Akkor kezdődhet el a 21. század, ha kimondhatjuk, mit akarunk
Közép-Kelet-Európa nyugtalan, szüntelen feszültségben áll a szintén nyugtalan Nyugat-Európával. Mindenki ideges a migránsválság miatt, az egyik azért, mert rá akarják tukmálni azokat az embereket, akikhez semmi köze, a másik azért, mert nem érti, hogy az egyik miért ilyen engedetlen. Ebből fakadóan egyre több minden idegesíti a feleket, akik merőben más válaszokat adnának a jelenkor kihívásaira. Közben sokan úgy érzik, hogy a politika teljesen eltávolodott az egyszerű emberek életétől, gondjaitól. Schmidt Mária Nyelv és szabadság című, új esszékötete érthetően egymáshoz kapcsolja azokat a jelenségeket, amelyek a feszültségek kiindulópontjai voltak az elmúlt évben, években. Rengetegszer ismételt szavak lepik be a közbeszédet, a könyvből pedig világossá válik, hogy miért ezek a szavak repkednek jobbról-balról, és hogyan függnek össze.
Az egész kultúrharc legfontosabb eleme, hogy miről és hogyan beszélünk, illetve miről nem szabad, sőt nem lehet beszélni. Utóbbi a legsúlyosabb eset, amikor megbélyegzéssel sikerül kiiktatni bizonyos szavakat a közbeszédből. A nyelv és a szavak szabad korlátlan használata nélkül viszont nincs szabadság, mert nem is tudjuk megfogalmazni azt, ami gúzsba köt – ezen áll vagy bukik az ügy, és ez olyan jelentőséggel bír, hogy a kötet címe is ezt emeli ki. De kik akarnak szavakat, fogalmakat betiltani, és ezáltal a szabadságunkat korlátozni? Az a liberális politikai, gazdasági és médiaelit, amely a tömegtájékoztatás felett gyakorolt elsöprő uralma által ráerőszakolhatta a társadalomra a kényes szavaktól gondosan megszabadított polkorrekt újbeszédet – adja meg a választ Schmidt Mária. Nyugaton már erőteljesen ez uralja a közállapotokat, Magyarországon jóval kevésbé, és ebben gyökereznek azok a konfliktusok, amelyek szinte az első pillanattól terhelik a 2010 utáni Orbán-kormányok és az Európai Unió viszonyát.
Politikára alkalmatlanok építik a gazdasági birodalmat
A rendszert látszólag irányító, gumifejű politikusok álproblémákon polemizálnak polkorrekt nyelven, az embereket valóban érintő és érdeklő ügyekkel azonban nem foglalkoznak. Ezzel nemcsak az embereket riasztják el a közügyek iránti érdeklődéstől, hanem magát a politikusi szakmát az érvek és ellenérvek ütköztetését is válságba sodorták, hiszen „politikai menedzserek” ülnek a tisztségekben, akiknek víziójuk nincs, csupán arra figyelnek, hogy a következő választáson is ott maradhassanak, ahol vannak. Ezek a színtelen-szagtalan politikai menedzserek alkalmatlanok mindazon globális nehézségek megoldására, amelyek a rendszerváltás óta Európára szakadtak, súlytalan pótcselekvésekbe menekülve próbálják jelentősként eladni magukat, semmilyen döntésükért nem vállalják a felelősséget, de megütköznek, amikor az ellenoldalon felbukkannak a szó szoros értelmében vett politikusok. A politikában is hasonló safe place-eket alakítottak ki, mint az egyre durvábban elfajuló liberalizmus által dominált egyetemeken.
Ha egy valódi politikus kényelmetlen felvetésekkel, érvekkel lepi meg a langymeleg politikai safe place lakóit, akkor ellenérvelés helyett feltartott mutatóujjal méltatlankodnak, hogy ilyet nem lehet mondani. A valóságtól elrugaszkodott bikkfanyelvből nem kérő nép pedig fokozatosan a valóság talaján álló, igazi politikusok felé fordul. Őket bélyegzik populistának a liberális technokraták, akik már alig titkolják, hogy egyre kevésbé hisznek a demokráciában, azaz a népfelségben, és inkább a jogállami fékek és ellensúlyok iránt éreznek erős vonzalmat. Már odáig is eljutnak, hogy kimondják, a nép nem mindig képes megfelelően szavazni:
A demokráciára és a szabad választásokra való hivatkozás kezd kimenni a divatból, helyébe a jogállam, a fékek és ellensúlyok lépnek. A jogállamra való hivatkozás a népképviselet megkérdőjelezését jelenti, vagyis a nép helytelen – értsd: az elit által nem támogatott – döntését hivatott helyrebillenteni.
Gyakorlatilag a szemünk előtt zajlik a megcsontosodott, dogmatikus liberalizmushoz körömszakadtáig ragaszkodó birodalom kiépítése. Ennek az igyekezetnek az említett politikai menedzserek csak az első vonalát képezik. Őket támogatja a nyugati világ tömegtájékoztatását elsöprő fölénnyel uraló (beleértve a cenzúrázott Facebookot) liberális médiaelit, a liberalizmus céljaiért civilnek álcázva küzdő NGO-k, és a mindennyiukat a politikai elittel elnökségi és felügyelőbizottsági tagságok szintjén is összeforrott multikulturális nagyvállalati és pénzügyi körök tartják el. Ez pedig a saját profitján kívül semmi mással nem törődik, és főleg senki felé nem tartozik felelősséggel, nem elszámoltatható.
Amíg az áldozatokért aggódunk, darabokra törik a társadalom
Ezt a rendszert építik a társadalomjobbítónak mondott, utópista mozgalmi törekvések is. A hatalmi helyzetben lévő liberalizmus morális vétségként értékel minden tőle eltérő véleményt, mindentől retteg, minden változást elutasít. Az objektivitás, a tudományosság, a szakmaiság és a függetlenség jelszavai mögött erkölcsi relativizmusba taszítja, atomjaira töri a társadalmat. Újabb és újabb „elnyomott” kisebbségeket húznak elő a bűvészkalapból, akiket fel lehet karolni áldozatként, és ezáltal a Jó Ember szerepében tetszelegni, a közélet viszont fokozatosan leszűkül az egyén saját töredékidentitásának kiválasztására és annak hisztérikus védelmezésére. Az olyan, védelmet nyújtó identitások pedig, mint a nemzet, a vallás, a szülőföldhöz ragaszkodás, elhalványulnak, sőt a liberális média szándékosan nevetségessé teszi azokat.
Mindezek ismeretében – és további, konkrét esetek felidézésével – világossá válik Schmidt Mária elővezetésében a népvándorlás valódi háttere is. A nyugati politikai elit alkalmatlan ennek a válságnak a megoldására, de nem is azzal a feladattal helyezték pozícióba az eltartói, hogy megoldja, hanem éppen azért, hogy előmozdítsa. A társadalom szétverésében a nagyvállalati-pénzügyi körök megbízható szövetségese a technokrata politikai elit, amely ráadásul a 60-70-80-as évek gondtalan nyugati jóléti társadalmán szocializálódott, és ebbe a végleg leáldozott korba próbálja visszakormányozni Európát – a közép-kelet-európai tagállamok véleményét meg sem kérdezve. Azt az időszakot az amerikai-szovjet erőegyensúlyon alapuló biztonság mellett a világháború és a nácizmus pusztításától való iszonyat alakította, így minden adott volt a jólétben tobzódó, de kimosott agyú nemzedékek kineveléséhez. Ezek a néptömegek a fent taglalt liberális birodalomépítés támaszai Nyugaton. Az EU keleti tagjaival pedig éppen az váltja ki a régi tagállamok konfliktusát, hogy ugyanebben az időben nálunk szegénységben élő, ám a diktatórikus propagandán átlátó, és a józan eszét megtartott nemzedékek nőttek fel.
Történelmi tapasztalataink révén immunisak lettünk a totális eszmerendszerek múltat eltörlő és mindig csak a jövőben napos időt ígérő szirénhangjára.
A jövőnket mi építjük fel
Sokáig lehetne folytatni a sort, például Németország – náci múltjában gyökerező – egészen esztelen viselkedésétől, a szabadnak és függetlennek mondott sajtó többszöri kínos lelepleződésén át, az iszlám és a kereszténység megítélésénél alkalmazott kettős mércéig, de mindez jócskán meghaladja egy cikk terjedelmét. Ha azonban az eddigiekben leírt karaktereket megszemélyesítjük – ahogy azt a szerző is megteszi a könyvben –, és a technokrata politikai menedzser helyére Angela Merkel vagy Jean-Claude Juncker nevét írjuk be, az igazi politikus helyett Orbán Viktort írunk, a nemzetközi nagyvállalati és pénzügyi köröket Soros György nevével fémjelezzük, az ezekkel összenőtt politikus helyett pedig mondjuk Emmanuel Macront írunk, az érzékelteti, hogy mennyire a közelmúltunkról és a jelenünkről szól a Nyelv és szabadság. És a jövőnkről is, hiszen Schmidt Mária kijelenti, hogy a saját lábára állt, saját véleményét és érdekeit felvállalt Magyarország, azaz mi döntünk a saját jövőnkről. Ahogy Békés Márton fogalmaz az utószóban:
Közép-Kelet-Európa népei mostantól a saját történelmüket írják a 21. században.
Aki jön, jön, aki nem, nem – tehetjük hozzá.
Schmidt Mária: Nyelv és szabadság Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2017; 260 oldal, ára 3500 Ft. A könyv kapható a Terror Háza Múzeumban, a nagyobb könyvesboltokban, és megrendelhető a Bookline oldalon is.
