Pesti Srácok

Aki bemocskolta Karikó Katalin nevét

Aki bemocskolta Karikó Katalin nevét

Nagy port vert fel, hogy a Kurucinfó nevű szennyportál közzétette a széles nyilvánosság előtt, hogy Karikó Katalinnak 6-os kartonja volt a kommunista állambiztonságnál. A HVG, a 444, a Telex és az Index ezúttal nem tartották rangjukon alulinak, hogy a Kurucinfót népszerűsítsék.

A Kurucinfó Bálint László volt kémelhárító alezredes 2017-ben megjelent „A hálózati nyilvántartás szereplői. Az államvédelmi és állambiztonsági hálózat nyilvántartása Szegeden és Csongrád megyében, 1945 - 1990” könyvére hivatkozott, amelyben Bálint idézte a Karikó Katalinról felfektetett 6-os karton adatait.

Kicsoda Bálint László?

PestiSracok facebook image

– írja róla a Wikipédia.

Mivel foglalkozott az izraeli vonal? Többek között az Izraelben élő, hazalátogató magyarok megfigyelésével, és a belső elhárítással közösen igyekeztek megakadályozni, hogy zsidó fiatalok a zsidó vallás és Izrael iránt érdeklődjenek. Éppúgy, mint a keresztény egyházaknál, a fiatalokkal való foglalkozás volt az a vörös vonal, amit az állambiztonság nem engedett átlépni. A Hitközséget is telerakták III/III-asokkal. A kémelhárítás támogatta továbbá a szövetségi rendszer célkitűzéseinek megfelelően az arab államok és a palesztin terrorista szervezetek Izrael-ellenes harcát.

A kémelhárítás a terroristák szolgálatában

Orbán-Schwarzkopf Balázs a Betekintő internetes állambiztonsági folyóirat 2017/4-es számában „Fegyver és drog a 80-as években / Szemelvények a fegyver- és kábítószerkereskedelem, valamint a terrorizmus kutatható állambiztonsági irataiból” című tanulmányában így ír:

Még egy idézet a tanulmányból, 1987-ből:

Azt nyilván nem kell külön hangsúlyozni, hogy a kémelhárításnál csak megbízható, rendszerhű párttagok dolgozhattak.

Már Ungvárynak is feltűnt Bálint munkamódszere

Ungváry Krisztián történész a Betekintő 2017/1-es számában kifejezetten Bálinttal foglalkozik. Bizonyítja, hogy Bálint egy könyvében (A 6-os karton. Az „ügynökkártya“ aduásza?) kifejezetten manipulatív célzattal éppen a 6-os karton jelentőségét hamisítja meg. Nem ír ugyanis arról, hogy a 6-os karton soha nem önmagában állt, illetve azt állítja mindenféle bizonyíték nélkül, hogy hamis kartonok is lehetnek a levéltárban.

– írja Ungváry.

Jellemző Bálint munkamódszerére, hogy mégis így hozott nyilvánosságra több mint 500 kartont. Ez alkalmas emberek hírbe keverésére, de arra nem, hogy megítéljük, okoztak-e kárt másoknak, magyarán – köznyelvi szóval – spiclik voltak-e. Bálint egyébként több perben is – a magyar igazságszolgáltatás nagyobb dicsőségére – ügynökügyekben szakértőként szerepelt, és Ungváry joggal dühös emiatt.

Mit tudhatunk Bálint jelenlegi politikai kötődéseiről?

Forradalmi hamisságok (és más tanulmányok) című 2019-es kötetében így ír:

Nocsak, nocsak! Mikor lett a kommunista kémelhárítóból ekkora antikommunista?! 1994-et írunk, Bálint az NBH-ban dolgozott, és a kormányt kellett szolgálnia!

Ő nem volt kommunista?! Csak mások? És mikor lett hívő katolikus? Már kommunista kémelhárítóként, vagy csak később?

Hogy Bálint mitől van kirekesztve, amikor könyvei jelennek meg, azt nem tudom. Az azonban világosan látszik, hogy a mostani kormánynak sem barátja. Innét kirajzolódik, mi történhetett: Bálintnak korábban is volt kapcsolata a Kurucinfóval, hiszen írása is jelent meg ott. A szovjet módszerrel kiképzett manipulátor felhívta régi barátait, és elmondta nekik, mi is áll 2017-es könyvében, mivel feketíthetik be Karikót, és mivel vethetnek árnyat a kutató szívélyes viszonyára Orbán Viktorral.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.