Válság volt, válság lesz, ez a kapitalizmus egyik velejárója, ám a globalizálódott szép új világban nemcsak a gazdasági pulzálás amplitúdójának alsó része tépázza meg életünket, hanem érkeznek más természetű veszedelmek is. Régen volt a világháború, még régebben a tatárjárás, ma a migráció, a klímaváltozás, az általános elhülyülés vagy a tömeges kütyü-addikció, most pedig Vuhanból érkezett egy vírus, ami kiütötte a világot. Egy-egy kormány (vagy bármilyen más természetű közösségi hatalom) valódi mércéje sosem az volt csupán, hogy mihez tudott kezdeni egy prosperáló világban, hanem az a teljesítmény, amire egy válság közepette volt képes. Lássunk hát egy rövid összehasonlítást, hogy mit tett a családokkal a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány a saját válságában, és mi a helyzet ma, mikor a koronavírussal birkózunk, és Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt. Jogos vagy sem, fontos lehet 2022-ben is ez, hisz akik most akarnak családot alapítani, azok nemigen emlékeznek már az előbbire.
Társadalompolitika = családpolitika
Az Orbán-kormány(ok) egyik legfontosabb társadalompolitikai célja – mondanunk sem kellene egy normális politikai kultúrában – a családok anyagi és erkölcsi megerősítése, amihez az elmúlt tíz év során számos támogatási eszközt ötlöttek ki és valósítottak meg; és ami a lényeg, hogy nemcsak a kommunikációs boszorkánykonyhákban ügyködtek, hanem a valóságos valódi világban cselekedtek. Mert dumálni sok mindenről lehet, kiváltképp a politikában. Mikor manapság a fél életünk virtuális térben zajlik – még inkább.
A kiötlött és megavalósult támogatási rendszernek közvetlen hatása van a gyermekes szülők anyagi jólétére és közvetett pozitív hatása lehet (bízunk benne, hogy lesz!) az ország demográfiai problémáira, az elöregedő társadalomra és a fogyatkozó magyarságra. Utóbbi nekünk, magyaroknak nem csupán gazdasági, hanem morális kérdés is, hisz történelmünk tele van olyan pillanatokkal, amikor a megmaradásunk volt a tét.
De a társadalompolitika azért is társadalompolitika, mert az egész társadalomra hatással van.
A családok anyagi támogatása nem csupán a családos polgárnak és gyermekeinek jó és hasznos, hanem az egész országnak. Leginkább, mert a forint csak annak jár, aki dolgozik és nevel, ez pedig hozzátesz, nem pedig elvesz a közösből. Ahogy a következő generáció is önmagában őrzendő értéke a közösségnek.
Aki ezt tagadja az a valóságot, a tényeket tagadja vagy rosszindulatú valaki (esetleg hülye – de ez maradjon udvariasságból zárójelben). A családtámogatással mindenki jól jár, ahogy Bill kapitány sorolja: a postás, a rendőr, a villanyszerelő, a szomszéd, a gázos és a díjbeszedő, a handlé, a szódás és a képkereskedő, a házmester, a fia és a kéményseprő…
Ezt a megvalósuló rendszert látva – egy utolsó zárójeles megjegyzés csak, mert nem bírom ki, hogy ne üssem le a magas labdát! – még a társadalompolitika tartalmát „szociálpolitikára” redukáló balos gondolkodóknak is tapsikolniuk kellene – de ez a mai, magyar politikai kultúrában felejtős sztori. A mi baloldalunk olyan messze van a baloldaltól, mint Makó Jeruzsálemtől.
A társadalompolitikai célok mentén strukturálódott a kormány és sokasodtak meg a családügyi döntések, amelyeket mára egy önálló tárca és egy elkötelezett miniszter menedzsel, Novák Katalin személyében.
A rögvalóságból kiszakadva gondolhatnánk, hogy nincs (normális) ember, (erkölcsös) állampolgár, aki ne drukkolna nekik, hogy ne lenne olyan (épelméjű) politikus, aki ne támogatná ezt, legalábbis a tartalmát és célját. A demokráciák természetrajzából annyi következne, hogy az ellenzéki politikus örül neki, támogatja, de több támogatást kér/követel a kormánytól. Mert ellenzéki.
De mi Magyarországon élünk, a magyar rögvalóságban. Nálunk léteznek olyan ellenzéki politikusok, akik szerint kirekesztő (!) a mai családpolitika; de vannak olyanok is, akik szerint a fasizmus előszobája a magyar családok támogatása a Kárpát-medencében; és persze akad olyan is, aki szerint pénzkidobás az egész, hisz ettől még nem fog több gyerek születni.
Utóbbiaktól úgy megkérdezném egyszer, hogy ugyan milyen alternatív javaslatuk lenne, a tömeges migrációt kivéve?
Na, ugye.
Mit kezdjünk a családokkal – akkor és ma
Az elmúlt tíz évben páratlan, Európában egyedülálló családpolitikai intézkedések valósultak meg Magyarországon. Munka után járó családi adókedvezmény, a gyed és a gyes mértékének emelése, csok, nagycsaládos autóvásárlási kedvezmény, és így tovább – szinte már megszoktuk, pedig nem volt mindig így.
A kormány családtámogató politikáját a koronavírus-válság sem állította meg, sőt, számos, a családokat segítő, a világjárvány káros hatásait mérséklő, új szabályt vezetett be, miközben a korábban meghozott intézkedéseket megvédte – ami kész csoda a gazdasági válságot nézve!
2020. január elsejétől egyetlen fillér személyi jövedelemadót (szja) sem kell fizetniük azoknak a nőknek, akiknek négy vagy több gyermekük van. Munka és család. Hőbörögnek a balosok? Követeljenek inkább többet – az lenne a hiteles!
2020. július elsején – tehát a pandémia kellős közepén – lépett életbe az új járuléktörvény rendelkezése, mely szerint a négy járulék eggyé olvadt, az így létrejövő 18,5 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulék teljes összegéből pedig le lehet vonni a családi kedvezményt. (Ez a kedvezmény 2020. június 30-ig nem járt a szülőknek, hiszen a 1,5 százalékos mértékű úgynevezett munkaerőpiaci járulék esetén nem lehetett igénybe venni semmilyen adókedvezményt.)
De számos elemmel – a pandémia előtti terveknek megfelelően – bővültek a gyermekes családoknak járó otthonteremtési és lakásfelújítási kedvezmények is, leginkább az áfa-szabályozások módosításával. Nem mellékes továbbá az sem, hogy a hitelmoratóriumnak köszönhetően közel másfél évig, jelenleg 2021. június 30-ig nem kell törleszteni a hiteleket. Végül mintegy hatvanezer szülőt segített a válság idején az a kormányzati döntés, hogy a veszélyhelyzet alatt lejáró gyes-, gyet- és gyed-jogosultságokat határozatlan időre meghosszabbították.
Ma már azt is tudjuk, mert döntés született róla, hogy 2021 júliusától a kormány megemeli a félévesnél kisebb gyermeket nevelő édesanyák támogatását (csecsemőgondozási díj).
Ezzel szemben, miután a 2008-as pénzügyi válság kezelésére nem volt valódi ötlete Gyurcsány Ferencnek és kormányának, miután „béna kacsaként” bukdácsolt hónapokig az ország élén és csak a népszavazásnak köszönhetően nem sarcolta meg a népet, lemondott. Tönkrement, megszégyenült, megbukott. És átadta a helyét régi „haverjának”, Bajnai Gordonnak. (Előbbi tutira ott lesz 2022-ben az ellenzéki listán, utóbbi valószínűleg – nem árt ezt észben tartani!)
A szocialista-liberális kormánynak pedig mi volt 2009-ben a válságra adott válasza? Megszorítás, megszorítás és megszorítás.
Spórolás a nyugdíjasokon, a családokon, a dolgozó embereken (melósokon – ahogy azt mondani szokták a baloldalon).
A családok akkor ezt kapták:
- Három helyett két évre csökkentették a gyed és a gyed együttes idejét.
- Legalább két évre befagyasztották a gyes és a családi pótlék mértékét, amely 23 helyett már csak 20 éves korig járt.
- Megszüntették a lakástámogatási rendszert (szocpol).
- Elindult a gázár- és távhő-kompenzációt fokozatos megszűntetése.
- Jött az ingatlanadó.
Tovább is van, mondjam még? Mindenki szívott: a postás, a rendőr, a villanyszerelő, a szomszéd, a gázos és a díjbeszedő, a handlé, a szódás és a képkereskedő, a házmester, a fia és a kéményseprő.
Nem árt erre majd 2022-ben is emlékezni és emlékeztetni azokat is, akik családot akarnak alapítani, de 2009-ben még gyerekek voltak, így nem emlékezhetnek arra, hogy mi is történt akkor.
Mondjuk majd el nekik!
Szerkesztői megjegyzés utóirat gyanánt: A cikk írója saját bőrén tapasztalta a leírtakat. Első és második gyermeke a Gyurcsány–Bajnai-kormányok alatt, a harmadik viszont öt éve született meg. Saját bevallása szerint egyiket sem bánta meg, mindent ugyanúgy tenne, de el fogja mondani a különbséget 2022-ben is. Mi pedig leírjuk!
Fotó: Máthé Zoltán/MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS