Összefogni a bajban? Segíteni a magyaroknak? Megdicsérni az egészségügyi és rendvédelmi dolgozókat? Értelmes ötletekkel előállni? Lószart, mama! Rémhíreket terjeszteni, uszítani, áskálódni, a kákán is csomót keresve szidni a kormányt, amiért nincs tízmillió vírusteszt, ötmillió lélegeztetőkészülék, miért zár/nem zár be ezt, azt, amazt – ez ma a magyar ellenzék. Rosszabbak, mint a vírus. De micsoda szerencse, hogy ez a romlott lelkületű társaság csak „ellenzék”! Isteni kegyelem, hogy a 2015-ös barbár invázió után a mostani világjárvány idején sem a Gyurcsány-, Donáth-, Hadházy- és Pikó-féle aljaemberek kezében van hazánk kormányrúdja!
Bajban ismerszik meg a jóbarát – tartja a mondás. Mert ilyenkor nincs már idő, erő színészkedni, lehull a Mephisto-álarc, kitüremkedik alóla a valódi én. A bajban nemcsak a jóbarátok – kormány és ellenzék is megméretik. Sokkal inkább, mint a szürke hétköznapokon, amikor egy-egy jó vagy rossz döntés, néplázító lózung kisebb bombatölcsért hagy maga után. Ha egy járvány idején a kormány hibázik, annak százezrek isszák meg a levét; ha az ellenzék álhírekkel, ostoba ötletekkel hergel, százezrek idegrendszerét tépázzák meg.
Nézzünk néhány friss példát! Itt van mindjárt Donáth Anna (a Botmixeres barátnője), aki a minap azt találta mondani: igencsak sajnálja, amiért nem magyar volt az első koronavírusos beteg, hanem iráni, ez ugyanis Orbán Viktor és a kormány mondókáját erősítette… Az ember csak ámul-bámul. Nemcsak azon, hogy szorulhat egy ilyen teremtésbe ennyi gyűlölet – inkább azon, hogy lehet valaki ennyire tyúkeszű? Meg sem próbálja palástolni fortyogó rosszindulatát! Akinek ennyi a politikai éleslátása, az úton-útfélen belelép majd a jövőben is a gereblyébe – hála az Égnek.
Szégyen! Donáth azon sajnálkozik, hogy nem magyarok voltak a koronavírus első fertőzöttjei Magyarországon. Add tovább, ha szerinted is feháborító! #nomentum #szegyen
Közzétette: Fidelitas – 2020. március 13., péntek
Aztán ott van hasonló kaliberű pártelnöke, aki már a 2023-as atlétikai világbajnokság lemondását követeli. Hogy miért? Mert a magyaroknak ilyen baloldal jutott. Száz éve Jászi Oszkárék azért kilincseltek ellenségeinknél, hogy foglaljanak el minél több magyar területet – utódaik ma azon versenyeznek, nehogy olimpiát, világbajnokságokat rendezhessünk, világszínvonalú múzeumokat építhessünk a Városligetbe és a többi.
Pompás díszpéldány a paksi Momentum képviselője is, aki hazajött Olaszországból, majd karantén helyett a nejével együtt bevonult a Paksi Atomerőműbe, utána pedig az önkormányzathoz is – hátha minél több emberre rákrahácsolhat. Az ember esze megáll!
Aztán érkezett Szél Bernadett és Pókember Ákos, akik az alábbi kérdéssel rontottak az Operatív Törzsre:
- Intézményi szinten a koronavírus-fertőzés kezeléséhez használt oxigénterápia mennyivel növeli meg országosan az oxigénfogyasztást?
Most képzeljék el! Itt van az Operatív Törzs, amely – az orvosokkal, ápolókkal, egészségügyi alkalmazottakkal, rendvédelmi dolgozókkal karöltve – napi nulla-huszonnégyben áll a gáton, próbálja menteni a menthetőt, megóvni az országot a még nagyobb bajtól – erre jön ez a két futóbolond, és ilyen kérdésekkel ostromolja őket… Tessék mondani, miért nem lehet azt a bánatos OPNI-t újranyitni?
Eközben a Pirosfejű magához képest egész visszafogott volt: csupán azt nehezményezte, hogy az általa is követelt iskolabezárásokat végül nem pont úgy hajtották végre, ahogyan azt ő előírta Orbánéknak.
Napjaink egyik legaktívabb szarkeverőjévé a Magyar Orvosi Kamarát vezető Kincses Gyula nőtte ki magát. Ő a Böszme egykori vizitdíjügyi államtitkárára, a gyurcsányista Doktor Bubó, aki most, a járvány közepette arról hablatyol, hogy a kormány azonnal emelje meg az orvosok bérét. Van neki arcberendezése ilyennel előállni azok után, hogy az ő országlásuk idején az egészségügyben a vizitdíjon és a kórházi napidíjon kívül csupán a Hospinvest sok milliárd adóforintba fájó ámokfutása történt. Az egészségügyi dolgozók akkoriban nem béremelést kaptak, hanem szocskát – ló**szocskát. Orbánék viszont történelmi léptékű béremelést hajtanak végre 2017 óta, eközben a kórházak Gyurcsány-érából örökölt 120 milliárdos adósságának nagyobb részét már kifizették, s az ország szinte valamennyi kórházát, szakrendelőjét részben vagy teljesen felújították már. MR-ből és CT-ből több mint kétszer annyi van, mint 2010-ben, lélegeztetőgépből pedig lakosságarányosan jobban állunk, mint az olaszok.
Amúgy ezt a Kincses nevű DK-s pártkomisszárt mikor takarítják már ki az orvosok az elvileg pártsemleges kamarájukból?
Kútmérgezők
Aztán ott van nekünk az ellenzéki sajtó, amelynek bizonyos, jól körülhatárolható részecskéi ellenségként tekintenek szülőhazájukra, nemzetükre – ránk. Ők a járvány kellős közepén a hírre, segítségre szomjazó magyar embereket a legnyomorultabb rémhírekkel, hazugságokkal hergelik. Például ilyenekkel: a kormány kizárólag a Pintér Sándoron végeztet vírustesztet, a többi magyaron direkt nem. Éspedig azért nem, mert Orbán-Mészáros-Tiborcz ellopta az összes vírustesztet (is), hogy mi mindannyian megdögöljünk – sugallja a 444 meg a pottyantós média többi leágazása. Aztán felböfögték azt is, hogy a kormány lezárja majd a fővárost…
Az ország elsőszámú kútmérgezője, az Index a minap azzal riogatott: kirúghatják azokat a szülőket, akik az iskolabezárás miatt nem mennek be dolgozni. És nincs senki, aki a hazudozás, a rémhírterjesztés, az emberek tömeges és szisztematikus félretájékoztatása miatt beperelné ezeket. Napjában tíz talicskányi ilyet moslékot állítanak elő, ám a hajuk szála sem görbül. (Aztán év végén mindig lelkesen veregetik a saját vállukat, hogy alig volt helyreigazítási perük. Mert Állam bácsi, ahelyett, hogy minden hazugságért elégtételt venne, kesztyűs kézzel bánik velük…)
Nincs eléggé kifejező jelzőnk arra a minősíthetetlen férgeskedésre, amit az ellenzéki média az elmúlt hetekben, napokban bemutatott. Gyanítom, miután a járvány hamarosan magasabb fokozatba kapcsol, s negyven helyett több száz magyar fertőzött lesz, mozsárágyúval lövik majd ránk a fekáliát. Olyanok ők, mint Sauron szeme: gonoszak és sohasem alszanak. Érdemes fedezékbe vonulni előlük!
Beteg elmék
Aztán van itt egy másik friss történet, amely ugyan nem kapcsolódik a járványhoz, mégis: mint cseppben a tenger megmutatja ellenzékünk fertőzöttségét. A józsefvárosiak paraszthajszálnyi többsége által megválasztott Pikó András balliberó polgármester, aki politikai ellenfelei személyes levelezéseit pofátlan módon nyilvánosságra hozta, az önkormányzati lapot kezdetben önnön magával töltette tele. Ám mára odáig süllyedt, hogy kommunista házmestereket megszégyenítve társasházi közgyűlésekről irat „oknyomozó” riportokat. Az oknyomozás tárgya: a közös képviselő fideszes-é avagy sem. A legfrissebb lapszámban kipécézett társasház közös képviselője állítólagosan fideszes, ezért meg kell őt buktatni, ki kell őt csinálni! A Pikó és „civiljei” által elfoglalt Józsefvárosban ugyanis a házmester-szintig, sőt azon túl is le kell váltani mindenkit, aki nem tesz hűségesküt nekik. A Magyar Nemzet megtudta: a kipécézett társasház – elvileg zárt – közgyűlésén Pikó kabinetvezető helyettese, több pikóista és momentumos aktivista is ott figyelt, jegyzetelt!
Hajmeresztő! Már a saját társasházunkban sem lehetünk biztonságban ezektől a szarzsákoktól! Odajönnek, ráböknek a nekik nem tetszőkre („Ez fideszes!”) és már meg is indul a lincselés a helyi önkormányzati lapban, amelynek elvileg pártsemleges helyi hírekről, eseményekről kellene szólnia. Torz, beteg elmék!
Bajban ismerszik meg a barát!
2006. augusztus 20-án vihar csapott le az állami tűzijáték több százezer nézőjére. Bár a meteorológiai szolgálat időben megküldte a riasztást, a Gyurcsány-kormány egyetlen embere sem volt sehol: ki itt, ki ott nyaralt, lógatta a lábát, piált. A rendezvényt nem volt, aki lefújja, így végül a viharban öten meghaltak, több százan megsérültek. Volt, aki egy életre megnyomorodott. Gyurcsányék a katasztrófavédelem ügyeletesére kentek mindent, őt rúgták ki. Aljasságuk csúcsa az volt, mikor a sérültek és az áldozatok hozzátartozói peren kívül kártérítési egyezséget kezdeményeztek, Böszméék viszont elhajtották őket, egyetlen fillért sem fizettek nekik. Végül 2010 után az Orbán-kormány fizetett helyettük. Mint ahogy a 2006 őszén szétvert, megkínzott, kilőtt szemű áldozatok is csak a fideszes kormánytól kaptak jóvátételt. Majd a Bajnai nevével fémjelzett Hajdú-Bét-botrány károsultjai. Legutóbb pedig a maffia-bűncselekményekkel vádolt, többszörösen elítélt gazember, Czeglédy Csaba ámokfutásának sértettjei is…
Gyurcsány és Bajnai vette föl a rakás kölcsönt az IMF-től, uniótól, Világbanktól – Orbánék fizették vissza. Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai szabadította el a költségvetési hiányt, tornázta tíz százalék fölé a munkanélküliséget, húzta meg hétről-hétre az emberek nadrágszíját – Orbánék vitték három százalék alá a deficitet, négy százalék alá a munkanélküliséget, megszorítások helyett pedig bankadóval, multiadóval, közös teherviseléssel, gazdaságélénkítéssel, unortodox módszerekkel törtek ki a balliberális zsákutcából.
Hát nem különös? A bajt, a kárt, a csődöt – a jelek szerint – szinte mindig a balliberálisok okozzák, a számlát viszont mindig a polgári, konzervatív kormány állja helyettük. Miért van ez így?
Facebook
Twitter
YouTube
RSS