Amennyiben elfogy az ihlet és a szakmai hozzáértés az újságírásban, és cikket kell írni valamiről vagy valakiről, talán az a legegyszerűbb, ha arról írunk, hogy más szerkesztőségben hogyan néznek ki a kollégák – legalábbis a 444.hu szerint. Fennállása óta talán most publikálta az említett portál a leggusztustalanabb cikkét, amelyben már sem az erkölcs, sem az emberi méltóság tiszteletben tartása nem számított. A cikkben nem másról értekeztek, mint Gábor Lászlóról, az Origo.hu főszerkesztőjéről, annak kinézetéről. Egyértelműen ki kell jelentenünk, hogy ez nem más, mint testszégyenítés, és annak legaljasabb formája, mert az említett főszerkesztőt lesifotók alapján gúnyolták ki, alázták meg emberi méltóságában, a magánélet és magánszféra megszégyenítésével.
A cikk kapcsán számtalan – főként a szakmában dolgozó – személy felháborodott, és adott hangot annak, hogy igenis van az a bizonyos határ, amelyet soha nem illik és soha nem szabad átlépni, még akkor sem, ha teljes szívből gyűlöljük a másik oldalon állót. A történteket a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) is elítélte, és megdöbbenve fogadta.
Szövetségünket örömmel tölti el, hogy a 444-nél, valamint az azt kiadó Magyar Jeti Zrt. igazgatóságában mindenki tökéletes testalkattal bír, de úgy gondoljuk, ennek nincs befolyása arra, hogy milyen szakmai munkát végeznek. Hisszük ugyanis, hogy sem a testalkat, sem a magánélet nem képezheti szakmai kritika alapját sem a 444-nél, sem sehol a magyar sajtóban
– írták a Magyar Nemzethez eljuttatott állásfoglalásukban. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség ezért követeli, hogy a 444 szerkesztősége távolítsa el a szóban forgó cikket, és tegye egyértelművé, hogy elutasítja a megalázás és a megszégyenítés minden formáját. Felhívják továbbá a már csak papíron létező Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ), hogy amennyiben tagjaik között maradt még újságíró, indítson etikai vizsgálatot az ügyben – olvasható a közleményben.
Forrás: Magyar Nemzet, 444.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS