Csak az értheti, milyen csodálatos volt végignézni az első szabadon választott Országgyűlés 1990. május 2–3-i alakuló ülését, aki átélte a kommunista diktatúrát. Éppen harminc éve történt, hogy az elnyomás éjjele után végre szabad levegőt szívhattunk. Stefka István emlékezik a legendás napokra, felelevenítve az akkor már nagyon idős Varga Béla beszédét, aki az amerikai emigrációból tért haza évtizedek után. „Nemzedékek mennek, nemzedékek jönnek, ami maradandó, az, amit az igazságszerető magyar szellem és a becsületes magyar emberszeretet megtett, megvédett és megőrzött. 1947-ben, amikor hazámat elhagytam, az országra elnyomatás éjjele borult. […] A mai nappal ez a korszak lezárult” – mondta Varga Béla. E csodálatos napra emlékezünk.
Rázzuk meg magunkat és örüljünk! Harminc éve ismét szabad lett Magyarország. Az a több, mint ezerötszáz éves történelmi múlttal rendelkező magyarság, a magyarok országa lett szabad, ahol a negyvenöt évnyi kommunista diktatúra alatt nem volt szabad beszélni a többpártrendszerről, a parlamentáris demokráciáról, a szabad választásról, ahol nem volt szabad beszélni a keresztény Magyarországról, az ezeréves keresztény egyházról, Szűz Mária Magyarországáról, ahol komoly következményekkel járt, ha valaki tanított az egyházi iskolák szétveréséről, a szerzetesrendek szétszóratásáról, ahol egy egyházi esküvő vagy keresztelő a munkahely elvesztésével járt, aki mégis meg merte tenni, annak bújva, titokban kellett eljárnia.
Olyan országban éltünk, ahol tilos volt beszélni a szovjet katonai megszállásról, a kádári megtorlásról, börtön, akár akasztófa járt azért, aki 1956-ot forradalomnak és szabadságharcnak nevezte, rendőri gumibotozást kapott az, aki az 1848. március 15-ei évfordulókra virágot, nemzeti színű szalagot helyezett el vagy gyertyát gyújtott a Petőfi-szobornál, netán a Batthyány-örökmécsesnél. Börtön járt annak is, aki át merte lépni a nyugati határt, maga mögött akarva tudni a vasfüggönyt. Vagy korábban golyó.
Vegyük tudomásul, ne hazudozzunk önmagunknak! Rabnemzet voltunk a keleti blokk többi országával együtt, akik csak álmodni mertünk a szabad utazásról, a szabadságról, még ha a látszat gulyáskommunizmusról hazudtak is nekünk. Valóban, a szabad választások előtti másfél-két évtizedben a többségnek tele volt a hasa, de a szellemét, lelkét, kezeit gúzsba kötötték.
Rázzuk fel magunkat és nagyon örüljünk a szabadságnak! Ezt a nehezen megszerzett szabadságot a mai napig belső komprádorok és külföldi rosszakaróink, irigyeink veszélyeztetik. Magyarország külön szerencséje, hogy a tíz éve szabadon megválasztott, kétharmados, nemzeti, keresztény, konzervatív alapokon álló parlament és kormány ezt a szabadságot okos gazdaságpolitikával, külföldi szövetségesek támogatásával és határozott építkező belpolitikával megőrizte.
A Rákosi- és Kádár-korszak bolsevista diktatúrájának évtizedeit követően 1990-ben rendezték meg hazánkban az első szabad országgyűlési választásokat. Ennek feltételeit, kereteit kemény viták után a nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon dolgozták ki, majd az 1989. évi XXIV. törvény fektette le jogi alapjait. A rendszerváltozás utáni első országgyűlési választásokat Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök 1990. március 25-ére és április 8-ára tűzte ki. A kétfordulós választásban 58 párt és 1623 jelölt vett részt. Tizenkét párt tudott országos, tizenkilenc pedig területi listát állítani. Az egyéni jelölteknek 750 ajánlószelvény begyűjtésére volt szükségük ahhoz, hogy elindulhassanak a választáson. Annak lehetőségét kizárták, hogy még egyszer kékcédulás választásokat rendezzenek, amely végül is az óriási csalással Rákosi kommunistáinak győzelmét hozta.
Az új Országgyűlés harminc éve, 1990. május 2-án alakult meg: a 386 parlamenti helyből a Magyar Demokrata Fórum (MDF) 165, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) 94, a Független Kisgazdapárt (FKGP) 44, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) 33, a Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ) 22, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 21, az Agrárszövetség 1 és a függetlenek 6 mandátummal részesedtek. 1990. május 23-án Antall Józsefnek, az MDF elnökének a vezetésével koalíciós kormány alakult, amelyben az MDF szövetségeseként az FKGP és a KDNP kapott miniszteri tárcákat.
Antall, mint felelős miniszterelnök beiktatási beszédében szokatlan őszinteséggel tárta fel a parlament előtt, hogy mekkora az országban a gond: „…nem titkolom, kétségek gyötörnek. Nem titkolom, a felelősség súlya olyan mértékben nehezedik reám, hogy minden akaraterőmre és hitemre szükségem van a helytálláshoz.”
Parlament. Előtérben Göncz Árpád, Sólyom László, Szentágothai János. Középen áll Antall József miniszterelnök, tőle jobbra Balsai István és Salamon László, mögöttük állva tapsol Csóti György, tőle balra Antall József mögött Zétényi Zsolt. A jobb felső sarokban Zacsek Gyula. Fotó: Fortepan.hu, adományozó: Szalay Zoltán
Történelmi jelentőségű volt az első szabadon választott Országgyűlés 1990. május 2–3-i alakuló ülése. A megszakadt történeti hagyományokhoz való visszatérést jelképezte, hogy az ülés megnyitását követően felszólalt az amerikai emigrációból 43 év után hazatért Varga Béla – a második világháború alatt a Nemzetgyűlés kisgazdapárti elnöke volt –, és az újból képviselővé, majd alelnökké választott Vörös Vince (FKgP), aki az 1944-es Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd a Nemzetgyűlés jegyzője volt. [Utóbbi sajnos az állambiztonság ügynöke is volt. Ez is sokat elárul erről az időszakról.] Jelképes volt az is, hogy az Országgyűlés első törvényét teljes egyetértéssel, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére, annak örökségét felvállalva alkotta meg, amelyben október 23-át nemzeti ünneppé nyilvánította.
Feledhetetlen nap volt ez. Az évtizedekig évente mindössze kétszer ülésező, szigorúan irányított kommunista parlament után ez a csodálatos épület megtelt élettel. Az emeleti karzatok is zsúfolásig töltődtek érdeklődő emberekkel, barátokkal, szimpatizánsokkal és jócskán ellenségekkel. Kíváncsi volt mindenki, mi lesz itt?
Az Országgyűlés folyosóin ott kavarogtak az egykor az MSZMP Politikai Bizottságának kegyeit kereső újságírók, a 168 Órától, a Nap TV-től, a Népszabadságtól, a Magyar Televíziótól. Ezeknek a vezető munkatársaira gondolok. Most keresték Csurka Istvánnal, Antall Józseffel, Csengey Dénessel a találkozást, de többnyire be kellett érniük a szabaddemokrata Pető Ivánnal, Magyar Bálinttal vagy Tamás Gáspárral Miklóssal.
Szemtanúja voltam, amikor a 168 Óra főszerkesztője [Mester Ákos] az éppen Balsai Istvánnal beszélgető Antallal szeretett volna beszélni. Türelmesen várt tisztes távolságban. Majd Antall József odapillantott, átnézett rajta és megfordult. Antall nagyon is elvhű volt.
1990. Magyarország. Balról Dornbach Alajos, előrébb Jeszenszky Géza, Horváth Balázs, Bejczy Sándor, Antall József és Vörös Vince. Háttérben, a zászlótól jobbra a sötét szemüveggel Pongrátz Gergely. Fotó: Fortepan.hu/adományozó: Erdei Katalin
A 88 éves Varga Béla, a nemzetgyűlés egykori elnöke mondta talán a legcsodálatosabb beszédet. Óriási hatással volt a parlamentre. Annyit tudni kell róla, hogy kemény politikai harcos volt, megvetette a kommunistákat. Az 1946-os választáson, a korlátozott polgári demokráciában a Független Kisgazdapárt 245 mandátumot szerzett, amíg a Magyar Kommunista Párt csak hetvenet.
A kisgazdák adták a köztársasági elnököt, Tildy Zoltánt, a miniszterelnököt, Nagy Ferencet és a nemzetgyűlés elnökét, Varga Bélát, a katolikus papot. Viszont a belügy és a katonapolitika szovjet nyomásra teljesen átkerült a kommunisták kezébe. Ekkor jegyezte meg Varga Béla: „csúszik balra minden. Csak a Jóisten segíthet és a külföld.”
A történelem azt igazolta, hogy sem a Jóisten, sem a külföld – az Egyesült Államok – nem segített. Varga Béla megnyitóbeszédét 1990-ben is az optimizmus hatotta át. Fontos dolgokra mutatott rá. Akkor ezt mondta: „…ezer év után tudjuk, hogy az országalapítók nem a koppányok voltak, hanem Szent István. Mert a pogányság nemcsak nyilas vagy sztálinista pogányság formájában jelentkezik, amelyektől megszabadultunk, de előttünk állhat talán egy újabb, országunkat, földrészünket, földanyánkat fenyegető természetromboló technikai pogányság árnyéka is. Igen tisztelt Képviselő Ház!
Nemzedékek mennek, nemzedékek jönnek, ami maradandó, az, amit az igazságszerető magyar szellem és a becsületes magyar emberszeretet megtett, megvédett és megőrzött. 1947-ben, amikor hazámat elhagytam, az országra elnyomatás éjjele borult. A Magyar Köztársaság elnöke ez évtől kezdve nem tudta többé államfői jogait szabadon gyakorolni. Így az 1946. évi köztársaság létesítéséről szóló első törvény 15. cikkelye értelmében mint a parlament elnökére ezen tisztség gyakorlása várt, az én kötelességemmé lett. Ez volt a magyar nemzeti alkotmány jogalapja és feladata, és a nemzet érdekében erre szenteltem életem emigrációban eltöltött évtizedeit. A mai nappal ez a korszak lezárult.
Az általam viselt tisztet visszaadom a magyar nép szuverenitása birtokosának, a magyar Parlamentnek. (Taps.) Így érkeztem ide, így jutottam haza életem 88. évében, így érkezik a magyar nemzet az ország második évezredének küszöbére. Isten áldja meg Magyarországot, Isten áldja meg a Parlamentet a képviselő urakkal együtt! (Hosszan tartó lelkes taps, az Országgyűlés tagjai felállnak).”
Sajnos Varga Béla, ha tudta volna, hogy a nemzeti érzelmű magyar politikusokra ugyanaz az áldatlan harc vár majd, ugyanúgy kell küzdeniük a mindenkori pogány ellen, akkor talán még más útravalót is adott volna. Szerencsémre jó néhány, még élő nemzetgyűlési képviselővel volt alkalmam szoros kapcsolatot kiépíteni, mint Varga Laci bátyámmal, Kovács K. Zoltánnal vagy Keresztes Sándorral. Ők ismerték a kommunizmus természetét és nem voltak illúzióik.
Ezen az ülésszakon Göncz Árpád javaslatára – előzőleg a pártok megegyeztek – Szabad György egyetemi tanárt, történész professzor, az MDF elnökségi tagját kérték fel az Országgyűlés megbízott elnöki pozíciójának betöltésére. Szabad György kiemelte beszédében, hogy a népszuverenitást minden áron meg fogja őrizni.
Itt tartunk most 30 év után.
Harcolnunk kell a szuverenitásunkért, a szabadságunkért, a függetlenségünkért. Bár katonailag nem vagyunk megszállva, de mindenfajta pénzügyi machinációkkal, a különböző idegen érdekeket szolgáló úgymond polgári szervezetekkel, az Európai Unió globalista, balliberális erőivel fel kell vennünk a harcot. Ezért jelentős a magyar országgyűlés harminc éve tartó függetlenségéről, önállóságáról megemlékezni, mert a parlamentáris demokrácia, a választók szabad akarata a szuverenitásunk záloga. Ezt külföldön, belföldön is mindenkinek el kell fogadnia.
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség az évforduló kapcsán politikai nyilatkozatot tett közzé. Ebből egy részletet idéznék: „Mi, a megbízatását töltő Országgyűlés tagjai történelmünk jeles teljesítményei között tartjuk számon a harminc évvel ezelőtt megalakult népképviselet országépítő munkáját, és újólag elkötelezzük magunkat a rendszerváltoztatás célját és értelmét adó értékek – a szabadság, az alkotmányosság és a nemzeti önrendelkezés – mellett. Valljuk, hogy csakis a közösség demokratikus akaratnyilvánítás útján kifejezett felhatalmazása szabhat irányt az állam működésének. Valljuk, hogy csakis egy önmagára értékként tekintő nemzet képes szabad akaratnyilvánításra. Valljuk, hogy csakis egy, a hagyományaira támaszkodó, de megújulni tudó erős állam alkalmas e szabadság külső és belső feltételeinek biztosítására. Széchenyi István szavaival valljuk, hogy csakis a „saját tengelye körül forgó”, önálló Magyarország kerülheti el, hogy ismét gyarmati sorba süllyesszék, s csak egy ilyen Magyarország válhat bármely együttműködésben egyenrangú szövetségessé.”
Fotók: Fortepan.hu/MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS