Pesti Srácok

A vuhani víruskutató laboratóriumban járt a WHO küldöttsége

A vuhani víruskutató laboratóriumban járt a WHO küldöttsége

A közép-kínai Vuhan víruskutató laboratóriumába látogatott szerdán az Egészségügyi Világszervezetnek a koronavírus-világjárvány eredetét kutató (WHO) szakértői küldöttsége, és neves virológusokkal találkozott. A szakértők három és fél órát töltöttek abban a vuhani intézetben (WIV), ahonnan bizonyos feltételezések szerint 2019 végén kiszabadulhatott a járványt kiváltó vírus. Egyes kutatók szorgalmazták, hogy Kína tegyen közzé részleteket valamennyi, a laboratóriumban tanulmányozott koronavírus fajtáról, hogy lássák, melyik hasonlít nagyon a légzőszervi megbetegedést kiváltó SARS-CoV-2 nevű vírusra. Bár a világjárványt kiváltó új koronavírust először Vuhanban azonosították, Peking kétségbe vonta, hogy kínai eredetű lenne, azt is felvetette, hogy akár fagyasztott élelmiszerrel is az országba kerülhetett.

A szakértők három és fél órát töltöttek a vuhani Virológiai Intézetben (WIV), amely kapcsán olyan összeesküvés-elméletek támadtak, amelyek szerint 2019 végén innen szabadult ki a járványt kiváltó vírus.

- írta a Twitteren Peter Daszak brit zoológus, a küldöttség tagja.

PestiSracok facebook image

A neves víruskutató régóta foglalkozik koronavírusokkal, amiért a "Bat Woman" (Denevér Asszony) ragadványnevet kapta, egyike volt azoknak, akik a Covid-19-betegséget kiváltó a SARS-CoV-2 nevű vírust tavaly először azonosították. Számos tudós, közöttük Si is elutasítja azt a feltételezést, hogy a vírus a laboratóriumból szökött volna ki. Egyes szakértők viszont olyan találgatást is felvetettek, hogy a vadállatokban élősködő vírussal kísérletezhettek a laboratóriumban, hogy feltárják, veszélyes-e az emberre, és a személyzet egy fertőzött tagja révén került ki az intézetből. Egyes kutatók szorgalmazták, hogy Kína tegyen közzé részleteket valamennyi, a laboratóriumban tanulmányozott koronavírus fajtáról, hogy lássák, melyik hasonlít nagyon a légzőszervi megbetegedést kiváltó SARS-CoV-2 nevű vírusra. A WHO közölte, hogy a vuhani misszió tagjainak programja a kínai partnerek által szervezett látogatásokra korlátozódik, és az egészségügyi korlátozások miatt nem találkoznak a helyi közösség tagjaival.

Bár a világjárványt kiváltó új koronavírust először Vuhanban azonosították, Peking kétségbe vonta, hogy kínai eredetű lenne, azt is felvetette, hogy akár fagyasztott élelmiszerrel is az országba kerülhetett. A szakértő küldöttség, amely januárban érkezett Vuhanba, kétheti karantén után két hétig végzi munkáját a közép-kínai városban, eddig több kórházat és azt a nagybani piacot is meglátogattak, ahonnan az első fertőzötteket jelentették. Közben Genfben bejelentették, hogy a WHO kezdeményezésére létrehozott COVAX program keretében az Indiai Szérum Intézet nevű gyógyszergyár 1,1 milliárd adag, a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem, valamint a Novavax amerikai biotechnológiai cég által kifejlesztett védőoltást szállít egy új hosszú távú megállapodás keretében a COVAX részére. Az ENSZ Gyermekalapjának, az UNICEF-nek az igazgatója, Henriette Fore közölte, hogy az oltásokat néhány év alatt szállítják adagonként mintegy 3 dolláros áron (888 forint) az alacsony és közepes jövedelmű országok számára. A COVAX programot a GAVI Vakcinaszövetség, az WHO, a Bill és Melinda Gates Alapítvány összefogásával megalakított nemzetközi koalíció (Coalition for Epidemic Preparedness Innovations - CEPI) és az UNICEF vezeti. Fore azt is bejelentette, hogy az UNICEF egyebek mellett 500 millió fecskendőt halmozott fel a következő hetekben kezdődő oltási kampányhoz.

- mondta a sajtótájékoztatón Frederik Kristensen, a CEPI elnök-vezérigazgatója.

A Covid-19 elleni védőoltások méltányos elosztásán dolgozó COVAX vezetői azt is bejelentették, hogy a világszerte 337,2 millió adag vakcinát kívánnak kiosztani, többségében a fejlődő országokban az év első felében. Ez a mennyiség 169 millió ember - azaz a COVAX-ban részt vevő 145 ország lakosságnak mintegy 3 százaléka - védetté tételére elegendő két oltással. A COVAX az első két negyédévben az Indiai Szérum Intézet által gyártott 336 millió adag AstraZeneca/Oxford védőoltást kíván eljuttatni az érintett országokba, további 1,2 millió adag Pfizer-BioNTech vakcinát pedig az első negyedévben.

- közölte Ann Lindstrand, a WHO magas rangú oltási vezetője.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/AP

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.