
Megdöbbentő párhuzamot vélt felfedezni Alföldi Róbert rendező L. Simon László elbocsátása és a II. világháború alatti zsidóüldözések között. Szerinte “ez egy olyan ország, ahol a melegeket befóliázzák, betiltják, a nácikat meg nem.” A folyamatosan a tolerancia példájaként feltüntetett Nyugat-Európát most nem említette, ahol ugyebár egyre több antiszemita tüntetést tartanak. Vajon a hazai zsidóság is úgy gondolja, hogy Magyarországon tobzódhatnak a nácik? Alföldi Róbertnek mindenesetre javaslunk egy nyugat-európai no-go zóna körutat, sok sikert kívánunk hozzá!
Mint arról portálunk is beszámolt, november elején Csák János kulturális és innovációs miniszter közölte L. Simon Lászlóval, hogy azonnali hatállyal megszünteti munkaviszonyát a Magyar Nemzeti Múzeum éléről. Az indoklás szerint a főigazgató olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette. Az ügy előzménye az lehet, hogy L. Simon László tréfásan megköszönte Dúró Dórának, a Mi Hazánk elnökhelyettesének, hogy nagyon jó reklámot csinált a múzeumnak és a World Press Photo kiállításnak a legutóbbi akciójával. Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kérte Csák János minisztertől a Nemzeti Múzeumban megtekinthető Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás tartalma miatt, ugyanis az állítása szerint sérti a gyermekvédelmi törvényt, mert a kiállítás egyik fotósorozata LMBTQ-embereket ábrázol, ezért kezdeményezték, hogy 18 éven aluliak ne látogathassák a kiállítást.
Az esetre a Rtl.hu-nak Alföldi Róbert úgy reagált:
Egyrészt a Laci megszavazta ezt a törvényt. Másrészt nagyon nagy hírünk lett a világban. Sikerült jó PR-t csinálni Magyarországnak. Ezek a dolgok, maga a törvény is, meg ahogy most így az embereket hergelik, nagyon rossz időket idéznek. Mondhatunk kommunista időket, de mondhatunk nagyon durván náci időket. Némileg provokatívan azt tudom mondani, hogy várom, mikor szednek össze minket, és mit kell majd viselni.
Magyarország a legbiztonságosabb hely a zsidó közösség számára, szemben több nyugati országgal. Orbán Viktor miniszterelnök pár héttel ezelőtt nyomatékosította, hogy Magyarországon nem lesz szimpátiatüntetés a Hamász terrorszervezet mellett és hazánk kiáll Izrael mellett. Ellenben Nyugat-Európa több országaiban folyamatosak az antiszemita tüntetések: például Nagy-Britanniában, ahol többek között „minden zsidót el kellene gázosítani” és hasonló mondatokat skandálva vonulnak fel a szigetországban.
Magyarország a normalitás talaján áll, ennek fényében különösen aljas a rendező megnyilvánulása, amikor arról beszél, hogy “ez egy olyan ország, ahol a melegeket befóliázzák, betiltják, a nácikat meg nem”
Forrás: Rtl.hu,
Gijutsushi
2023-11-28 at 09:45
Ennek a b-zi sejtképződménynek hazája?? alföldi és HAZA egy mondatban: oximoron!
Szőröstalp
2023-11-25 at 20:58
És még mondja valaki. hogy a buzeránsok nem degenerálódnak.
Amarna
2023-11-25 at 09:33
Negligálni kellene ezt a férget…..
víg gyula
2023-11-24 at 00:31
Ja. Még a zalföldi is meg van nyilvánulva. Gondolom a csokot nem vette igénybe! Pedig a zeju szerint szülhetne! Persze, hogy van e méhe, az csak akkor derül ki, ha vett esetleg kaptárokat, vagy nem?
varga eszter
2023-11-22 at 15:16
P.F.Z.2
Én is EMBERNEK érzem magam, de sehova nem teszek egyenlőségjelet. Amúgy Ön szSok erint azt, hogy mit SUGALL a törvény, azt a földi halandó fogja, úgy kel reggel és fekszik este, hogy az idevonatkozó törvényt olvasgatja?
Sok országban örülnének a melegek ha olyan szabadon élhetnének mint nálunk. Az, hogy nincs lehetőség házasságkötésre, vagy nem fogadhatnak örökbe nem hiszem, hogy ez ÜLDÖZÉSSEL lenne egyenlő.
rock
2023-11-21 at 22:46
Elől Rómeó,hátul Júlia!Sokkal szerényebben!
lesi
2023-11-21 at 14:48
mindig tudtam hogy bööööszme !! ez az ember de hogy ennyire !! azt nem
Orientál
2023-11-21 at 11:37
P.F.Z.2023-11-21 at 04:53 Hazudsz mert nem csak az orgonaművészkedőtök pedofil mert akiket a rendőrség előkerít mint pedofilokat pl. pedofil balliberális zöld tanársegédeteket na az sem heteros. Nem hírdetik magukat nőket kereső oldalakon.
triacus
2023-11-21 at 10:59
@U2: “A homoszexualitás nem egy szerzett betegség!”
Ezt @Theo nem állította.
Azt állította, hogy mivel nem genetikai eredetű
https://www.science.org/doi/10.1126/science.aat7693
ezért más okok állhatnak annak hátterében, ha valaki homoszexuális lesz (ami – a nemi diszfóriával (ez az a mentális betegség, amikor az egyed különbséget vél felfedezni a születéskori és az általa tapasztalt neme között – ezt nevezi a köznyelv “transzneműnek”) ellentétben – tényleg nem betegség, nem szerepel sem a WHO ICD, sem az APA DSM rendszerében, de mindenesetre nem egy optimális állapot) – ez főleg környezeti okokra vezethető vissza. A környezeti okok között ott van a fiatalkori (a fiatal egyed pszichoszexuálisan fejletlen, éppen ezért befolyásolható) megrontás, ami történhet a (közösségi) média vagy az oktatás által is.
Ezért van szükség a gyermekvédelmi törvényben a szexuális – így a homoszexualitást illetve a “a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását” propagáló – tartalmak megfelelő szűrésére (ami – emeljük ki – nem homo- illetve transzfóbia, hisz a homoszexuálisokat illetve magukat transzneműeknek vallókat nem korlátozza).
kanigunda
2023-11-21 at 10:15
P.F.Z. 2023-11-21 at 04:53
Asszem itt csak maga mossa össze a fehéret a pirossal, senki más.
Rajzos
2023-11-21 at 10:15
Úgy látszik a hozzászólásokból,hogy kár neki megszólalni! Főleg meg nem hazudozni! Láttam hőkamerán sok meleget,de senki nem szaladt utánuk!
Judit
2023-11-21 at 09:39
Sátáni-gender-alföldi képződmény bölcsebb lettél volna ha nem nyitod ki azt a lepcses pofádat.!!!
Mekkelek
2023-11-21 at 09:33
Dehogynem ismeri, csak szándékosan hazudozik ez a seggturkász.
Nahát
2023-11-21 at 09:20
Az összes művészpropagandistának meg kell szólalnia. Koncz Zsuzsika már megtette a magáét, most ez a péniszmániás van soron. Minden rendezésében körül kell hordozni egy legalább egy méter hosszú műpéniszt. Az István a király az ő rendezésében óriási bukás volt. Az ócska díszletek gúnyolták a szent koronát, a színészek pedig éneklés helyett nyekeregtek a színpadon. Alföldi úr a tehetségtelenségét hülye megnyilvánulásokkal próbálja eltakarni.
Aszta Péter
2023-11-21 at 09:17
Meleg szél fúj az Alföldről,
közben minden kazal földől.
Homokos szélvész az Alföldről,
útjában minden kazal földől.
Szivárványt is peder, azta!
Az orkán is pederaszta?
U2
2023-11-21 at 04:55
Theo2023-11-21 at 00:35
A homoszexualitás nem egy szerzett betegség!
P.F.Z.
2023-11-21 at 04:53
Theo2023-11-21 at 00:35
Apedofilok 95%-a heteroszexuális
A 86%-a családos ember az esetek többségében családon belül történik!
És azért mossa össze a törvény a pedofiliát a homoszexalitással mert az emberek egyenlőség jelet tesznek a kettő között,mert a törvény ezt sugallja!
Ponty Kelemen
2023-11-21 at 03:16
Költözzön Sorosék hasznos idiótáihoz, Demkó kedvenc ukrán fasisztáihoz. Azok vagy rövid úton megtanítanák kesztyűben dudálni Alföldi szivárvány elvtársat vagy tömeggyilkos bohóc (Z)elenszkij kedvenc katonai szóvivőjévé nevezné ki!
kanigunda
2023-11-21 at 00:45
Az ember esze megáll, már megint (még mindig) ez az evergreen. Manapság egy TV reklám is 12 év felettieknek való.
Akkor mit akarnak ezek a műmájer gusztustalanok “érzékenyíteni” kiskorúaknál? Egy munkahelyen tilos tudtommal
mindennemű propaganda. Mit nem lehet ezen érteni? Ez nem szexuális felvilágosítás. Azt is csak egy kor után lehet
és érdemes csinálni.
És ha az iskolában lehetne buzitanokat hirdetni akkor hirtelen magasan szárnyalnánk? Mi is lenne ennek a társadalmi
hozadéka, a hozzáadott értéke mindennek az őrületnek? Hány ezrelék akarja már megint a marhaságait a nagy többségre
erőltetni? Tényleg ez lenne a mérce? Már a szavak, a fogalmak tendenciózus kisajátításától és (félre)értelmezésétől
is ökölbe szorul a normális emberek talpa (szeretet, szivárvány, büszkeség stb.).
Hány országban lehet bejegyzett élettársi közösséget alapítani? És akkor mi szégyelljük magunkat? Ezek az örök kérdések,
már belefáradok lassan, hogy a ratyik még csak meg sem hallgatják, választ meg…
Művészkém, ha elfogyott az ihleted ne a környezeted akard mindenáron kárhoztatni! Lehet még az is, hogy a kaffogásod ellenére
sincs igazad és a múzsa már a seggedet se csókolja meg. Gáz ez bizony! Egy igazi férfi azonban megküzd ezzel a krízissel,
magácskának meg – hogy, hogy nem – mégsem akaródzik 😉
Theo
2023-11-21 at 00:35
PFZ
A pedofíliát a homoszexualitással a való élet hozza össze. Mivel nincs homo gén, a homoszexualitásnak nyilvánvalóan lehet egyik oka a gyermekkorban, vagy fiatalkorban történt megrontas. Mivel ez a gyermekeknek is rossz, jogos a védelmük az ilyesmi ellen. Ez a megrontas a mai korban már történhet online is, akár bizonyos pedagógusok által is (ismerek ilyet!), vagy mindenféle filmes, meg média manipulációval alattomosan.
Ugyan miért zavar az bárkit, hogy ettől meg akarjuk védeni a gyerekeket? Ez továbbra sem érthető, hacsak nem frisshhusra vágyik valaki, vagy azt akarja, hogy másnak is rossz legyen, ha már ő így járt.
ERZSI
2023-11-20 at 23:54
Ha valaki valamihez nem ért, akkor lépjen hátrébb, ne nevettesse ki magát!
LMBQ meleg-je, buzija mit akar a ” Gyermekvédelmi törvény”-nyel, mennyiben érintett?
Kinek szeretne kedvezni, biztosan nem a gyerekeknek, egyébként nem dolga, vigye el kacsóját és barátja hátsóját tapogassa! Mennyi dollárt kap?
Sas
2023-11-20 at 23:37
a kormány felelős azért, hogy milyen minőségű figurák jutnak állami támogatáshoz-ez-nem tehet róla, hogy idióta-biztos születésileg ilyen-aki pénzeli, az egy pofátlan barom.
Sas
2023-11-20 at 23:23
biztos, hogy hülye-vagyis nem tehet róla-az a barom tehet róla-aki intranzigensen kitömi állami pénzekkel-majd mutogatja-ez nulla-ez nem kulturpolitika-inkább adnák a pénzt -mondjuk állatvédelemre-de, nem-neki adják-tényleg elmehetnek a p..ba-akkor l. simont felesleges volt kirúgni-ez a barom messze károsabb.5 ezer meleg-fotó nem károsabb, mint ez a tökfej-annyira egyszerű.
Egy Tanár
2023-11-20 at 23:19
alföldi robert egy fizetett dk-s spicli. Igen, ez már az ítélet, de amúgy tény is. Egy beteg lelkű hisztis, elkényeztetett gyerek. Elvették a játékát, amit kapott (nemzeti) és megsértődött. Izrael Felcsúton játsza a meccseit. A világon egyedül itt nem engedik a náci hamasz tüntetéseket. Robi beteg, sérült vagy csak sziplán hazudik. Szerintem mind a kettő. Évek óta buzikról szóló darabokat rendez ebben a diktatúrában. A diktatúrákban el lehet mondani, hogy diktatúra van? Ha el lehet mondani, akkor az már nem diktatúra? A diktatúra szó latinul tollba mondást jelent. Neki ezt valaki mondja a tollába? Jaj Robi összezavartál.
Muki
2023-11-20 at 22:51
Így néz ki ,és az ő színvonalán él egy üldözött Magyarországon.
Tudományos libsizmus
2023-11-20 at 22:38
Ti vagytok a nácik, kedves Róbert. És tényleg nem vagytok betiltva. Szívesen, máskor is.
Sas
2023-11-20 at 22:30
ez a faszi annyira hülye, hogy éppen ezért-nem tehet róla-ő fogyatékos-ez biztos-elegendő ismerni a teljesen leegyszerűsített világképét-rendezéseit- a fogalmakat nem érti-ergo az a felelős, aki pénzeli-hergelési céllal.
Palmimi85
2023-11-20 at 21:30
Szerintem kapkodnának utána a nőre éhes migránsok!
Patriot
2023-11-20 at 20:48
Némileg provokatívan azt tudom mondani, tényleg nem ártana összeszedni ezeket!
moliere
2023-11-20 at 20:47
Valószínűleg úgy kell érteni ezt az üldözést, hogy ha nincs egy új princgábor, aki vissza nem térítendő tízmilliókat oszt a seggnyaló “értelmiségi” és “művész” beltenyészetnek, akkor az már üldözés.
Szerintem meg az sem lenne üldözés, ha mondjuk szétzavarnák a (mittudoménmelyik) Nemzet Színészeit. Csupa bolsi seggnyaló, kitartott, akiktől még most is bátran lehet kérni politizálást, azok ellen, akiknek köszönhetően rázhatják a rongyot. Ráadásul buta majmok.
moliere
2023-11-20 at 20:42
Jó de eszerint a fasszopó szerint már Ferencz Orsolya is nácinak számíthat, és akiket adócsalásért leültetnek, azokat is nyilván üldözi a diktatúra.
sanyi05
2023-11-20 at 20:20
Engem nem üldöznek pedig 36,5 fok vagyok ami nem hideg.
Kivagyi
2023-11-20 at 20:11
P.F.Z.! Nem a leendő magyar pedofil ellenes törvény mossa össze a pedofíliát a homoszexualítással!!Ez ügyben a legautentikusabb választ közvetlenül az EU -tól kapja, ugyanis össze a gendert,a pedofíliát,homokosokat!De nyilván még hitelesebb választ kapna a “cuki”ifj. Sorostól!!
víg gyula
2023-11-20 at 20:09
Az alföldiben mi történt, mi történik, az nem érdekekel, de politikailag kitárni a seggét, az undorító szerintem! Meg mennyié?