Pesti Srácok

Árulj hazát tiszás lendülettel, majd sértődj meg, ha ez másokat felháborít | Karanténvlog

Aki nem ismerte Kollár Kinga nevét, az utóbbi napokban alaposan megismerhette. Ő az a tiszás EP-képviselő és fővárosi képviselő, aki mosolyogva, teljesen őszintén kimondta, hogy ha romlik a magyarok életszínvonala, az jó a Tisza Pártnak, mert több esélyük van a választásokon. Kollár Kinga az a vegytiszta hazaáruló, aki szerint jó dolog, ha 50 kórházat nem tudnak felújítani, mert megvonták hazánktól az uniós forrásokat, és ő az, aki annyira rosszindulatú és ostoba, hogy észre sem veszi a kimondott szavainak a súlyát. Normális közösségekben ilyen ember nem is lehetne jelen, főleg nem az élcsapat tagjaként. De normális közösségekben egyből elbujdosna egy ilyen ember, ha meg nem, páros lábbal rúgnák ki. Ehhez képest a Tisza Pártban erény az ilyen hazaárulás, bár Kollár nem mer nyilatkozni, Magyar Péterék még a kormányt hibáztatják az ilyen egyértelmű és aljas gondolatok után. Nulla következmény, maximális önbizalom és ami igazán fájó, hogy a szektások szerint ez rendben van, a keménymag már bevette az hazugságszérumot és másokat birkázva béget az agresszív pásztor minden csettintésére. Nézzétek a Karanténvlogot, ahol alaposan kibeszéljük a hazaárulók utóbbi néhány napját.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.