Előző cikkünkben megismerkedtünk Vlagyimir Putyin hátterével, a kémregénybe illő úttal, amely a szentpétervári gyereket a KGB egyik kulcsfigurájává tette. Most lapozzunk bele a kilencvenes évek zűrzavarába, a bandák által uralt Szentpétervár mindennapjaiba a rendszerváltás után, ahol Putyin megkezdte politikai pályafutását, hogy aztán az FSZB vezetőjéből Oroszország elnökévé váljon. Milyen volt a rendszerváltás utáni Szentpétervár, hogyan került vissza főhősünk a hírszerzéshez és miként lett Jelcin kiválasztottja az elnöki pozícióra? És persze ne feledjük, hogy az oroszok a külső megfigyelők összezavarásának mesterei és a nyugati kremlinológusok sokszor még utólag sem okosak.
A drezdai akció után Putyin visszatért Szentpétervárra. Arra már az előző cikkemben kitértem, hogy a későbbi elnök még az NDK-ban való tartózkodása alatt visszautasított egy előléptetést, ami azzal járt volna, hogy családjával Moszkvába kellett volna költöznie. Ennek oka nem tisztázott, azonban érdekesség, hogy nem sokkal szülővárosába érkezése után hivatalosan visszavonult a KGB kötelékéből. Putyin hazatérése után a Leningrádi Egyetem jogi karán kapott munkát, majd mint külpolitikai tanácsadó dolgozott együtt Anatalij Szobcsakkal, Szentpétervár első szabadon választott polgármesterével.
Anatolij Szobcsakot 1990 áprilisában választották meg Szentpétervár polgármesterévé, emellett Gorbacsov tanácsadó testületének is a tagja volt. Putyin elmondása szerint Szobcsak személyesen járt közben Vlagyimir Krjucskónál, a KGB elnökénél, hogy engedélyezze a leszerelését. Szentpétervár polgármestere megkérdőjelezhetetlen befolyással bírt, azonban arról nem szabad megfeledkeznünk, hogy a Gorbacsov által indított peresztrojka felkorbácsolta a politikai hangulatot az országban, így kétséges, hogy az állami hírszerzés lemondott volna egy ügynökről, aki ilyen fontos pozícióban volt a kikötővárosban. Putyin azonban hivatalosan visszavonulhatott, és az is tény, hogy Szobcsakkal rendkívül közeli, baráti viszonyt ápoltak. Ennek legfőbb oka pedig az, hogy a későbbi elnök folyamatosan kereste azokat, akiktől tanulhat. Kamaszkori cselgáncsedzője után Szobcsakban újabb mesterre talált, ezúttal a politika művészetében – ekkor már tudatosan készült a politikai pályára.
Putyin és második mestere. Forrás: Dmity Lovetsky/AP
Anatolij Szobcsak pedig viszonozta a tiszteletet. A szovjet hatalmi rendszerek – különösen a birodalom felbomlásának hajnalán – bizalmatlanok voltak egymással szemben. Ezért meglehetősen furcsa volt kettejük barátsága, a klasszikus politikus és az (egykori) ügynök együttműködése mindkét férfi köreiben bizalmatlanságot keltett. Azonban azzal is tisztában voltak, hogy szükségük van egymásra: Putyin hírszerzői tapasztalata és Szobcsak politikai hozzáértése volt az, ami megmentette Szentpétervárt a Szovjetunió összeomlását követő káosztól.
“Pétervári banditák”
Mint emlékezetes, a peresztrojka nem jött be. A gorbacsovi reformokat ellenzők 1991. augusztus 19-én megpróbálták átvenni a hatalmat a Szovjetunió felett, a keményvonalas kommunisták puccsa azonban akkora kudarcot vallott, hogy Moszkva hatalmának megszilárdítása helyett a Szovjetunió széthullását eredményezte. Az országon eluralkodott a káosz, így volt ez Szentpéterváron is. A kikötőváros Oroszország egyik legfontosabb gazdasági és külkereskedelmi központja volt, ahogy napjainkban is az. Azonban a rendszerváltás káosza alatt összeomlott a város közigazgatása. Az egykori cári főváros a második világháború óta először éhínséggel nézett szembe. A lakosság számára külföldi segélyszállítmányokból osztották az élelmiszer-fejadagokat. Azonban a közigazgatás újraszervezése és az új, még kialakítás alatt álló bürokrácia inkompetenciája miatt az ellátás akadozott. Szobcsaknak és adminisztrációjának egy éhező, lázadó várost kellett ellátnia, ami egyre inkább a maffia befolyása alá került.
A Tambov-banda tagjai saslikozni készülnek. A Makarov elengedhetetlen kellék. Forrás: buhconsul.ru
A Братва (Testvériség), vagyis az orosz maffia számtalan könyv és film témáját adja, azonban a kilencvenes évek Szentpétervárán a mindennapok szerves részét képezte. A város legkiemelkedőbb bűnszervezete a Tambov-banda volt. A banda még a nyolcvanas években alakult a város Tambov nevű kerületében. Egyesek szerint az ex-KGB-s Vlagyimir Kumarin és Valerij Ledovszki hívta létre a “családot”. Ezt persze mindketten tagadják, azonban az tény, hogy a banda módszerei között úgy a vallatások, mint a kivégzések eszközeiben több elem is feltűnik az orosz hírszerzés eszköztárából. A Tambov vezérei voltak azok, akik rátették kezüket a város élelmiszer-ellátására, és kíméletlenül leszámoltak mindenkivel, aki beleütötte az orrát az üzletükbe. Maga Putyin így emlékszik a vad kilencvenes évekre:
Я у себя на даче ложился с помповым ружьем спать, это правда. Но времена были такие. Береженого бог бережет (Volt, hogy töltött fegyverrel aludtam. Ilyen idők jártak. Isten az óvatosakra vigyáz)
– mondta Andrej Kodrasov riportfimjében. Vlagyimir Vlagyimirovics is összetűzésbe került ekkor a törvénnyel: egyenesen a belügyminisztérium indított ellene nyomozást. A vád: mintegy kilencvenhatmillió dollár értékű nemesfémet és kőolajat cserélt el élelmiszer-szállítmányokra. A vizsgálóbizottság feje, Marina Szalje azt követelte, hogy Putyint azonnal távolítsák el a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó bizottságból. A későbbi elnök azonban – kapcsolatainak hála – megúszta az eljárást. Szalje azóta is Putyin egyik legnagyobb politikai ellenfele.
Marina Szalje (jobbra) egy 2012-es Putyin-ellenes tüntetésen. Forrás: Wikipédia
Putyin és a szentpétervári bandák kapcsolata azóta is kedvelt témája az orosz ellenzéknek. Ennek kapcsán gyakran felmerül a fent említett Kumarin és Ledovszki személye és KGB-s múltja. Az tény, hogy a két férfi ügynökösködése alatt megismerhette a későbbi elnököt, akár kapcsolatban is állhattak. Ezenkívül, amikor Putyint 1994-ben kinevezték a városi tanács élére, a bűnözés – különös tekintettel a szervezett bűnözésre – jelentősen visszaszorult a városban. Az élelmiszer-ellátás megoldódott, az éhezés megszűnt. Mindez – kiváltképp a bandák hatalmának visszaszorulása – arra utalhat, hogy Putyin nagyobb hatással volt azok vezetőire, és talán nemcsak politikai eszközökkel rendezte a problémáit. Ennek egyik legnagyobb példája a szentpétervári kikötő biztosítása volt, amelyhez nemcsak a rendőrséget, de volt KGB-s kollégáit is kirendelte, akik lényegesen nagyobb visszatartó erőt képviseltek a hatóságnál. Azonban a korszak szakértője, Andrej Konsztantyinov – aki egyúttal Oroszország legelismertebb bűnügyi újságírója – nem hozza őket összefüggésbe. Sőt, a kilencvenes évek szentpétervári bűnözésére alapuló fikciós könyvsorozatában a Putyinnal azonosítható karakter kifejezetten ellenséges a bandákkal szemben. Konsztantyinov regénysorozata, a Pétervári banditák alapján egyébként egy kiváló filmsorozat is készült. A sorozat elkészítésében a város bűnözői is részt vettek, ki-ki a pozíciójának megfelelően: a vezérek anyagilag és helyszínekkel támogatták a forgatást, a verőlegények statisztáltak. Persze lehet, hogy a miliő pontosra sikerült, de a valódi hatalmi viszonyok tekintetében bizonyosan kevésbé voltak őszinték a tévések.
Újra a hírszerzésnél
1995-ben Vlagyimir Putyin lett a Hazánk – Oroszország párt szentpétervári vezetője. A párt az új kormány legerősebb politikai ereje volt, vezetője az akkor miniszterelnök Viktor Sztyepanovics Csernomirgyin. Putyin ebből a pozícióból támogatta Szobcsak újraválasztását. Azonban Vlagyimir Vlagyimirovics politikai mestere elvesztette az 1996-os főpolgármester-választást. Ezt követően Putyin Moszkvába került, ahol részt vett abban a bizottságban, amely a Szovjetunió volt tagállamai és Oroszország közötti tulajdonlási vitákat intézte. Ez a beosztás azért volt kiemelten fontos, mert ezen keresztül próbálták elérni a térség gazdasági stabilitását és átmenteni az államvagyont az utódállamokba. Azonban Putyinra egy sokkal fontosabb feladat várt: újra kellett szerveznie Oroszország titkosszolgálatát.
Jelcinnek szüksége volt valakire, aki uralkodik. Fotó: Europress
A demokratizálódó Oroszországban keserű emlékeket idézett a KGB elnevezés. A szervezetet feloszlatták, azonban szükség volt egy új, megbízható és eredményes hírszerzőszervre. Ezért alakult az FSZB. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat 1995-ben jött létre, azonban óriási problémákkal nézett szembe: az új kormány nem bízott a KGB vezetőségében, ezért az új szolgálatot az alapoktól próbálták felépíteni, ez viszont azzal járt, hogy az FSZB a korrupció melegágyává vált, külföldi ügynökökkel telt meg, akik pedig valóban komolyan gondolták a munkájukat, azok vagy tehetségtelenek voltak, vagy eltaposták őket a feletteseik. Kellett egy erős kéz, aki rendbe szedi a hírszerzést. Nem tudni, hogy pontosan ki javasolta a pozícióra Putyint. Kézenfekvő válasz lenne Szobcsak, azonban neki 1997-ben egy korrupciós botrány miatt el kellett hagynia Oroszországot, ráadásul Jelcinnel soha nem is volt közeli viszonyban. A pletykák szerint azonban az elnök legbelsőbb köre ajánlotta a feladatra Putyint, aki el is vállalta a megtisztelő feladatot, és 1998-ban kinevezték az FSZB élére.
Oroszország elnöke
Borisz Jelcin egészségi állapota az ezredfordulóra rendkívül leromlott. Az elnök alkoholizmusa is súlyosbította a megítélését. Oroszország közel állt ahhoz, hogy még nagyobb káoszba süllyedjen: a kommunisták vissza akarták szerezni a hatalmat, a parlamenti pártok egymással versengtek az ország szétrablásában és mindenki tisztában volt vele, hogy Jelcin egyik oldalt sem képes megállítani. Azok azonban, akik teljesen hülyének nézték az öreg elnököt és környezetét, tévedtek: Jelcin beteg volt, minden valószínűség szerint depresszióban is szenvedett és egyáltalán nem akarta tovább kezében tartani az ország vezetését, de a prognosztizálható további káosz, az ország további (többek között az amerikaiak általi) kirablása már az oligarcháknak, a hadseregnek, a titkosszolgálatoknak sem volt érdeke.
Az öreg medve váratlan tréfát tartogatott politikai ellenfelei számára. Fotó: MTI/EPA/AFP/Philippe Huguen
1999. augusztus 9-én Borisz Jelcin miniszterelnökké nevezte ki Vlagyimir Putyint, egyúttal őt nevezte meg utódjául is. Mivel az FSZB igazgatója ekkor még szinte ismeretlen volt az orosz nyilvánosság előtt, a parlament többségi szavazattal megerősítette a döntést. Jelcin politikai ellenfelei úgy gondolhatták, hogy a politikában tapasztalatlan Putyin nem húzza sokáig a pozíciójában. Tévedtek, és nem kellett sokat várniuk arra, hogy ez beigazolódjon. Alig fél évvel később ugyanis, éppen szilveszterkor Jelcin váratlanul bejelentette lemondását, az orosz alkotmány értelmében pedig amennyiben az elnök nem kívánja, vagy nem tudja ellátni feladatait, úgy a miniszterelnök lép a helyébe úgynevezett “kinevezett elnökként”.
Cейчас я решил назвать человека, который, по моему мнению, способен консолидировать общество, опираясь на самые широкие политические силы, обеспечить продолжение реформ в России. Он сможет сплотить вокруг себя тех, кому в новом ХХI веке предстоит обновлять великую Россию. Это секретарь Совета безопасности, директор ФСБ – Владимир Владимирович Путин (Úgy döntöttem, hogy megnevezek egy olyan személyt, aki véleményem szerint a legszélesebb politikai erőkre támaszkodva képes konszolidálni a társadalmat, hogy biztosítsa a reformok folytatását Oroszországban. Képes lesz összegyűjteni maga körül azokat, akiknek az új XXI. században meg kell újítaniuk a nagy Oroszországot. Ez a Biztonsági Tanács titkára, az FSZB igazgatója – Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin.)
– mondta újévi köszöntő és egyben búcsúzó beszédében Borisz Jelcin. Putyin, aki ekkor még párton kívüli volt, elfogadta a kinevezést és egyúttal csatlakozott az újonnan alakult Egységes Oroszország mozgalomhoz. Az orosz politikai élet pedig felbolydult: mindenki arra számított, hogy a következő választásra 2000 júniusában kerül sor, azonban Jelcin lemondását követően, az alkotmánynak megfelelően Putyin kinevezése csupán három hónapra szólhatott, ezért előre kellett hozni a választást március 26-ára. A legtöbben ekkor még abban bíztak, hogy Putyin viszonylagos ismeretlensége és az új párt alacsony támogatása igazolja az álláspontot, miszerint a kinevezés nem lesz hosszú idejű. Tévedtek, ismét.
Oroszország új elnöke leteszi hivatali esküjét. Fotó: kremlin.ru
Az Egységes Oroszország támogatottsága folyamatosan nőtt. Putyin mindent megtett, hogy minél többet jelenjen meg a nyilvánosság előtt, őt segítette a kampányában Jelcin is, aki viszonylag népszerű figura volt Oroszországban (ez főképen a bohókás nagyapa karakterének volt köszönhető; igazi politikusnak az oroszok sem tartották, de megbíztak benne). Eljött az elnökválasztás pillanata, ahol a szavazatok ötvenhárom százalékával Vlagyimir Putyin lett Oroszország elnöke. A nehezén azonban még nem volt túl: Csecsenföldön nőtt a feszültség, Moszkva elvesztette tekintélyét, mind otthon, mind külföldön – valakinek vissza kellett szereznie az oroszok becsületét.
Forrás: Natalija Gevorkjana: Szemtől szemben Putyinnal, gazeta.lenta.ru, sho.com, rg.ru, theins.ru; Fotó: MTI/EPA/Elnöki sajtószolgálat/Vlagyimir Rogyionov
Facebook
Twitter
YouTube
RSS