Az ABC ausztrál közszolgálati műsorszóró bejelentette szerdán, hogy majdnem az összes hivatalos fiókját megszünteti a korábban Twitterként ismert X közösségi platformon, arra hivatkozva, hogy az Elon Musk tulajdonába került oldalon “toxikussá” vált a kommunikáció – írta hírportálján a The Guardian című brit napilap.
David Anderson, az ABC igazgatója elmondta: úgy látják, a médiavállalat a jövőben más közösségi oldalakon hatékonyabban és olcsóbban tudja megjeleníteni tartalmait. Az ABC több ismert újságírója már korábban elhagyta a Twittert, miután ott egyre több támadás érte őket. Az ausztrál műsorszóró nemrég közölte: átcsoportosítja erőforrásait annak érdekében, hogy más platformokon is meg tudjon jelenni. Anderson elmondása szerint közönségük túlnyomó többsége a YouTube, a Facebook, az Instagram és a TikTok oldalakon működő hivatalos fiókjaikat és csatornáikat követi, ezért a figyelmüket és forrásaikat ezekre a helyekre akarják összpontosítani.
Az ausztrál ABC már a harmadik közszolgálati médium, amely felfüggeszti tevékenységét a Twitteren. Áprilisban az amerikai NPR közrádió és a PBS közszolgálati televízió döntött úgy, hogy nem használja többet a platformot, miután az – a Musk által bevezetett irányváltás keretében – “állami médiumnak” bélyegezte őket. Ez arra való utalás, hogy a szóban forgó médium elfogult a kormány mellett.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Twitter
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS