A kitörésre párás szemekkel emlékezőket terepruhás, bakancsos, indiai napszimbólumos tetoválást viselő kopasz hagyományőrzőkként képzelik el a legtöbben. Még az antifák is így képzelik el őket, amikor azt keresik, kit kalapálhatnak fejbe sunyin, gyáván, hátulról. Pedig a kitörés és úgy általában bármilyen német háborús cselekmény javíthatatlan rajongói közt mások is megbújnak – például teljesen hétköznapi kinézetű történészek. Olyanok, akik csak a gardróbtükörnek veszik fel a náci egyenruhát, meg persze gyűjtik, adják-veszik a náci relikviákat. Igaz, Ungváry Krisztián esetében a történész minősítés erős revízióra szorul, hiszen bőven bizonyította már, mennyivel fontosabb számára az igazságnál a propagandacélok szolgálata. Ilyen kaliberű valósághajlító fantaszták Romániában dákorománságot, Szlovákiában nagymorvaságot tanítanak, úgyhogy a saját tudományos reputációjukra kényes történészek nem is szívesen mutatkoznak a társaságukban.
Mindenkinek lehetnek furcsa hobbijai, vagy akár furcsa meggyőződései, Ungváry is úgy bújik oda a németséghez, ahogy kedve tartja. A Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének érdemkereszt szalagon kitüntetéssel már jelezték számára 2022-ben, hogy látják, értékelik a németek érdekében kifejtett tevékenységét. Én nem bánom, csinálják csak, amíg a négy fal között csinálják, vagy lefóliázzák! Az igazi bajok akkor kezdődnek Ungváryval, amikor elhajítja magától a szakmaiságot, mert propagandafeladata támadt. Így tett, amikor Mindszenty József érseket bélyegezte alkalmatlannak bármilyen vezető tisztségre, mivel nem volt hajlandó lepaktálni az Egyház tönkretételére igyekvő kommunistákkal.
A boldoggá avatási eljárás alatt álló Mindszenty legfőbb bűne természetesen az, hogy az Orbán-kormány emlékezetpolitikájában kiemelt helyre került. Ungvárynak ugyanis történészként is az Orbán-ellenesség a legfőbb programja, ami önmagában csak szánalmas, az egykori érsek és bíboros elleni lejáratási kísérleteivel együtt viszont már szakmailag sem egyenes.
Aztán kiderült, hogy Ungváry tud ennél is sokkal aljasabbat. A kitörés egyéni sorsairól Telkiben tartott, és a Youtube-ra is feltöltött előadásában elővette azt a színtiszta propagandaszöveget, amellyel a kommunisták és liberálisok nyolcvan éve próbálnak bűntudatot és szégyenérzetet kelteni a magyarokban. August Zehender SS-vezérőrnagyról szólva elmondta, hogy Adolf Eichmann barátja volt.
„Vele együtt lovagolgatott ki ’44 nyarán, ugyanis Eichmannak annyira nem volt dolga, mert hogy a magyar hatóságok minden munkát levettek a válláról, hogy igazából unatkoztak”
– közölte Ungváry az alattomos csúsztatást.
Hányszor és hányszor dörgölték már ezt a szöveget az orrunk alá a ballib értelmiségi holdudvar megmondóemberei, sajtómunkásai! A magyarok olyan szorgalmasan segédkeztek a holokauszt végrehajtásában, olyan lelkesen hurcolták el a zsidókat, hogy a németeknek már szinte nem is volt dolguk vele. Annyira meggyőzően hazudják, hogy sokunk talán el is hiszi nekik. Csakhogy van egy komoly gond ezzel a legendával.
Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után azonnal óriási tisztogatást végeztek nálunk a nácik. Ezt az apróságot hazug módon elsunnyogja a hallgatósága elől ez a történész-propagandista.
Új, némethű kormányt állítottak fel, lecserélték a főispánok háromnegyedét, Budapest főpolgármesterét és a nagyobb városok polgármestereinek kétharmadát, sok kormánytisztviselőt és helyhatósági főtisztviselőt, betiltották az ellenzéki pártokat, számos németellenes érzelmű képviselőt, politikust letartóztatott és elhurcolt a Gestapo, kormánybiztosokat állítottak a szakszervezetek élére, ellenőrzésük alá vonták a sajtót és a rádiót, továbbá betiltották a külföldi rádióadók hallgatását. Ők, akiket menesztettek, elhallgattattak, illetve elhurcoltak, ők voltak a törvényes magyar közigazgatás és a magyar közélet színe-java. A magyarok. Akiket pedig a helyükre állítottak, azok a németbérencek, akikben megvolt a hazaáruló szellemiség, a saját országukkal szemben az idegen hatalom iránti hűség, ráadásul nyilván rendesen odatették magukat, hogy meghálálják a megszállók bizalmát.
Ennek ismeretében a fenti ócska csúsztatás pontosan ugyanolyan, mintha a Szovjetunió által hatalomba helyezett Rákosiék diktatúráját is en bloc a magyarok szorgalmas gonoszságának minősítenék az ilyen Ungváry-szerű propagandisták. Ám ezt valamiért nem teszik, hiszen nekik a magyarság nácizmussal összekenése a céljuk.
Ungváry hirdetése, amelyben megvált a gyűjteménye egy darabjától. (kép forrása: Facebook)
A levéltárakat a német katonák életrajzai után kutatva, megejtő aprólékossággal bújó Ungváryból egyszer csak minden aprólékosság kiveszik, amikor a magyarok leantiszemitázására, lenácizására nyílik lehetősége.
Ilyenkor hirtelen olyan rosszindulatú általánosításokat böfög ki magából, amire Edmund Veesenmayer is csettintene. Pedig Edmund Veesenmayernél undorítóbb, übermensch-hitű, magyargyűlölő féreg nem sok élt eddig a világon.
Lássuk csak, kitől származik ez a szöveg, hogy a magyarok minden terhet levettek a németek válláról a zsidók elhurcolásában! No, lám, hát pont Edmund Veesenmayer, Hitler teljhatalmú magyarországi megbízottja mondta ezt! A náci bűnös, a logisztikai mester, aki előbb Horvátországban gondoskodott százezrek haláláról, majd zökkenőmentesen megszervezte félmillió magyar zsidó villámgyors begyűjtését és halálba küldését is. Ez a tömeggyilkos mentette a saját irháját a nürnbergi perben ezzel a szöveggel. Tulajdonképpen be is jött neki, hiszen 700–800 ezer ember halálának egyik fő felelőse – az amerikaiak és az NSZK kormánya jóvoltából – mindössze hat és fél évet ült a háború után, majd szabadulását követően továbbra is elkötelezett náciként és megbecsült üzletemberként érte meg a nyugdíjaséveit.
A kommunisták és a liberálisok nyolcvan éve ránk zúdított, bűntudatkeltő vádja tehát egy önmentegető nácitól származik. Szépen összeért itt is a szélsőségek szövetsége.
Ungváry Krisztián is remekül választotta meg, hogy kinek a gondolatait kell átörökíteni az utókorra, gratulálunk hozzá! Ugyanez a germanofil és magyarellenes „történész” aztán szomorúságtól beborult arccal, elcsukló hangon panaszolta az előadásában, hogy a náci tömeggyilkosok bűnei mennyire nehézzé tették a megemlékezést a kitörés ártatlan német áldozataira. Pedig az igény láthatóan meglenne rá, hogy nagyokat emlékezhessen az imádott németjeiről.
A kitörés német katonáit ártatlan áldozatoknak tartja, de ugyanezt véletlenül se mondja el a német megszállás utáni tisztogatás magyar áldozatairól. Ők nem olyan fontosak neki. A német katonai közigazgatás alá kényszerített magyarokról viszont azt hazudja, hogy önként és dalolva hajtották végre a zsidóirtást. Nem „a magyarok” voltak azok, hanem a magyarok egy picike, germanofil töredéke. Az a rossz hírem van, hogy ilyen, akár a hazaárulásig germanofil, hitvány emberből, aki a rajongott németjei utasítására bármit megtesz, nemcsak akkor volt túl sok idehaza, hanem ma is akad. Még a történészek közt is találni ilyet…
Facebook
Twitter
YouTube
RSS