A Nap TV alapítója is a Hálózat embere volt? – Virág elvtárs, Demján Hitelbankja és a média lenyúlásának története (1.)

Most induló cikksorozatomban bemutatom, hogyan játszotta a saját kezére a magyar sajtót a rendszerváltás során a hatalom, az állítólagos “reform-bulvárlapokat” és az első “független” televíziót, a Nap-TV-t is elindítva. Mindenhol a Hálózat emberei, titkos munkatársak, egykori fő- és középkáderek. A főszervező egy bizonyos Virág elvtárs, azaz Virág András, a Tájékoztatási Hivatal korábbi embere. A pénzt a Demján Sándor vezette Magyar Hitelbank (MHB) adta. Minden 1987-ben indul, amikor megalakult az MHB. 1988-ban az MHB pénzéből megalapították a Reform Rt.-t, amely a korábbi katpolos Joseph von Ferenczyvel és a német Springerrel összeállva közös leányvállalatot alapított, amely pár évvel később bekebelezte a teljes vidéki sajtót. A Reform Rt. még 1988 végén elindította a Reform című bulvár-hetilapot. Utóbbi főszerkesztője Tőke Péter, azaz “Hidas” titkosmunkatárs. A Reform Rt. és a Hitelbank 1989-ben megalapította a Mai Nap bulvárlapot, főszerkesztője az Esti Hírlap rutinos propagandistája, Horváth István, ő lett a frissen megalakult Mai Nap Rt. ügyvezető igazgatója. Utóbbi társaság 1989-ben beszállt a Nap TV-be, amit szintén a Hálózathoz sorolható Székely Ferenc indított el. Aztán feltűnt Gyárfás Tamás. A sajtó lenyúlása, ahogyan még sohasem látta – első rész.

Érdekes és egyben visszatetsző volt olvasni Demján Sándor halála után azokat az írásokat olvasni, amelyek mintha a néhai üzletember felkérésére születtek volna. Az Indexen egész nap vezető lehetett az a hatalmas, hosszú cikk, amelyben minden visszafogottság nélkül méltatták a Kádár-korszakban felemelkedő különleges elvtársat, a rendszerváltáson átívelő sikertörténetét olyan színben tálalva, hogy arra még Grósz Károlyék is rábólintottak volna. Nem beszélve a hozzá csak úgy „betévedt milliárdokról”, amelyek véletlenül éppen a rendszerváltás időszakában találtak rá új gazdájukra. Pedig van az ő történetének egy mélyebb, árnyékosabb olvasata is. És ennek megismeréséhez vissza kell térnünk a hetvenes évekbe. 

„Demján élete végéig nem tagadta meg soha Kádárt, bevallottan nagyon kedvelte, sőt tisztelte, de miniszter nem akart lenni”

– írta az Index Demjánról, és volt is miért kedvelnie az öreg diktátort.

Az akkor még ismeretlen kádert szövetkezeti vezetőként hívták fel a hetvenes években Budapestre, hogy átvegye a Skála vezetését. Itt vált ismertté és igazán sikeressé, miután a nyolcvanas évekre elvégezte a feladatait, és jöttek az új idők, az átalakulás ígérete, 1986-ban már a frissen megalakult Magyar Hitelbank vezetését bízták rá, amelynek kulcsszerepet szántak a rendszerváltásban/modellváltásban és a hatalom- és vagyonátmentésben.

1987 – megalakult a Magyar Hitelbank

„Egy éve, hogy egy minisztertanácsi határozat intézkedett a bankrendszer továbbfejlesztéséről, s ez év első napjaiban az új banki felállás már be is következett. Megalakult a Magyar Hitelbank, az Országos Kereskedelmi és Hitelbank, a Budapest Bank Rt. és az Állami Fejlesztési Intézet, ezenkívül azonban teljes jogú belföldi banki működési jogosultságot kapott a Magyar Külkereskedelmi Bank, tovább az 1923-ban alapított Általános Értékforgalmi Bank, amely a Pénzintézeti Központtal összefonódva folytatta működését; most ez is önálló lett” – írták egy 1987 februárjában megjelent cikkben. Innen indul a történetünk. 

1988 tavasza – megalapították a Reform Rt.-t

Egy évvel később, 1988-ban megalapították a Reform Lap- és Könyvkiadó Részvénytársaságot, amely az átalakuló diktatúra első „részvénytársaság formában működő sajtóvállalkozása” lett.

A Reform Kiadó vezetője Virág András, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának (TH) korábbi főosztályvezetője, Lázár György miniszterelnök bizalmasa, a kádári propaganda egyik leghatalmasabb, de háttérben munkálkodó kádere lett. Virág főnöke a TH-nál a nála jóval ismertebb Bányász Rezső volt. Az akkori sajtó és az állambiztonság összefonódásáról magam is sokat írtam, most csak Bányászról pár szót. A szamárlétrát végigjáró főkáder (ahogyan nyilván Virág is) a Hálózat minden hájjal megkent embere volt, amikor nem külföldön munkálkodott, hanem például a Külügyminisztérium Sajtófőosztályát vezette, akkor kiválóan mozgatta a katonai szolgálat (az MNVK/2.) megnyertjeit (megnyert, beszervezett embereit) – lásd Borvendég Zsuzsanna tanulmányát.

A Reform Rt. alapítója a Demján vezette Magyar Hitelbank volt – ők (mi) adták (adtuk) a pénzt. „A Reform Rt. az idén tavasszal alakult, de ténylegesen csak szeptemberben kezdte meg működését. Addig tartottak az előkészítő munkálatok, s az engedélyezési eljárások.

Hadd tegyem hozzá, ez az első olyan sajtóvállalkozás Magyarországon, amely részvénytársasági formában jött létre”

– nyilatkozta „Virág elvtárs” (vicces az élet) a Népszabadságnak már 1988 novemberében. Az alapító részvényes a Magyar Hitelbank volt, de „részvényeseink között ott van a Befektetési Bank, a Hazafias Népfront, a Kisosz, a Magyar Televízió. Szerepel a sorban egy nyomda, egy szállítmányozási vállalat is” – mondta. Virág Andrásra (akinek a nevét és áldatlan tevékenységét mára teljesen elfelejtették) valószínűleg egy külön cikkben még kitérek, mert elképesztő karriert futott be azután, hogy a csernobili katasztrófa idején még ő irányította a szerencsétlenséggel kapcsolatos propagandát (leginkább a késleltetett híradást és az elhallgatást) hazánkban. Innentől persze lecsapom a magas labdát, és csak Virág elvtársként hivatkozok rá. 

1988 nyara – belép a Springer és Von Ferenczy

A Reform Rt. alapítása után nem sokkal megjelent Magyarországon a német Axel Springer kiadó, a delegációt egy korábbi hálózati ember, a Katonapolitikai Osztály egykori magasrangú tisztje, Ferenczy József kísérte, aki Németországban már Josepf von Ferenczyként adta el magát, és egészen hihetetlen karriert futott be.

Az amúgy konzervatívként ismert Springer kiadó elnökét, Peter Tammot maga Berecz János, a Politikai Bizottság tagja fogadta. Ezt valahogyan tálalni kellett a közvéleménynek, a feladatot a Népszabadság látta el: „Hosszú évtizedeken keresztül azt hallottuk a Springer Kiadóvállalat lapjairól, hogy konzervatív beállítottságúak, nem a legbarátságosabb szellemben írnak a szocialista országokról. Éppen ezért hat meglepetésként, hogy a cég elnökét fogadta a Központi Bizottság titkára. Mi az oka a jelenlegi kapcsolatfelvételnek?” – kérdezte a napilap újságírója, Egerszegi Csaba. „Válasszuk szét az ügyet – válaszolta Berecz János. –

A világ változik. Változnak, ők is, mi is. […] Új európai felelősséget kell viselnünk önmagunk, Kelet, Nyugat s az egész világ iránt. Ezért azt mondom, ha a Springer itt él Európában, akkor azt tudomásul kell vennem, de a Springernek is tudomásul kell venni a szocialista Magyarország létét.

Ha mindezt elfogadtuk, akkor elképzelhető, hogy együtt is működünk, bár az ideológiai vita nem szűnik meg. Ez a politika, a többi a Magyar Hitelbank Rt. és a Springer-konszern ügye.”

Berecz „Von” Ferenczy szerepére is kitért:

„Josef von Ferenczy, az NSZK-beli neves kiadó és közéleti személyiség részvételével, valamint közvetítésével folytak tárgyalások az említett cégek, továbbá a Springer között vegyesvállalat létrehozásáról.

Ha létrejön, akkor az új cég lap- és könyvkiadással foglalkozna, valamint európai mércével mérve is korszerű nyomdát létesítene.”

Télen már meg is alakult a vállalat: „December végén az Axel Springer és a Ferenczy kiadók a Magyar Hitel Bankkal és a Reform Lap- és Könyvkiadó Rt-vel közösen Axel Springer Budapest névvel vegyesvállalatot alapított 1 millió márkás alaptőkével. Könyveket és folyóiratokat készülnek kiadni Magyarországon.” Szerencsére közös fotó is készült, a három szereplő: Demján, Tamm és Virág elvtárs. A közös leányvállalat nagy sakklépésére egy következő cikkemben térek majd ki, mert már 1990 után történt. 

1988 ősze – kiadják a Reform hetilapot

A Reform Rt. 1988 őszén kiadta a Reform című “független” hetilapot, a kiadó „zászlóshajóját”, amelynek második számából már kétszázezret (!) rendelt a posta.

Az újság főszerkesztőjévé Virág elvtárs Tőke Pétert, az állambiztonsági hálózat titkos munkatársát nevezte ki (békés átmenetes cikkem egyik főszereplőjét). A főszerkesztő-helyettes Léderer Pál lett.

[Utóbbi olyannyira független volt, hogy 2006-ban már a Fidesz nemzetiszocialista hátteréről értekezett, egyik fia pedig arról vált hírhedté, hogy 2000-ben társaival lefűrészelte és ledöntötte a kommunisták által 1951-ban lerombolt Regnum Marianum templom emlékére állított fakeresztet. Cikkem itt.]

A Reform egyik rovatvezetője a Tőkéhez hasonlóan szintén (és bizonyítottan) az állambiztonságnak dolgozó Dalia László (titkos megbízott) lett, aki 1990-ben hosszan beszélt a kezdeti időkről:

„A Reform 1988 őszén indult nyolcvanezer példánnyal, ugyanis úgy számolt a Kossuth Nyomda, hogy ilyen példányszámon felül már nyereséges a lap. Ma négyszázezernél tartunk. Az ötlet és tulajdonképpen a megvalósítás is Tőke Péter nevéhez fűződik, aki ma is a főnöke a lapnak”.

(A titkos munkatárs, titkos megbízott címkéket nem véletlenül közlöm, ők még véletlenül sem ügynökök vagy informátorok voltak ekkor, hanem olyan hálózati emberek, akikben igencsak megbíztak és akiket komolyabb feladatokkal is elláthattak).

Ahogyan arról a következő fotó is árulkodik, az ellenzéki-ellenséges újságírókat a frissen indult Reform (és a Kapu) tanácskozásra hívta. Igen, a lenti képen a békés átmenet legnagyobb harcosa, az ex-rákosista Vásárhelyi Miklós üldögél Tőke Péter titkos munkatárs mellett. Kell ennél jobb illusztráció?   

A Reform első számában Tőke Péter („Hidas”) éppen Bereczcel és Pozsgay Imrével készített „exkluzív interjút”. Berecznek ez járt is (hiszen ott bábáskodott a németekkel történt üzletnél és vélhetően a hetilap megalakításnál is), de Pozsgay szerepét is érthetjük, ekkor kezdték el őt eladni a nagy reformernek, látni fogjuk még később is felbukkanni.

Ugyanennek a nyitószámnak a 2. oldalán pedig rögtön egy nagy kémbotrányról írtak. Ez is rendszerszerű marad: a Reform is előszeretettel foglalkozott kémügyekkel, kisebb-nagyobb állambiztonsági titkokkal és addig (de csak addig!) tabunak tekintett történelmi témákkal. (A szintén akkoriban indult Kapunak pedig ez volt az egyik fő profilja.) Ugye nem kell külön kifejtenem, hogy ezzel a hálózati bekötéssel nem volt túl nehéz ezekhez a csöpögtetett információkhoz hozzájutniuk? Jó trükk volt: az olvasók korábban nem nagyon találkoztak ilyesmivel, és ez is csak növelte a “bátor” reform-bulvárlap hitelét, nem beszélve a dezinformációs szerepről. 

1989. január – Grósz Károly ’88 „Reformembere”

Nem kellett várni az első igazán nagy botrányra: a Reform „olvasói szavazatai alapján” megválasztotta 1988 „Reformemberét”, aki nagy versenyben – természetesen Pozsgayval – Grósz Károly lett. Csakhogy kiderült, hogy egyszerű csalás is lehetett. A lap egyik munkatársa, Emőd Pál arról tájékoztatta a Nyilvánosság klubot, hogy valójában Reform-man, azaz Pozsgay vezetett a szavazásban. (Azt ugye mondanom sem kell, hogy az év menedzsere a hetilap “mecénása”, Demján Sándor lett). Az ügyben végül Virág elvtársnak kellett megszólalnia, az MTI-n keresztül elismerte a Népszabadságnak, hogy „több szakszerűtlenség, félreérthető megállapítás fordult elő”, és „e szakszerűtlenségek politikai találgatásokra is okot adtak.” S mivel Emőd Pál nem adta elő irásos bizonyítékait, így további vizsgálatokra van szükség. Ezt február elején zárták le, a lapban közölték, hogy Tőkét figyelmeztették, és „30 ezer forintos prémiumelvonásban” részesítették. A közlemény szerint Emőd Pál szerkesztőségvezető a belső meghallgatáson „ellentmondásba került” a cikk szerzőjével, az olvasószerkesztő Németh Ferenccel, így az ügyet lezárták.

Tipikusan: amíg addig Ligeti Nagy Tamás és Emőd szerepelt szerkesztőségvezetőkként az impresszumban, márciustól már nem találni ott Emőd nevét. Az év második felében már a Magyar Nemzetnél bukkant fel a neve. 

Nem fogok most túl hosszan kitérni Tőke Péter szerepére, akit érdekel a tevékenysége, olvassa el korábbi cikkemet vagy azt, hogy az iratok szerint “Hidasként” milyen feladatokkal bízta meg az állambiztonság. Annál érdekesebb, hogy ő maga mit árult el önmagáról (ezekben a legendákban mindig vannak értékes információk). Amikor 2009-ben másodszor is „lebukott” – miután nyilvánosságra kerültek a Nagy Imréék újratemetésével kapcsolatos állambiztonsági iratok –, akkor korábbi lapomnak, a Magyar Hírlapnak adott interjút. És éppen egyik legkedvesebb ex-munkatársamnak, Sinkovics Ferencnek. Természetesen Tőke nem tudott arról, hogy titkos munkatárs volt, besúgásról szó sem lehetett:

„Ezt nem tudom, én ugyanis csak tanácsokat kértem és adtam. Azt tettem, ami kötelessége volt minden főszerkesztőnek, ha kijöttek hozzá dorgálni vagy kíváncsiskodni a Belügyminisztériumból. Amikor a Reform főszerkesztője lettem, vezérigazgatóm, Virág András nemcsak tájékoztatott erről, hanem hozott két öltönyös urat is. Sohasem kötötték az orromra, miféle részlegtől vannak.

Csak 1989 tavaszán, a Grósz-féle puccs leleplezésére szervezett akció idején tudtam meg, mi is az az állambiztonság. Ebben az akcióban ugyanis részt vett a Reform is a maga eszközeivel. Akkor ismertem meg Horváth József tábornokot, tőle tudtam meg, hogy fontos ember lettem náluk”.

A Grósz-féle állítólagos puccsról (Németh Miklós kormányfő beszélt már 1990 tavaszán egy 1989-es novemberi puccstervről, amit szerinte egyes megyei MSZMP-vezetők szerveztek) később ezt mondta: „Jóval később, amikor a Reform főszerkesztője lettem, egyszer azzal keresett meg a parlamenti folyosón Pozsgay Imre államminiszter és Horváth István belügyminiszter, hogy Grósz Károly katonai puccsot akar, és tenni kell ellene valamit. Végül Horváth Józseffel, a IlI/III-as csoportfőnökség vezetőjével terveztük meg a konkrét lépéseket. […]

Horváth József politikai reformer volt.

Tudta ő is, én is, hogy a kádárizmusnak vége. Zárt ajtók mögött a pártvezetésben is nyíltan beszéltek erről. Csak a folytatás volt kérdéses. Az MSZMP-vel elég nehéz volt együttműködni, mindenki mást akart. Én úgy gondoltam, a >fejjel< jobban boldogulok, ezért továbbra is tartottam a kapcsolatot Grósszal. Feljártam hozzá fröccsözni. Elég sok mindent elmondott nekem, s ezekre szükségem is volt a lap szerkesztésében.”

A III/III.-as Horváth József valóban nagy “reformer” volt, ő mondta azt a szöveget az egyik 1989-es, titkos, állambiztonsági tanácskozáson, amelyet már többször idéztem:

„Most tehetjük a legtöbbet, hogy a jogállamiságba való demokratikus átmenet békés körülmények között, az MSZMP vezetésével valósuljon meg. Ha nem így lesz, akkor kell félni attól, hogy a titkok kikerülnek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy >egy csónakban evezünk<.”

Sinkovics Ferenc kollégámat nem ejtették a fejére, pontosan átlátta Tőke meséjét.

„A Reform újszerű, bátor hangú és sikeres magazin volt. Úgy tűnik viszont, mintha a titkosszolgálat és a pártvezetés reformerei alapították volna mint az MSZMP irányított rendszerváltásának egyik eszközét”

– vetette fel, mire Tőke: „Teljes tévedésben van. A titkosszolgálatnak semmi köze sem volt a Reformhoz, de a pártnak is csak szerény mértékben, tizenöt százalékos részvénycsomaggal rendelkezett benne. Nem a hatalomátmentés eszköze volt, ellenkezőleg, a kommunista rendszer első számú rombolója.”

Aha.

Annyit jegyeznék meg, hogy Tőke Péternek nincs meg az állambiztonsági dossziéja (nem véletlenül), de a 6-os kartonja szerint 1972 őszén szervezték be, és említettem, hogy a végén titkos munkatárs lett. Ennél ezen a vonalon nem lehetett feljebb kerülni.

MagyarHirlap_2009_07_A__pages181-181

1989. február – elindul a Mai Nap

Lépjünk tovább, és nézzük meg Virág elvtársék következő lépését. A Reform Rt. pár héttel a Grósz-botrány után nagyot dobott: 1989. február nyolcadikán elindult az első bulvárnapilap, a Mai Nap.

Eleinte még a Reform Rt. adta ki, de később új részvénytársaságot alapítottak (Mai Nap Rt.), aminek a Reform Rt. és a Hitelbank lett a tulajdonosa. A Mai Nap főszerkesztője (és ugyanő a Mai Nap Rt. ügyvezető igazgatója) is megbízható pártkáder lett, az a Horváth István, aki korábban húsz évig az Esti Hírlap belpolitikai rovatvezetője volt. Helyettesévé Virág elvtársék Horváth korábbi munkatársát, Pallagi Ferencet választották.

Utóbbi később így emlékezett a kezdeti időkre (a cikkben őt és a már említett titkos megbízott Dalia Lászlót szólaltatta meg páros interjúban a riporter Váradi Júlia, aki szintén megbizható újságírónak számított, most a Klubrádiónál van):

„1988 májusában kezdtük el szervezni a lapot 1989. február 8-án jelent meg az első szám, és a legelső naptól kezdve feltett szándékunk volt, hogy mi bulvárlapot, sőt színvonalas bulvárlapot csinálunk”. A legérdekesebb, hogy ugyanebben a cikkben nem sokkal később más időpontot említett (vagy csak elírta a riporter): „1987 májusában láttunk hozzá a Mai Nap alapításához, Horváth István főszerkesztő vezetésével. Ő ennek előtte húsz éven keresztül az Esti Hírlapnál dolgozott mint belpolitikai rovatvezető. Gazdasági vállalkozásként indultunk el, a Reform Lap- és Könyvkiadó Részvénytársaság kebelén belül, de amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ez a vállalkozás nem tud megbirkózni egy napilap-alapítás szervezési, költség- és egyéb igényeivel, akkor önálló gazdasági társaságot alapítottunk.

Ez a gazdasági társaság a Reform Lap- és Könyvkiadó Részvénytársaság tízszázalékos, illetve a Magyar Hitelbank kilencvenszázalékos részvételével jött létre, összesen tízmillió forintos alaptőkével. A következő év február 8-án elindítottuk a lapot. Kezdetben negyvenöt-ötvenezer példánnyal, de az elmúlt egy évben a példányszámunk száztízezerre emelkedett 1989 júniusában részvénytársasággá alakultunk.

Tizenkét részvényes jegyezte a 121 millió forintos alaptőkét, ebből tíz százalék a lap munkatársainak a tulajdonában van, tehát ők is beleszólhatnak a működésbe.”

JelKep_1990_2__pages23-23

Természetesen a Mai Nap is „független” volt. Mellékszál, de ettől még érdekes, hogy talán éppen Demján (is) ajánlotta Horváthot. Biztosan ismerte, hiszen 1986-ban ő készített nagy interjút az Esti Hírlapba a Skáláról a bankvilágba váltó üzletemberrel.

„Versenyből-versenybe – Skála után: bankvilág”

– így szólt a már új időket megéneklő cím. Majd: „Demján Sándor sikerről, bukásról, kockázatról, harcmodorról, vezetésről”.

Nyilvánvaló, hogy Pallagi sem véletlenül került oda („Ebben az életben, Semmi se véletlen” / Európa Kiadó), ő népművelőből lett újságíró, egy üzemi lapnál kezdte, aztán az Esti Hírlapnál és a Népszavánál folytatta.

Írt sótlan, úttörő stílusú cikket a Lukács György emlékkiállításról, a Munkásmozgalmi Múzeumról, és olyan megbízhatónak bizonyult, hogy 1985-ben már őt küldték Moszkvába a „Magyarország a szocializmus útján” című kiállítás ünnepélyes megnyitójára. Egy évvel később már Ukrajnából jelentett (már úgy értem, hogy újságíróként: „PALLAGI FERENC JELENTI KIJEVBŐL” – így a bevezető), aztán Lengyelország következett. Kelet, kelet és kelet.

Maga Horváth István így emlékezett a MÚOSZ lapjának: „Amikor 1988 tavaszán megalakult a Reform Rt. – a magyar sajtóban több mint 40 év után az első részvénytársaság – határoztuk el, hogy nemcsak heti-, de napilapot is indítunk. Alapvető szempont volt, hogy minden vállalkozás, szerkesztőség önelszámoló legyen, maga gazdálkodjon.

Kezdetben nem tudtam, milyen gazdasági formában valósítom meg a lapot, azt viszont igen, hogy bulvár újságot akarok, mert az nagyon hiányzik a piacról. Pártatlan napilapot, amely független az ellenzéktől és a hatalomtól. Ezt pedig leginkább egy bulvárlap engedheti meg magának.

[…] Tavaly április elsején váltam meg az Esti Hírlaptól, s munkatársakat kerestem. A májusi pártértekezlet előtt… Szöllősi Ferenccel és Pallagi Ferenccel novemberig hárman voltunk, sok kollégával tárgyaltunk.”

MagyarSajto_1989__pages135-135

Az interjúban Horváth István nem titkolta, hogy már az egész Reform Rt. indulásakor ott volt, várta, milyen szerepet kap Virág elvtárstól. Megkönnyítette az amúgy is kiváló helyzetből induló Mai Nap helyzetét, hogy a Hitelbank finanszírozta lap akkoriban példátlanul magas fizetésekkel csábította magához az újságírókat.

„A 70 tagú szerkesztőségben csaknem 50 újságíró dolgozik. Mindenki egyenlő eséllyel indult. Hiába voltak >nagyágyúk< vagy éppen kezdők – ez utóbbiak a szerkesztőség felét alkotják – a rizikót együtt vállaltuk: vagy nyerünk, vagy hatalmasat veszítünk.

A főszerkesztő alapfizetése 33 ezer forint, a helyetteseké 25 ezer, az olvasószerkesztőké, főmunkatársaké, rovatvezetőké 20 ezer, a munkatársaké 9-15 ezer forint.

Az összeghez – teljesítménytől függően – még az alapfizetés 50 százaléka kereshető meg. A többi a zárszámadáskor dől el. Ehhez még két dolgot tennék hozzá. Az egyik: nem a Mai Napnál sok a fizetés, hanem másutt kevés.”

Elképesztő szöveg – milyen rizikót is vállaltak a Hitelbank, így az állam pénzéből? A hatalmas fizetéseket így is úgy is zsebre rakták.

1989 tavasza – a Mai Nap megalapítja a Nap TV-t

Nem sokkal az interjú megjelenése után a Mai Nap részt vett a Nap TV megalakításában. Utóbbi 1989 májusában a Magyar Televízió frekvenciáján kezdett reggeli műsorokat készíteni. „A történet 1989-ben kezdődik, amikor Székely Ferenc, akkor még mint MOVI [Magyar Mozi- és Video Filmgyár – MG], valamiféle jogi lehetőség vagy éppen joghézag révén, de szerzett egy frekvenciát, és elindított egy reggeli tévéműsort, amelybe meghívott minket Forró Tamással. Akkoriban az Első kézből című műsorunkkal felkapott és sikeres rádióriporterek voltunk” – emlékezett később Havas Henrik. Joghézag – hát persze.

Ennél sokkal érdekesebben történt, a háttérben feltűnt Bányász Rezső, Virág elvtárs, Pozsgay és maga a NAP TV alapítója, Székely Ferenc. De miért pont ő? És miért sorolom őt is a Hálózathoz, anélkül, hogy bizonyítékom lenne a pontos szerepére? És ki ölte meg Laura Palmert? És hogyan toppant be Gyárfás Tamás? A következő részből ez is kiderül.

Folytatom.