Pesti Srácok

Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították a hétfőn lekapcsolt radikálisokat

Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították a hétfőn lekapcsolt radikálisokat

Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel is meggyanúsította a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség azt a két embert, akiket emberölés előkészülete miatt tartóztattak le hétfőn. Mint arról előzőleg részletesen írtunk, élet elleni bűncselekmény előkészülete miatt őrizetbe vették a magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait. Úgy tudjuk, az elfogottak egyike Posta Imre, ismert radikális, szélsőjobboldali figura, a Köztársasági Őrezred volt pszichológusa, akit radikális körökben sokan futóbolondnak tartottak. A férfi az általa alapított PI-kör vezetőjeként már évekkel ezelőtt arról beszélt, hogy az ország háborúban áll, és azt hangoztatta, hogy a Fideszt és az összes többi pártot a cionisták irányítják. A PestiSrácok.hu az általuk halálra ítéltek névsorát is közzétette.

Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, élet elleni bűncselekmény előkészülete miatt őrizetbe vették a magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait. Egészen elképesztő videót találtunk arról a fórumról, ahol híres közéleti, állami szereplőkre, politikusokra mondtak ki halálos ítéletet. A radikális csoport bírói testületének döntése értelmében szeptember 11-én Kulcson, neves közszereplők meggyilkolására buzdítottak az úgynevezett PI-kör fórumán, ahol azt is hangsúlyozták: Ebben a videóban hangzik el egyebek mellett, hogy teljes vagyonelkobzás mellett az alábbi személyeket ítélték halálra, amit „történelmi pillanatként” említettek a jelenlévők.

– hangsúlyozták. A bíró (képünkön) ezután felolvasta az első körben kivégezni kívánt személyek nevét (szó szerint idézzük):

PestiSracok facebook image
A „bíró” éppen felolvassa azoknak a nevét, akiket elsőként kivégeznének

Mindezek után felszólították a Magyarok Felelős Nemzeti Kormányát arra, hogy hajtsák végre a felszólítást. Hozzátették: közel sem teljes a lista, Rogán Antal kimaradt például.

– fogalmazott Posta Imre, akit kedden fogtak el társaival együtt élet elleni bűncselekmény előkészülete miatt, és aki arról is beszélt, hogy Köves Slomót majd a Moszad végzi ki.

Állam elleni bűncselekmény, emberölés előkészülete, alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása a gyanúsításban

A nyomozó ügyészség a kutatások, lefoglalások és gyanúsítotti kihallgatások eredményeként ma újabb gyanúsításokat közölt. A tegnap óta őrizetben lévő elkövetőket az emberölés előkészületének bűntettén túlmenően az ügyészség ma az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel is meggyanúsította. A ma közölt megalapozott gyanú lényege szerint a gyanúsítottak létrehozták az úgynevezett Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet; egyiküket bírói hatalommal ruházták fel, míg a másik gyanúsított feladata a végrehajtói hatalom megszervezése volt. A gyanúsítottak új „alkotmányt” is megfogalmaztak, amelynek egyik pontja szerint a társadalom minden tagjának „mindazzal szemben, aki vagy ami megsérti az alkotmányos alapelvek előző pontokban megfogalmazott értékrendjét, joga és kötelessége a hűtlenség vádja nélkül akár élete árán is ellentmondani és ellenállni”.A gyanúsítottak részben nyílt, részben konspirált tagságú szervezetet működtettek, amelynek közösségi médiában történő megjelenítéséről gondoskodtak. A gyanúsítottak – az antiszemita nézeteik hangoztatása mellett – az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására konkrét intézkedéseket tettek, amikor tagságukat a gyűlésükön és az interneten keresztül közéleti szereplők megölésére hívták fel.

– olvasható a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség által kiadott közleményben.

Fotó: Youtube

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.