Akarunk-e az Európai Egyesült Államok állampolgárai lenni?

Hát nem. Nem mintha jogállamilag megkérdeznének, vagy akár figyelembe vennék az országom törvényesen megválasztott kormányának álláspontját. Jelen állás szerint úgy lehetünk akár néhány hónapon belül egy formálisan Brüsszel-, valójában Berlin-központú birodalom harmadrendű állampolgárai, hogy senki nem kérdezett meg senkit semmiről.

Én magyar állampolgár szeretnék lenni, egy pontosan annyira szuverén országban, mint amennyire Magyarország az EU-hoz történő csatlakozás idején szuverén volt. Különösen azért nem akarok EEÁ-állampolgárrá válni, mert ez az államalakulat jelenleg leginkább dühöngő elmebetegek ketrecének tűnik és nem egy olyan birodalomnak, amely békét és biztonságot tudna teremteni a kontinensen.

Egy olyan uniós bürokráciáról beszélünk ugyanis, amely még soha az életben egyetlen döntést sem hozott meg valós időben. És pont ennyire felesleges jó döntéseket is keresni a múltjában. Arról nem is beszélve, hogy az európai elit egyetlen generáció alatt patriótából globalistává, centrista jobb- és baloldaliból pedig szélsőbaloldalivá, és az SA és az SS módján erőszakossá is vált. Ma ott tartunk, hogy a liberális-baloldali NGO-ok, “civil szervezetek” tulajdonképpen SS- és SA-szerű paramilitáris szervezetek, amelyek spektruma a pedofíliát legalizálni akaró szervezetektől a terrorcsoportokig terjed. És az államok képtelenek megzabolázni ezeket a szervezeteket; még akkor is alulmaradnak velük szemben, ha egy oldalon állnak, hiszen a militáns baloldal már sok helyen az államot is elfoglalta. A progresszív NGO-ok pontosan olyanok, mint az SS vagy az SA, vagy a kommunista és liberális pártok; szinte mindegyik karrierfajtához szüksége az poszthumanista társadalomban, hogy az ember valamelyiknek a tagja legyen. A szabadság mindig a szabadság jelszavával lövetik bele egy tömegsírba, a nácik a német nép szabadságát és jogait akarták visszaszerezni, a kommunisták a munkások és a vele szövetséges, ugyan alacsonyabb rendű parasztság felszabadítása során taszították a legszélsőségesebb és soha nem látott alávetettségbe az állam minden olyan polgárát, aki nem volt elég lelkes az eszme iránt.

Ha már egy ilyen “(késő)római állampolgárság” az ajánlat, azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy például ez az alakuló birodalom meg tudja-e védeni magát a külső fenyegetésektől? Esetleg az lesz-e az elvárás, hogy mi, a periférián élők védjük meg a Birodalmat? Az EEÁ ugyanis a saját bevallása szerint körül van véve ellenségekkel és problémákkal. Ja, nem is. Brüsszel szerint csak két ellenségünk van, az oroszok meg a kínaiak. A két fő gazdasági partnerünk. Az USA viszont nem ellenségünk, pedig ő is a fő gazdasági partnerünk – ha valaki szervezőelvet keresne ebben az dologban. Az USA ráadásul még csapatokat is állomásoztat Németországban és állandóan beavatkozik az európai ügyekbe. Nyíltan. Az oroszok és a kínaiak meg beavatkoznak állandóan az USA és Európa választásaiba, mindig sikerrel, de valahogy sohasem olyan kormányok kerülnek hatalomra, amelyek rendezni akarják a kapcsolatukat Oroszországgal és Kínával. Törökország sem a barátunk, pedig az egy stabil ország és eddig még olyan nagyon nem élt vissza azzal, hogy sok millió török él Európában. A török muszlimok, úgy látszik, túl alkalmazkodók, túl munkaképesek, hogy jóban legyünk velük.

“A gendersemleges nevelés egy lehetőség, amely minden gyereknek jár.” Forrás: nlcafe.hu

Ugyanakkor a militáns és térítő államvallással és hatalmas férfitöbblettel rendelkező országok, amelyek a jövendő birtokuknak tekintik Európát, nem jelentenek veszélyt Európára a Birodalom vezetői szerint. Akkor sem, ha milliószámra özönlenek be a földrészre, és nem akarnak és nem is tudnak európai jellegű munkákat végezni. A terrorcselekmények pedig olyan egyedi események, amelyek – ha egyáltalán van bármilyen okuk – a mérgező fehér heteroszexuális férfiak maszkulinitásából következnek, amely kivetül a szegény muszlimokra. Nagy ez az EEÁ és bonyolult, ki értheti a céljait? Például nekünk, magyaroknak jelenleg elegendő munkaerőnk van és európai forrásokból is meg tudjuk oldani az esetleges munkaerőhiányunkat. Akát az EU-n belülről is. Sőt, a néhány száz éve Európába vándorolt cigány népcsoportok integrációja is hátravan ebben a tekintetben is. Nem próbáljuk ezt sikertörténetnek eladni, és úgy érezzük, van még mit tanulnunk erről az integráció dologról. Azt már mi is tudjuk, hogy miként nem lehet integrálni a más kultúrájú embereket egy posztmodern társadalomba, hiszen már a modernbe sem sikerült. Pedig a cigányok már tökéletesen beszélnek magyarul és keresztények is. Remek ötletnek tűnik, így elsőre is, mert erre már vannak jelek, hogy muszlimizálnák őket (is), értelemszerűen a sikeres társadalmi integrációjuk érdekében.

Volt már arra példa a történelemben, hogy egy birodalom államvallást váltott. Európa éppen a köztes, átmeneti korszak végén van, kipróbált egy csomó spirituális hóbortot, megvoltak a világvége-szekták is (klímakatasztrófások), és most jöhet az új, a friss vallás, az iszlám. Azt azért megmondhatná a brüsszeli és a berlini hatalmasságoknak, hogy ha egyszerre akarnak lakosságcserét, valláscserét, a Birodalom keleti felén pedig elitcserét és teljesen új hatalmi struktúrát akarnak bevezetni, az nem fog erőszakmentesen menni. Az emberek retrográdak, szoktak ragaszkodni a vallásukhoz, a nyelvükhöz, az ételeikhez, az életformájukhoz, a kultúrájukhoz, sőt, néha még a demokráciához is (ha nem németek). Óriási szerencse, hogy komolyan vehető hadserege nincs a Birodalomnak. Minek az? A leggazdagabb földrészt bizonyosan felesleges fegyveresen megvédeni, ki a fene akarná megtámadni, ha mindenkit befogad, aki erre jár? Viszont legalább a nemlétező hadseregüket nem küldözgethetik ide-oda a Birodalomban rendet csinálni. Amúgy sem akar itt katonáskodni senki.

És akkor nem is beszéltünk még arról, milyen furcsa szexuális szokások kezdenek a Birodalom centrumországaiban divatba jönni. A magam részéről a szexuális forradalom nekem addig jött be, hogy nem kell gardedámot vinni a randira, és a két félre van bízva, hogy mit is akar kezdeni a szabadidejével. Az az ötlet, hogy le kell, de legalábbis tanácsos lepapírozni a történteket – ami némely országban már a mindennapi élet része –, nekem itt, a normális keleten szintén a dühöngő elmebaj kétségtelen jelének tűnik. Arról pedig, hogy a gyermekekkel mit merészelnek megtenni manapság a fejlett, nagybetűs Nyugaton, arról a pedofília legszörnyűségesebb értelmezése sem ad megfelelő leírást. A szovjet-orosz megszállást sem szerettük, ha túl is éltük nagyjából ép elmével. A kommunisták közönséges rablógyilkosok voltak, de az még nekik is megvolt, hogy gyermekek nélkül nincs jövő. Mostani utódaik sokkal súlyosabb állapotban vannak; nyíltan azért kampányolnak, hogy mi, akik itt élünk és eddig mindent kibírtunk sok évszázadon át, számoljuk fel magunkat és ne létezzünk többé.

Nagyon érdekelne, hogy mi a fene baja van annak, aki szerint ez egy jó ötlet és dalolva kellene belemennünk a megsemmisülésbe.

Nem tudom, miért kellene hagynunk, hogy hadsereg nélkül, valódi erő nélkül feminin férfiak és maszkulin nők, és az ezek közötti mindenféle átmenetek csupán a bürokrácia és a hazudozás eszközeivel elfoglaljanak, megszálljanak bennünket. Magyar állampolgár akarok maradni, és szeretném, ha azokkal kellene együtt élnem, akik szintén így gondolkodnak. És az erre vonatkozó kérdést mindenkinek fel kell tennie magának, aki szabadon akar élni és a gyerekeire is szabadságot akar hagyni örökül.