Mese a szuverenitásról, avagy hotspotot Líbiába

Elnézést kérek a nyájas olvasótól, de a fenti poémát – méltóbb tolmácsolás hiányában – magam voltam kénytelen lefordítani. Amint látják, olyan is. A vers eredetileg Amerikában jelent meg akkoriban, mikor az USA éppen a hányatott sorsú Fülöp-szigeteket szállta meg.

Kiplinget, mint a Brit Birodalom viktoriánus poétáját ma már kötelező elmarasztalni az „

imperialista

”, mi több „

rasszista

” gondolkodás bűnében. Mert hát miképpen is gondolta, hogy olyan népeket, melyek olyan színes népszokásoknak hódoltak, mint az emberevés vagy az özvegyek elevenen elégetése, „

gyermeknek

” tekint?

És valóban. Ritka az a gyerek, aki ilyeneket tesz.

De hát ugye a gyarmatok romantikus szemlélése efféle eltévelyedésekhez vezet. Még szerencse, hogy – a libsik véleményével ellentétben – mégsem estünk teljesen a kulturális kisajátítás gyakori, súlyos bűnébe velük kapcsolatban, mert akkor például mi is ehetnénk embert, vagy égethetnénk özvegyeket. Ma már tudjuk: mindezen szokások felszámolása, továbbá utak, vasutak, kórházak építése kulturális- és egyéb imperializmus volt, és mint ilyen, mélyen elítélendő. A kultúrák egyenrangúak, minden relatív, nincsenek „

örök

” értékek, parancsolatok pedig még kevésbé. Ezt szépen meg is tanultuk, van előttünk azonban néhány apró, ám annál bosszantóbb probléma. Rögtön fel is vetném őket. Méricskélős korban élünk. A legnagyobb tudományunk, a mindenünk lett a kisebb, a nagyobb, a több és a kevesebb viszonyának lehetőleg számszerű eldöntése. Így hát fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon az antidemokratikus társadalmi berendezkedés, horribile dictu diktatúra, kisebb vagy nagyobb bűn, mint a fent vázolt néprajzi különlegességek? Mert hát ugyebár, miközben mélyen és meggyőződésesen elítéljük a hajdanvolt gyarmatosítást, holmi diktatúrákat nem vagyunk rest porig bombázni, lerohanni, megszállni, é.í.t. A nemes nyugat cselekedeteit elnézve nyilvánvaló, hogy a diktatúra sokkal, de sokkal súlyosabb bűn, mint például az emberevés. A libsik imádott Macronja francia földről azzal lepte meg rajongóit, hogy bejelentette: ún. „

hotspotokat

” fognak létrehozni a festői Líbiában, ahol is megszűrik a gallok földjére igyekvő négereket. Az atomfizikusok és a kukásautó sofőrök jöhetnek, a többi marad.

Ide jutottunk pár százezer migráns után.

Annak idején, mikor Orbánbasi javasolt valami hasonlót, kórusban sikoltoztak, többek között emlegetve Líbia „

szuverenitását

”. A javaslat tehát szélsőfasiszta illiberalizmusnak minősült, mindaddig, míg maga a gerontofil gall plasztikkacsa nem javasolt valami hasonlót. Onnantól – feltehetően – maga lesz a kinyilatkoztatás, különösen, ha a Bundesmutti is áldását adja rá, márpedig ő – így a választások előtt – bármilyen látszatintézkedésben benne van. Ez a sérthetetlen „

szuverenitás

” felmerült akkor is mikor felvetették, hogy az EU hadihajói talán ne egyenesen Olaszországba mentsék ki a líbiai strandolókat, hanem esetleg visszavihetnék őket a kiindulási helyükre.

Mármost, Líbia egy szép nagy ország igen hosszú tengerparttal.

Bárhol állítják is fel a hotspotot, mindenképpen két alapvető dologról gondoskodni kell. Először is arról, hogy a négerek egyáltalán bemenjenek oda, másodszor pedig, ha már benne vannak, meg kell védeni őket. A helyi folklórnak ugyanis szerves részét képezi a kalózkodás, az útonállás és a rabszolgakereskedelem. E szivárványos népszokások csak a rövid, ám annál elítélendőbb gyarmati megszállás alatt csökkentek némiképpen. Ha Macron, csak úgy odaküld bevándorlási tisztviselőket, akkor szinte bizonyos, hogy záros határidőn belül elrabolják őket a váltságdíj reményében. És ha nem fizetnek értük, akkor darabokban érkeznek vissza. Bár lehet, hogy amennyiben fizetnek akkor is. A líbiai „kormánnyal” roppant nehéz lenne megegyezni, tekintettel arra, hogy nincs ilyen szervezet. A jelen helyzetben bármely líbiai, aki az európai segélyek elsikkasztása révén fegyvereket vásárolhat és felfogadhat néhány rablógyilkost, simán alakíthat „

kormányt

” és tárgyalhat az EU-val „

humanitárius

” segélyekről, melyekből további hadakat toborozhat. Ha komolyan gondolják a dolgot, akkor egész hadsereget kell odaküldeni, megszállni az országot és utána lehet utakat, vasutakat, kórházakat építeni, közigazgatást létrehozni.

Mint a régi szép időkben.

Ezzel párhuzamosan természetesen – a megszokott ügymenet részeként – ki kell irtani néhány okvetetlenkedő törzset. Egyszóval Európának magára kellene vennie újra a „

fehér ember terhét

”. Amit egyszer már lerakott. Na és hogyan viszonyulna mindez Líbia szuverenitásához? Mindezen erkölcsi dilemmák elkerülhetőek lennének természetesen, ha mindközönségesen megvédenénk a határainkat. A tengeren éppúgy, mint a szárazföldön. Tudom én, hogy senki nem akarja vállalni a nagy tengeri haletetés ódiumát, pedig nemigen látok megoldást. Az ún. kibocsájtó országok kormányaival kár tárgyalni, hiszen zsarolási pozícióban vannak/lesznek, amit kíméletlenül ki is használnak. Tökéletesen igaza volt a boldogult Kadhafi elnöknek, aki megjósolta, hogy halála esetén migránsok milliói fogják elárasztani Európa országait. Ebből a szempontból tényleg kár volt agyonlőni. Kivéve persze akkor, ha pontosan ezen áradat előidézése volt a cél.