ illegális átlépésével, bírságként a náluk lévő 2-3-5 ezer eurót elvenni tőlük, amiből a szállítgatásuk költsége meg is oldódott…
És akkor egy pár hozzászólással lejebb azt írták:
“A repülőjegy ára kb. 400 ezer Ft!”
Ki mondta hogy luxus körülmények között kell azt a szállítást elvégezni???
400 ezerből fordul egyet egy repülő csak (akár tehergépet is választva) megrakni velük és egy kanyar letudva!!!
És a hazatoloncolás már nem ütközik semmiféle EUs jogi akadályba!!
Ennyi!!!
Ghandi
2022-08-03 at 22:11
Én ezt nem értem… A Mi Hazánk hetente egyszer Orbán rezsimet emleget, tehát egy totál fasiszta kormány jelentené számukra a szabadságot? Azzal viszont egyetértek, hogy nem kell a migránsokkal finomkodni, hiszen nem tisztelik a törvényeinket, nyilván a hatóságainkat sem, szóval egy alapos verés (csonttörés nélkül), aztán páros lábbal kirúgni őket tőlünk. De valahogy Toroczkai elképzelése egyszerűen nem szimpatikus. Valamint, ha kormányon lenne, kétlem, hogy lenne bátorsága akár keritést emelni. Nagy ugatás a partvonal mentéről. Valahol megértem, én is járok meccsekre, de Ronaldonak attól még nem képzelem magamat.
móres
2022-08-03 at 21:55
Na! Ez a fehér felsőbbrendűség mondanivalója.
Bukohill
2022-08-03 at 21:51
A migrók használati értéke nulla, a kőbányában nem hiszek, de tartsunk ötletbörzét!
Az én javaslatom: két hét (disznó)zsíros kenyéren. Természetesen videón megörökítve, osztán mehet, és magyarázhatja Allahnak (a kádinak, haveroknak…stb).
Rémusz.
2022-08-03 at 21:49
Bocsika! Az eus parazitákkal, mi lessz??!!
Azokat is likvidálni kell, akarom mondani, transzpoltálni, mondjuk szibériába.
Merkel öreganyátokkal eggyütt.
Bár, ha jól meg gondolom, simán a libernyákokat is belehetne gyüjteni, a krumplis jákobbal eggyütt.
Takarodjanak a jó büdös francba, oszt gondolkodjanak el, persze, ha tudnak, azon, hogy mekkora aljasságot követtek el hazánkal szembe. Nincs bocsánat!!!
PG
2022-08-03 at 21:47
Ha az ember az érzelmeire hallgat, akkor valahol igazat ad Toroczkaynak. Más kérdés, hogy nem megvalósítható. Én viszont nem Ruandába küldeném őket, hanem Szibériába malenkij robotra. Mondjuk egy oroszokkal kötött szerződés keretében. Ott is kell a munkaerő és nem követelmény sem a nyelvtudás, sem a szakképzettség. (Lehet analfabéta is) Aki ott helyt áll, az egy idő után letelepedési engedélyt kaphat.
De hát ne fantáziáljunk! Sajnos az EU rendszere nem teszi lehetővé a kemény fellépést. Ezek meg csak jönnek, mert a szép szóból nem értenek.
Királytigris
2022-08-03 at 21:45
Lacika!
Mennyibe kerül Ruandába a repülőjegy, és ezt ki fizeti? Te fizeteted? Mert én nem akarok ezekre egy fillért sem költeni!
A repülőjegy ára kb. 400 ezer Ft!
Egy repülőbe, típustól függően, bele tudsz préselni 150-400 migránst. Ezt szorozd meg a repülőjegy árával. tehát egy járat 60 és 160 millió között változik.
Határtalan hatásvadász
2022-08-03 at 21:30
Ha az illegális bevándorlókat „visszataxiztatás” helyett őrizetbe vennénk, akkor ki tudja meddig etetni, ellátni kellene őket. A költséget a MIHAM állja? Mert én nem szeretném. Nekem most a „visszataxiztatás” tűnik a legkisebb költségű megoldásnak. Amúgy jogszerű vizsgálat és ítélet nélkül még az illmigránst se lehet kényszermunkára fogni, úgyhogy a kőfejtés, meg a 43 fokos paprikaszedés hangoztatása elég hatásvadász megnyilvánulásnak tűnik. A suttyóknak biztos bejön.
Vica
2022-08-03 at 20:59
NAGYON KOMOLYTALAN MEGNYÍLVÁNULÁS! Aki politikusnak készül, még a gondolatát is törli! A kibocsátó országok örülnek, hogy a felesleg elszórakozik! – Valahol messze! (Három feleség = kb. 24 kölyök) Nem kell etetni, nem hőbörögnek, a börtönök nem zsúfoltak annyira stb.
Tuti, ez egy megállapodás! A nyugatot;- tudjuk’ mit akar! Hatalmas üzlet ez nekik! (még így is)
gyozo2018
2022-08-03 at 20:57
Ezt csak primitív emberek üdvözlik, akik nem tudják lefordítani
maguknak, hogy Toroczkai ugyanazt mondja, mint anno Merkel, csak
nem agysebészekről beszél.
.
HELLER SZOKNYÁJA ALATT BÚJTATOK BE A LIBERÁLFASISZTÁK KUTRICÁJÁBA.
TOROCZKAI! MAGADNAK MELYIK KŐBÁNYÁT NYITTATNÁD MEG?
2022-08-03 at 20:54
“a mezőgazdasági idénymunkában akár besegíthetnének, mert nagyon komoly munkaerőhiány van,”
.
GYAKORLATILAG TÁMOGATJA MIGRÁNSOK BETELEPÍTÉSÉT!
.
TOROCZKAI-DÚRÓ-NOVÁK!
VONA MELLETT LEPAKTÁLTATOK HELLERREL, GYURCSÁNNYAL.
MAGATOKNAK MELYIK KŐBÁNYÁT NYITNÁTOK MEG, ÚJNYILAS TETŰ ÁGENSEK!
benzoli
2022-08-03 at 20:38
Ecsetelte hpgyan nezne ki a helyzet, amikor a jelenlegi kormany keptelem lenne kontrollalni a Migrans problemat, a mostani eszkozeiveel.
Tudományos libsizmus
2022-08-03 at 20:18
Szimpatikus elképzelés.
Bubuce
2022-08-03 at 20:13
Miért van az, hogy minden egyes megszólalásuknál a Jobbik jut eszembe. Aztán mi lett belőlük. Nem hiszek én ezeknek.
barbárok ideje
2022-08-03 at 20:00
De azzal ugye semmi gond, hogy az engedékenység miatt (és mert benne van a bizniszben a szerb belügy) feltorlódnak a migránsok a határ déli oldalán és élhetetlenné teszik az ottani magyarok életét is?
Meg kell kell érteni, hogy a Közel-Keletről és Afrikából érkező parazita kalandorok nagy része pszichológiai értelemben ún. külső kontrollos, azaz kizárólag az azonnali külső következményekből értenek — azaz a kemény fellépésből. Ahol lőnek rájuk, oda nem mennek többet.
He ez nincs, akkor nem mutatnak tiszteletet.
Eljöhet az idő hamarosan, amikor sokkal durvább módszereket kell alkalmazni, mint amit Toroczkai mond, különben a benyomuló barbárok halomra erőszakolják a magyar nőket és hordákba verődve rablóportyákat fognak szervezni az országunkban. Akár nyugatról betörve is — ahogy elapadnak a segílykék a válság miatt.
Hogy mit szól a belső ellenség Brüsszel az akkor már másodlagos lesz…
Nahát
2022-08-03 at 19:59
Toroczkai remek kőbányákat nyitna az illegális migránsok számára, a korbács pedig nála lenne. Abszolút megvalósítható elképzelés itt Brüsszel árnyékában, amikor még azért is büntetnek, mert a pedofilok Magyarországon nem kaphatnak gyereket, nem erőszakolhatják, és nem kínozhatják meg őket. Toroczkai, te elárultad Budaházyt, most a Parlamentben villogsz a bocskaidban, és nyomatod a hülye populista szövegedet. Könnyen beszélsz, mert nem te vagy a miniszterelnök, és sosem leszel az. Gyurcsány hülye talpnyalója!
Sas
2022-08-03 at 19:52
10 milliók fognak idővel megindulni.Miután a debil nyugat kifosztotta őket, most pedig, a háttérhatalom hatására, idecsábítja őket.A nyugati fehér népség tudatszintje 3 éves gyerek szintjén van. Mindig is ott volt-anno önfeledten rabólt, most meg egy rafinált hatalom utasítása szerint magára rántja a harmadik világot.Aki nem debil, az a keletet preferálja.
sanyó
2022-08-03 at 19:42
Ezzel csak az a baj, hogy ezek nagy szavak, de ők sem gondolják komolyan.
Mirti
2022-08-03 at 19:23
az ,hogy csak úgy császkálunk egy idegen ország területén azt minden módszerrel megakadályoznám ….a személyazonosítást , emennyiben nincsa utlevele, személyigazolványa, vízuma ,születési anyak .kivonata, keresztlevele, önéletrajza ,iskolai végzettséget bizonyitó okmánya, be sem léphet Magyarország területére . Vele is aláiratnám ( mint Jordániában ,az Egy. Arab Emirségben és más arab országokban) vele hogy itt tartozkodásának költségeit meg kell fizetnie vagy ledolgozni ( akár kőbányában…) Ami közép Szibériát illeti azt inkább hagyjuk ki még nem tudhatjuk hová kell nekünk menekülni ha esetleg jön gyurcsmány vagy valami hasonló !!!….ugyan is az egyetlen hely a bolygón ami még emberileg elfogadható….buzi mentes, liberális mentes ,amerika mentes….
Angie
2022-08-03 at 19:13
Akkor legyen szar Ruandának is?! Bravo!
Az már sokkal nagyobb visszatartó erő lenne, hogy nem járkálhat szabadon és kőkeményen dolgoztatni őket!
Szerintem onnantól nem jönnének!
Ungarn über alles !
2022-08-03 at 18:56
figyu te MiHaMókus ! afrikában már van elég ebből a fajta csőcselékből, ezért én úgy közép-szibériába passzolnám őket ! …de veled együtt ám !