Pesti Srácok

A tájékozatlan Kerpel-Fronius élőben égett nagyot, a folyamat ismét folyamatban volt (Karantén-vlog)

Kerpel-Fronius Gábor többször sétált már bele az újságírók csapdájába, akik valamilyen furcsa késztetésből kérdéseket tettek fel Budapest főpolgármester-helyettesének, aki biztató "ööööö" hangokat adott ki, majd kapitulált. Így történt ez akkor is, amikor stábunk a kettős mércéről kérdezte a Momentum egyik nagyágyúját, de rendkívül híres a Lánchíd felújítását firtató kérdésre adott határozott válasza, miszerint "a folyamat folyamatban van". Most ismét nehezen találta a szavakat, amikor az ingyenes parkolásról beszélgettek az ATV egyik műsorában, de ezen már nem is csodálkozunk. A Karantén természetesen nem hagyhatta ki Gyurcsány Ferenc újabb ámokfutását sem, aki ismét fenyegetett, börtönnel riogatott és kimondta: "nincs kegyelem". Ezt sajnos a magyar emberek a saját bőrükön tapasztalták, 2006 őszén pedig szó szerint, amikor Gyurcsány szemeket lövetett ki kegyetlenül. Szektája, a DK híven követi mesterét; erre jó példa Varju László, aki habzó szájjal fenyegetett ugyancsak börtönnel, bírósággal, de a keleti vakcinák ellen uszító Gyurcsány-báb nem volt hajlandó válaszolni saját felelősségükre, hiszen nagyon sok baloldali szimpatizáns halt meg a visszautasított oltások miatt. A Karantén foglalkozott Fekete-Győr András újabb sirámaival is, aki most a külföldön dolgozó magyarokért hullajtott krokodilkönnyeket, miközben azt sugallta, hogy minden Nyugat-Európában dolgozó magyar Orbán Viktor miatt menekült el, és persze mindenki momentumos, vagy ellenzéki. Adásunk helyet adott természetesen a Petry-ügynek is, a kettős mércét alkalmazó német liberálisok és az egyre dagadó diplomáciai botrány ugyanis még mindig nem csitult el. Végül a szoci Harangozó Tamás fejében megkonduló vészharangokat is meghallgathatjátok, aki meglepő módon bort iszik és vizet prédikál, hiszen a folyamatos hergelés mellett azt találta mondani, hogy ő nem akar politikát csinálni a járványhelyzetből. Nézzétek meg a vlogot!

A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.