Pesti Srácok

Annyira civilek tüntetnek a tanárokért, hogy az ellenzéki politikusok az első sorban menetelnek (Galéria)

Annyira civilek tüntetnek a tanárokért, hogy az ellenzéki politikusok az első sorban menetelnek (Galéria)

A baloldal ismét megmutatta, hogy mennyire politikamentesek a tüntetéseik. Elméletben ugyanis a diákok a tanárok érdekében szerveztek demonstrációt, ezen azonban leginkább az ellenzék politikusai jelentek meg. Igaz, vannak "civilek" is, így a TASZ, az Amnesty, a Civil Bázis és a PDSZ képviseletében, akikről azért lehet tudni, mennyire függetlenek és milyen objektívek. (És nincs közük Soros Györgyhöz még véletlenül sem...)

Újabb tüntetést szerveztek Budapestre – ezúttal a diákok elméletben a tanárokért álltak volna ki, gyakorlatban azonban a magyarországi ellenzék beszélő fejei sétálgattak egy kiadósat. Mellettük azért szép számmal képviseltette magát sok-sok civil szervezet is, de a kockásingesek és a PDSZ egy-két tagja is feltűnt. A Soros-szervezetek "civiljei" sem hiányozhattak, így az Amnesty International, a TASZ és a Civil Bázis képviseltették magukat a demonstráción. Persze még véletlenül sem hiányozhattak az alkalmat meglovagoló baloldali politikusok sem: Karácsony Gergely, Tordai Bence, Kunhalmi Ágnes már rutinos (nem)tüntetők, csak szolidárisak. A pedagógusok mellett kardoskodik a demonstrálók élén hangosan sípolva Szabó Bálint, aki legutóbb a traktoros tüntetéssel mutatta meg, mennyire érdektelenek a baloldali megmozdulások. (De legalább sétáltak egy jót. Egészségükre!) Egyébként közölték azt is, hogy addig nem fognak megállni, amíg nem érik el céljaikat. Bejelentették: szeptember 4-én este 7-kor Budapesten négy gimnázium előtt fognak virrasztani egészen másnap reggelig: a Szent István Gimnázium, az Óbudai Gimnázium, a Vörösmarty Gimnázium és a Kodály Zoltán Általános Iskola előtt folyik majd a virrasztás. Az esemény finanszírozására hétfőn indított gyűjtést az aHang. Öt nap alatt egymillió forint gyűlt össze 2–3 ezer forintos mikroadományokból – tudta meg az atv.hu.

Nézzék meg a PS fotógalériáját a tüntetésről, amit Hatlaczki Balázs kollégánk készített a mai demonstráción!

20220902_165219_HBC_4862
20220902_165353_HBC_4865
20220902_165452_HBC_4869
20220902_165658_HBC_4890
20220902_165906_HBC_4891
20220902_170113_HBC_4910
20220902_170215_HBC_4927
20220902_170235_HBC_4928
20220902_170312_HBC_4939
20220902_170522_HBC_4956
20220902_171526_HBC_4969
20220902_175906_HBC_5065
20220902_180206_HBC_5074
20220902_183923_HBC_5120
20220902_190458_HBC_5146
20220902_153831_HBC_4622
20220902_154020_HBC_4635
színes hajú lány
Che Guevara baba
20220902_155040_HBC_4653
20220902_160536_HBC_4684
20220902_160905_HBC_4686
20220902_161003_HBC_4691
20220902_161430_HBC_4704
20220902_161517_HBC_4709
20220902_161836_HBC_4723
20220902_161940_HBC_4730
20220902_162330_HBC_4740
20220902_162618_HBC_4751
20220902_162635_HBC_4752
20220902_162928_HBC_4784
Szabó Bálint  // fotó: Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.