Pesti Srácok

A német kereszténydemokraták szocialisták lettek – Vejkey Imre járt Az Öregnél

Az Öreg Vejkey Imrét, a KDNP parlamenti frakcióvezető-helyettesét látta vendégül, aki csaknem tíz éve vezeti az országgyűlési imareggeliket. Több mint százharminc tagja van, havonta egyszer összeülnek a parlament kupolatermében, imádkoznak és megbeszélik a keresztény vallás legaktuálisabb problémáit, ügyeit, amiből természetesen nem marad ki a politika sem.

Eleinte úgy indult, hogy a balliberális oldalon ülő képviselők is részt vesznek a nemzeti gondolkodású képviselőkkel együtt az imareggelin, azonban a 2022-es országgyűlési választások előtt váratlanul Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke megtiltotta a baloldali képviselőknek, hogy eljárjanak rá. Bár először Gyurcsány is bejelentkezett a közös imára, de Vejkey Imre – élve a gyanúval, hogy Ferenc többször is bérmálkozott – inkább nem kért a jelenlétéből.

Vejkey Imre szerint, amíg Nyugaton a kereszténydemokrata pártok, mint például a német CSU vagy a CDU elvesztette keresztény jellegét – liberálisok és szocialisták lettek –, addig Magyarországon továbbra is megőrizték az európai keresztény értékeket és hangsúlyozzák a zsidó-keresztény kultúra fontosságát. A KDNP, mint az utolsó aktívan politizáló történelmi párt, a Fidesz néppárttal együttműködve egyfajta horgony szerepét játssza, összekötő kapocs a jelen és a múlt között.

A magyar katolicizmus, a kereszténység az unitárius vallástól a református valláson át az evangélikusokig több volt mindig, mint vallás, ugyanis a magyaroknál a kereszténység összeolvadt az ezer éves haza védelmével, a nemzet aktív szeretetével. Ha csak a tatárok és a törökök elleni küzdelmeket vesszük (Árpád-házi királyok, Hunyadiak harcai vagy a Habsburgok elleni szabadságküzdelmek, Rákóczitól Kossuthig), mindig az Isten és a nép nevében történtek. Nem beszélve az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, amely nemcsak a szovjet megszállás, a bolsevista diktatúra ellenében robbant ki, hanem hogy térjen vissza újra a vallásszabadság és a kereszténység az országba. Ugyanezekért a célokért küzdenek ma is a kereszténydemokraták, hiszen abban a világban, ahol nemcsak a keresztény vallás üldözése zajlik – néhány helyen fizikai megsemmisítéssel –, az olyan abnormális nézetrendszerek erőszakos terjesztése mindennapos, mint a gender- és az LMBTQ-ideológiák.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.