Pesti Srácok

A rettegett kokainbáró, Pablo Escobar fia a PS-nek: Tarantino sem tudott volna olyan vérengzést kitalálni, mint ami a drogháború alatt folyt Kolumbiában

A rettegett kokainbáró, Pablo Escobar fia a PS-nek: Tarantino sem tudott volna olyan vérengzést kitalálni, mint ami a drogháború alatt folyt Kolumbiában

Minden idők legvéreskezűbb kokainbárója, Pablo Escobar, a Medellín kartell rettegett vezetője hatalma csúcsán a világ kokainkereskedelmének nyolcvan százalékát tartotta a kezében, 1989-ben pedig a világ hetedik leggazdagabb embere volt. Fia, Juan Pablo Escobar Henao, mai nevén Sebastián Marroquín, aki 16 éves volt apja halálakor, a Mr. Escobar – Apám titkai megjelenésének apropóján adott interjút a PestiSrácok.hu-nak. Az interjúból kiderül, mi volt a könyv megírásának a motivációja, ki volt az a maffiózó, akit a nagyhatalmú Escobar is mesterének tekintett, volt-e olyan leszámolás, amit még a drogbáró is megbánt, illetve hogyan sikerült életben maradnia Escobar feleségének és fiának azok után, hogy az ellenséges kartellek vezetői mindenképpen végezni akartak velük.

Juan Pablo Escobar Henao a PestiSrácok.hu-nak elmondta: a könyv megírásának fő motivációja az volt, hogy rájött, van több olyan dolog, amit ő maga sem tud az édesapjáról, ezért az elmúlt időszakban kutatómunkát végzett és így állt össze végül az Apám titkai könyv. Hozzátette: szó szerint az életét tette kockára, hogy ez a könyv megszülethessen, hiszen szeretett volna szóvivőjévé válni apja ellenségeinek, akik megszólalnak a könyvben. Ez a kötet az ő vallomásaiknak a gyűjteménye, ezért nekik természetesen jóvá kellett hagyniuk az írást, hiszen nem akarta, hogy legyilkolják egy rosszul megfogalmazott sor miatt – mondta Escobar fia, aki meglepődött, hogy apja ellenségei nem változtattak az eredeti szövegen.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Tarantino sem tudott volna ilyen vérengzést kitalálni

PestiSracok facebook image

– emelte ki Juan Pablo Escobar, hozzátéve: még Tarantino sem tudott volna olyan vérengzést kitalálni, mint ami a drogháború alatt folyt Kolumbiában. Hangsúlyozta: az elmúlt években találkozott édesapja számos áldozatának hozzátartozóival, így a meggyilkolt igazságügy-miniszter, Rodrigo Lara, vagy a Medellín-kartell pilótája, Barry Seal gyerekeivel is. Elmondta azt is, hogy apja legszörnyűbb tette nem is az igazságügyi miniszter likvidálása volt, hanem amikor elhelyezett egy bombát, ami a bikaviadal-téren robbant fel.

– tette hozzá, megemlítve, hogy egyetlen dolgot „bánt meg” apja az életében:

Fotó: Horváth Péter Gyula

Totò Riina, a példakép

Juan Pablo Escobar Henao kiemelte azt is, hogy ami a leginkább megdöbbentette emellett, az az intézményesített erőszak volt. Gyilkolták az igazságszolgáltatáshoz tartozó személyeket, rendőröket, ők, illetve a hadsereg pedig a szegénynegyedben gyilkolta az Escobar által felfegyverzett gyerekeket, de Juan Pablo fejére is vérdíjat tűztek ki. Az apja szerinte arra a következtetésre jutott, hogy jobb, mint a hatósági személyek, mert ő legalább bevallotta, hogy egy bűnöző, míg a rendőrök az egyenruha mögé bújtak. Ugyanakkor elmondta az apjáról, hogy ő a legeslegszélsőségesebb ember volt: extrém módon szerette a közvetlen családját, de extrém módon volt erőszakos is, és az életét, a vagyonát tíz százalékban élvezte csak. Escobar fia megemlítette továbbá, hogy a rettegett olasz maffiavezért, a Giovanni Falcone vizsgálóbírót 1992-ben egy autópályával együtt felrobbantó Totò Riinát tisztelte leginkább apja a bűnözők közül, őt tartotta mesterének.

– nyilatkozta portálunknak Juan Pablo Escobar Henao, aki hangsúlyozta azt is, hogy kész csoda volt, hogy életben maradtak apja halála után:

Fotó: Horváth Péter Gyula

Felszívódtak a híres kolumbiai ködben

Az egyetlen igazi ok, ami miatt még ennek ellenére is meg akarták ölni, az az volt, hogy attól tartottak, bosszút áll az apjáért, akinek emberei közül a háború végére alig maradtak, ráadásul ők átálltak Escobar ellenfeleihez, mert életben akartak maradni. Egy időben a kormány adott védelmet a család számára, de ez egy eléggé sajátságos „védelem” volt.

– mondta.

– emelte ki Escobar fia, hozzátéve, hogy az apja által irányított kábítószer-kereskedelemre már a vagyon átadása előtt rátették ellenségei a kezüket, de szerinte Escobar halála után csak rosszabb a helyzet e tekintetben Kolumbiában.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Bérgyilkosok Budapesten

Azzal kapcsolatban, hogy a kolumbiai drogkartelleknek lehetnek-e akár közvetlen, vagy közvetett módon magyar kapcsolatai, azt mondta, hogy ezt nem lehet kizárni. Megemlítette, hogy amikor merényletkísérletet követtek el Budapesten a kolumbiai nagykövet ellen, az is azt bizonyította, hogy már apjának is voltak magyar kapcsolatai:

Juan Pablo Escobar Henao ma is pontosan emlékszik az utolsó beszélgetésre az édesapjával, tíz perccel a halála előtt, és ő is biztos abban, amit két éve édesanyja is nyilatkozott portálunknak, hogy Escobar valójában szándékosan megölette magát, mert szívesebben van egy kolumbiai sírban, mint egy börtönben Amerikában. Fia biztos benne: azért telefonált nekik a halála előtt, mert tudta, hogy be fogják mérni és le fogják vadászni.

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."