A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormányra – jelentette ki a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára a kabinet Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban. Zsigó Róbert azt mondta, hogy 2010-ben kötöttek egy megállapodást a nyugdíjasokkal: azt vállalták, hogy megőrzik a nyugdíjuk vásárlóértékét.
Zsigó Róbert úgy fogalmazott, hogy a baloldal 2010 előtt kisemmizte a nyugdíjasokat: elvett tőlük egyhavi juttatást, csökkentette a nyugdíjuk vásárlóértékét, valamint az egekbe emelte a rezsiköltséget.
Mi a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben sem hagytuk magukra az időseket
– mondta Zsigó Róbert, hozzátéve, 2010 óta több mint tíz százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke, az idős emberek emellett a gazdaság jó teljesítményéből is részesültek. Emlékeztetett: novemberben minden eddiginél magasabb összegű, nyolcvanezer forintos nyugdíjprémiumot fizettek a nyugdíjasoknak és a nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek. Két hét múlva megkezdődik az 5 százalékkal megemelt összegű nyugdíjak kézbesítése – közölte. Februárban pedig visszaadják a nyugdíjasoknak a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat, és ezt sem csak a nyugdíjasok kapják meg, hanem a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is – közölte az államtitkár.
Mindannyiunknak kötelessége megbecsülni az időseket, köszönjük nekik az elmúlt évtizedek munkáját. A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak ránk
– mondta Zsigó Róbert.
Forrás: Magyarország Kormánya Facebook-oldal; Fotó: MTI/Balázs Attila
Judit
2021-12-28 at 18:30
Igen pontosan így igaz ahogy Zsigó Róbert Államtitkár Úr megfogalmazta,
leírta a valóságot.!!! Aki pedig az ellenkezőjét állítja, abból csak a hazug
sátáni szélhámos gondolkodás árad ki.!!!
ómió
2021-12-28 at 11:02
Ha a nyugdíjuk lenyulását igényelték, a bolsi kormányokra is “számíthattak”!
ViAM
2021-12-28 at 10:53
Megtisztelő, emelkedett gondolkodásmódra utaló, hogy a kormány minden időst megbecsül.
Pedig nem mind érdemelné meg, mint ahogy sok fiatal sem, a rengeteg támogatást.
A szelektálás viszont mint tudjuk…
Részemről köszönet az erkölcsi és anyagi megbecsülésért, különösen ilyen nehéz időben!
Namond
2021-12-28 at 10:05
Ne röhögtessen.
A nyugdíj emelés messze elmarad, a megélhetés/havi túlélés, nyugdíjas vásárlókosára árának emelkedésétől.
Ebben nincs benne sem a belföldi, sem a külföldi turizmus, amire a hazai nyugdíjasok netán számítanának.
És még a fiskális politika miatt emelkedő infláció és a monetáris politika miatt romló forint árfolyam figyelembe sincs véve.
Zsigó Róbert szerint a magányosan élő nyugdíjasokat megnyugtatja ha a gondos kormány, az őket – pár száz/pár ezer forintért – agyonverő lumpokat lefogatja és 3-5 évre leülteti, vagy nem?
TalEle
2021-12-28 at 10:04
Valahol, azért, elgondolkodtató és a jobboldali média óriási kudarca is, hogy hiába a pusztító világjárvány közepette, várható 7,5%-os gazdasági növekedésnek, a rekordszámú foglalkoztatottságnak, az Európában legalacsonyabb rezsidíjaknak, a 25 éven aluliak SZJA mentességének, a minimálbér 200 ezer forintra emelésének, a gyermeket nevelő családok teljes éves SZJA visszatérítésének, a világon egyedülálló Családi Otthonteremtési Kedvezménynek, a rekordösszegű nyugdíj „prémiumnak”, a 13. havi nyugdíj visszavezetésének, Budapesten, a brutális erőszaka helyszínén(!), 15 év elteltével is, a véreskezű Gyurcsány hitvány, szivárványos csőcseléke, élén a magyar történelem, talán, legtitokzatosabb múltú politikai strómanjával, simán veri a Fideszt! Ez is jól mutatja, hogy a választók többsége nem racionálisan, hanem impulzív módon, érzelmi alapon, a közösségi médiák fake news híreitől felheccelve dönt! Éppen ezért a Fidesznek, ha nyerni akar, a budapestieket is el kell tudnia érni az üzeneteivel, különben, jövőre a Márki-Zay-féle, aberrált „fényevő”, politikai strómanok fogják maszturbálásra tanítani a magyar óvodásokat is…..
Királytigris
2021-12-28 at 09:54
Makiszar ennek az ellenkezőjét tervezi.
Lehet választani!