A veszprémi székesegyház körül már régóta áll a bál. Mint közismert, dr. Udvardy György érsek az egész templomot kiürítette, a freskókat lemeszeltette, és információink szerint húsvétig a díszes ólomüveg ablakokat is kiveteti. Azonban nem ez az egyetlen olyan templom Veszprémben, amely a tatarozási ámokfutásának az áldozata lett, ugyanis képek kerültek nyilvánosságra, amelyek a székesegyház mellett álló ferences templom jelenlegi belsejét mutatják. A képek magukért beszélnek.
A veszprémi felújítási botránysorozat újabb szintet lépett. Napvilágra kerültek fényképek, hogy miként újították fel a ferences templomot, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy miként szégyenítették meg az Isten házát. A templomot egyébként 2015-ben teljes körűen – korához hűen – már egyszer restaurálták, amelynek keretében visszakerült az eredeti solnhofeni mészkőburkolat a veszprémi templomba.
Két napja, január 19-én Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter volt a Partizán vendége, ahol Gulyás Márton műsorvezető erős kérdéseket intézett hozzá a veszprémi felújításokkal kapcsolatban, de a miniszter úr nem kívánt a kérdésekre konkrét választ adni.
Mint veszprémi ember, van véleményem, de annak is tudatában vagyok, ha én megszólalok, azzal jelentős mértékkel befolyásolom ezt a vitát, és nem kívánom befolyásolni
– fogalmazott. A beszélgetés ezen része itt meghallgatható:
A Szent István ferences templom a mostani felújítás után
Egy Veszprémben élő informátorunk szerint senki sem sejtette, hogy a ferences templomban mi folyik. Ennek talán az is oka lehet, hogy a székesegyház reflektorfénybe került felújítása minden mást a háttérbe szorított. De mint most megtudták, az ott dolgozókkal olyan titoktartási szerződést írattak alá, amely lehetetlenné is tette volna, hogy bárki, akinek bejárása volt a restaurálási munkálatokhoz, nyíltan beszéljen róla. Íme, az eredmény:
A templomhajóból az összes padot eltávolították, és a helyükre fekete kövekkel feltöltött, homokozószerű, fából készült keretbe olyan szobrokat és szobormaradványokat helyeztek el, amelyek korábban a templom díszei voltak, a szentélyben pedig vitrineket állítottak ki. Ezzel tulajdonképpen múzeumot csináltak a felszentelt templomból. A képeket látva bátran kijelenthetjük, hogy ezt még nyugaton is megirigyelnék. Igaz, ott a legtöbb templomot teljesen lerombolják, de feltehetjük azt a kérdést is ennél a pontnál, hogy melyik a rosszabb…
Facebook
Twitter
YouTube
RSS