Pesti Srácok

Átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben az alapvető jogok biztosa

Átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben az alapvető jogok biztosa

Átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa az elmúlt hetekben - a PestiSrácok.hu által - kirobbantott botrány miatt. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azt hangsúlyozták: minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.

"Az elmúlt hetekben korábban elképzelhetetlen és mélységesen felháborító hír rázta meg társadalmunkat. Úgy érezhetjük, hogy gyermekeinket olyanok használják fel minősíthetetlen céljaikra, akiknek éppen a legnagyobb biztonságot kellene megteremteniük számukra. Megengedhetetlen, hogy akiknek alapvető feladatuk, sőt hivatásuk, hogy a gyermekek érzelmi, erkölcsi, szellemi fejlődését előmozdítsák, a felvilágosítás eszközével és helyzetükkel visszaéljenek" – olvasható a PestiSrácoknak megküldött közleményben. Ebben rámutatnak arra is, hogy Magyarország Alaptörvénye XV. és XVI. cikke deklarálja, hogy Magyarország külön intézkedésekkel védi a gyermekeket, továbbá hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Mint írják: a nemzeti köznevelésről szóló törvény (Nkt.) 46. § (2) bekezdése szerint a gyermek, a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben. Az Nkt. 46. § (3) bekezdése alapján a gyermeknek, a tanulónak joga többek között, hogy a nevelési és a nevelési-oktatási intézményben biztonságban és egészséges környezetben neveljék és oktassák. Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény 1. § (2) bekezdés a) pontja szerint az alapvető jogok biztosa tevékenysége során – különösen hivatalból indított eljárások lefolytatásával – megkülönböztetett figyelmet fordít a gyermekek jogainak védelmére.

– húzta alá közleményében Dr. Kozma Ákos. Az alapvető jogok biztosa hozzátette: arra kéri a köznevelési intézmények vezetőit, segítsék elő, hogy felhívása az érintettek minél szélesebb köréhez eljuthasson.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.