Pesti Srácok

A saját előválasztásukat sem tudták megnyerni, a népszavazásukat pedig már a rajtnál elvesztették (Videó!)

A saját előválasztásukat sem tudták megnyerni, a népszavazásukat pedig már a rajtnál elvesztették (Videó!)

Még azt sem tudni, ki és mennyi hitelt venne fel a Fudan Egyetem budapesti campusára majd jó néhány év múlva, de az ellenzék ebből akar most kampánytémát csinálni... Meg abból, hogy a korábban sosem látott, parányi munkanélküliség idején követelik az álláskeresési járadék időtartamának meghosszabbítását. Innen nézve nem csoda, hogy nem voltak képesek időben összekaparni a kellő számú aláírást a népszavazási kezdeményezésükhöz. Úgy tűnik, hogy amint nem önmaga végzi a „hitelesítést”, még embereket megmozgatni is képtelen az egyesült szélsőbaloldal. Nem kevésbé tanulságos, hogy ezeknél a vérszegény népszavazási kérdéseknél jobb ötletet nem bírtak kiizzadni magukból ezek a machiavellik.

Egyre inkább úgy néz ki, hogy el is engedték ezt az aláírásgyűjtő reményt a baloldalon. Márki-Zay Péter szavajárásával mondva: ostobák voltak, hogy ezt gondolták a gödörből kivezető tematizálásnak. Jakab Péter szavajárásával hozzáfűzhetnénk: sziasztok! :)

A helyzet ugyanis úgy fest, hogy ezt az egész cécót úgy, ahogy van, elbukta a baloldal. Magabiztos fogadkozások és fenyegetőzések után immár átváltottak magabiztos felelősségszétkenésbe. Most éppen azokra fújnak és azokkal szemben fogadkoznak, akiken a népszavazás kiírása múlik majd.

PestiSracok facebook image

legénykedett hétfőn Tordai Bence, akit az izgága szövegelésen túl teljesítményt felmutatni még nem látott a közvélemény. Előbb karácsonyra, majd év végére, végül január közepére ígérték a szükséges számú aláírást, de felsültek, és most elkezdték összecsomagolni a gyűjtőpontokat, mintha fel is adták volna. Egyúttal, halvány vigaszként, agyba-főbe dicsérték az aktivistáikat, akik fölöslegesen fagyoskodtak egy hónapon át a köztereken. Ha valami csoda folytán összejönne a szükségesnek tartott legalább 220–230 ezer szignó, akkor a Nemzeti Választási Irodán lenne a sor, hogy hitelesítse azokat. Erre hatvan napja van, és további tíz napot elvihet, ha jogorvoslati kérelmet nyújt be valaki a hitelesítéssel kapcsolatban. Ezután következik az Országgyűlés, amelynek harminc napon belül el kell rendelnie a népszavazást – ezért emlegetett Tordai rendkívüli ülést meg a közjogi folyamat bepörgetését –, végül a köztársasági elnöknek tizenöt napja van, hogy kiírja.

Márki-Zay Péter 2022 választás ellenzéki összefogás Karácsony Gergely népszavazás aláírásgyűjtés 2022.01.14. Fotó: Horváth Péter Gyula
Márki-Zay Péter 2022 választás ellenzéki összefogás Karácsony Gergely népszavazás aláírásgyűjtés 2022.01.14. Fotó: Horváth Péter Gyula
Márki-Zay Péter 2022 választás ellenzéki összefogás Karácsony Gergely népszavazás aláírásgyűjtés 2022.01.14. Fotó: Horváth Péter Gyula
Márki-Zay Péter 2022 választás ellenzéki összefogás Karácsony Gergely népszavazás aláírásgyűjtés 2022.01.14. Fotó: Horváth Péter Gyula
Karácsony Gergely ellenzék összefogás választás 3-HPGy
Márki-Zay Péter ellenzék összefogás választás 1-HPGy
Márki-Zay Péter ellenzék összefogás választás 4-HPGy
Márki-Zay Péter Karácsony Gergely ellenzék összefogás választás 1-HPGy
Márki-Zay Péter Karácsony Gergely ellenzék összefogás választás 2-HPGy
Márki-Zay Péter Karácsony Gergely ellenzék összefogás választás 3-HPGy
Márki-Zay Péter Karácsony Gergely ellenzék összefogás választás 5-HPGy
Márki-Zay Péter Ungár Péter ellenzék összefogás választás 5-HPGy
Péterfy Judit Márki-Zay Péter ellenzék összefogás választás 2-HPGy
Márki-Zay Péter 2022 választás ellenzéki összefogás Karácsony Gergely népszavazás aláírásgyűjtés 2022.01.14. Fotó: Horváth Péter Gyula
Vadai Ágnes ellenzék összefogás választás 5-HPGy

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.