
Nukleáris gyakorlatot tartanak Oroszországban, amit több nyugati és hazai lap azzal lengetett be, hogy “atomriadót” rendelt el Putyin. Eközben Ben Wallace teliszájjal szidja saját kormányát, mert azok nem támogatják megfelelően Kijevet, Washingtonban pedig úgy döntöttek, hogy talán mégsem folyósítják a védelmi költségvetés jelentős részét Ukrajnának és inkább kifizetik az amerikai rendőröket (meg persze a Szenátus dolgozóit). Úgy tűnik, a nagy ellentámadás hírértékének csökkenésével a felek kényszeredetten igyekeznek mindent megtenni, hogy a híreket böngésző dél-dakotai olvasó ne felejtse el, hogy azért még tart ez a háború.
Év elején a nemzetközi sajtó a Nagy Ukrán Ellentámadás beharangozásával volt tele. Aztán kissé megkésve ugyan, de júniusban hivatalosan is megindult az offenzíva (bár a tények azt igazolják, hogy más májusban lekezdődött, csak nem volt miről írni), és amint egyértelművé vált, hogy ez bizony nem hozza vissza a Krímet, egyre kevesebbet hallottunk róla. Mostanra pedig mintha azt is igyekezne mindenki elfelejteni, hogy megtörtént. Kivéve talán az International Study of War-t (Nemzetközi Hadászati Kutatóintézet), akik megírták, hogy ez a cseles Putyin elrendelte a katonáinak, hogy ne vonuljanak vissza, ezzel azt az “illúziót” keltve, hogy az ukrán offenzíva sikertelen. Igen, ennyire erős a duplagondol odaát:

Forrás: X
Meg kell hagyni az ISW gondolatmenete sokkal inkább emlékeztet minket egy szekta magyarázkodására, miután elmaradt a világvége, mint egy kutatóintézet tanulmányaihoz, de ezen ne akadjunk fel.
Amint azonban egyértelművé vált, hogy itt bizony nem lehet ukrán sikerekről írni, beindult egy egészen másfajta médiahadjárat. Alkalmazkodva a (dez)információs térben elszenvedett vereséghez, és tanulva belőle, más csapásvonalakon kezdték emlékeztetni a jámbor olvasót arra, hogy háború van. Megjelentek a másodvonalas politikusok, akik átvették kormányaik szerepét Ukrajna tántoríthatatlan támogatóiként, miközben kormányaik kezdtek egyre halkabbak lenni.
Jó példa erre Ben Wallace, aki sietősen írt egy cikket arról, hogy mielőtt elhagyta védelmi miniszteri posztját, ő bizony az Ukrajnának nyújtandó támogatások megkettőzését kérte, de a brit kormány “valamiért” nem tett semmit. A német kormány is hallgat, csak Annalena Baerbock jelenti ki folyamatosan, hogy “Ukrajna győzni fog”, de azt már ő sem teszi hozzá, hogy ebben országa bármilyen segítséget nyújtana. Az USA, mint Kijev legelkötelezettebb gazdája támogatója szintén visszavett a háborús pszichózisból, és a támogatásokból. is. Idén év elejéhez mérten már csak a támogatások felé folyósítják Ukrajnának:

Forrás: Telegram
Érdekesség, hogy amint a fenti grafikonon is látszik, a legnagyobb visszaesést augusztus mutatja, mikor egyértelművé vált, hogy ez az ellentámadás, mindössze arról szól, hogy egy-egy faluban zászlót cseréljenek a felek. Mindeközben a Kongresszus az utolsó pillanatban fogadta el a következő negyvenöt nap költségvetését, amelyben Ukrajnáról egy szót sem szóltak. Igaz, annyira rezgett a léc, hogy választaniuk kellett az állami dolgozók kifizetése és Kijev felfegyverzése között.
Az atomtél elmarad, világháború nem is volt
Aztán megjelent a napokban a hír, miszerint Moszkva atomriadót rendelt el. Amiről nem sokkal később kiderült, hogy ordas nagy kamu, Putyin ugyanis nem riadót, hanem gyakorlatot rendelt el a nukleáris fegyverzetet kezelő személyzet és a hadsereg számára. Ennek fő oka pedig egy új interkontinentális nukleáris robbanófej tesztelése, valahol Novaja Zemlján (Ferenc József-föld, tehát mondhatni egy volt magyar gyarmatot fognak megatomozni).
Ezt természetesen ismét felkapta a sajtó, hiszen nukleáris fenyegetésről már régen nem volt szó, kelett egy kis izgalom, magyarázat azonban nem sok akadt, sőt, az orosz fegyvertesztet igyekeztek kihagyni a híradásokból. Ahogy az sem igazán járta be a hazai médiát, hogy az USA-ban viszont október negyedikén tényleg tartanak egy riadógyakorlatot, éppen az orosz robbantási kísérlet miatt.
Hogy ez miért nem volt annyira fontos? Azért, mert ha mindkét oldal részéről bejelentik a riadót, az egy komoly lépés az eszkalációs létrán, és Ivan meg Jack azokban a bizonyos bunkerekben sokkal idegesebben nyomogatná a gombokat. Ezt tehát el kell kerülni, de Moszkva “atomakcióját” azért hangsúlyozni kell, hogy azért minden háborús hír ne vesszen ki a csatornákról.
Közeledik ugyanis az amerikai elnökválasztás és a demokraták nagyon kínos helyzetbe kerültek: ha azonnal kihátrálnak Ukrajna mögül, akkor borul lassan két év kommunikációja. Ha viszont a médiában folyamatosan arról van szó, hogy milyen nehéz az ukránoknak, miközben egyre kevesebb pénzt adnak számukra, akkor szépen csendben kihátrálhatnak. Ha erre még rátesznek egy lapáttal, és hangsúlyozzák, hogy milyen veszélyes Putyin atomfegyverekkel a kezében és milyen közel kerültünk a világháborúhoz, akkor könnyebb lesz eldani Ukrajnát, mint az áldozatot a világégés elkerülésének oltárán. Persze, erre majd egy pár hónappal azután kerül sor, hogy a nekik szánt segélyeket már régen leállították…
Forrás:USA Today, ISW, MTI, Metro; Fotó: knowyourmeme
Orientál
2023-10-05 at 23:56
Ballibsi zöld kutakodó igyekszik feszültekké tenni az embereket. Ezek gyűlölik a békét.
esztetfigyellyed!
2023-10-04 at 01:39
1945,Nyugat-Európa elfoglalása óta folyamatos és kitartó a kelet fele irányuló amerikai nyomulás és hódítás-csak idő kérdése volt hogy mikor ütközik orosz fegyveres önvédelmi ellenállásba.Az amerikai agresszió elérhet olyan mértéket,amikor az orosz vezetés majd
szarmat-injekcióval próbálja a telhetetlen amerikai elitet kigyógyítani a hódítási tébolyából-efelől senkinek ne legyen kétsége!
moliere
2023-10-03 at 22:55
K
Ne tegyen meg a békéért semmit, csak lépjen hátra a jenki!
Csak viselje a következményeket! Hogy megverték már megint az “elmaradottak”.
Még csak az baszna be, ha most a végén béke lenne és azt úgy állítaná elő a világmédia, hogy “Amerika érdeme elvitathatatlan és elévülhetetlen a békefolyamatban”.
Ugye Te se lepődnél meg ilyen fordulaton (főként az utóbbi két hét ismeretében, ami – ha nem utálnám az ukrán kormányt, mint a szart, azt mondanám – a nyugati viszonylatban is példátlan köpönyegforgatás és árulás. De hát ezt is vártam. (Csak korábbra…)
moliere
2023-10-03 at 22:48
Végül is nincs itt semmi látnivaló. A nagy ellentámadás addig lett harangozva, amíg finggal harangoztak neki.
Az lett, amit a 80% gondolt. Most meg persze nem merik megírni mindegyik kilométert, amit az oroszok tesznek meg, pedig az ukrán NAGY ELLENTÁMADÁS minden yardjáról lelkendezve tudósítottak.
MÁR CSAK AZT REMÉLEM, HOGY A VÉRGŐZÖS FOTELKATONÁKNAK RENDSZERESEN BIZTOSÍTOTT UKRÁN (SZIG.BIZ. BELSŐ) FELVÉTELEKET, AMINT HALOMRA ÖLNEK OROSZ KISKATONÁKAT, NEM ÚGY KÉSZÍTETTÉK, HOGY PARANCSMEGTAGADÓ UKRÁN ÉS EGYÉB NEMZETISÉGŰ, MAGYAR CIGÁNY ROMÁN LENGYEL OROSZ (!!!) KISKATONÁKAT ÖLTÖZTETTEK OROSZ EGYENRUHÁBA A KIVÉGZÉSÜK ELŐTT…
Végül is ennek a háborúnak három célja van
– oroszok lejáratása
– ukránok kiirtása
– és a legfontosabb: a német gazdasági szuperhatalommá válás folyamatának elkaszálása
Én úgy látom, hogy leltárt tart a biberális amerikai maffia, az eredmény több, mint siker, az oroszokat megutáltatták sok nyugatival (habár megszerettették a sok nyugatit utáló nem nyugatival…), az ukránok kiirtása (vagy elüldözése, munkába inkább szolgasorba állítása nyugaton már javában zajlik), a német gazdaság meg lehet, hogy egy új hitler nélkül már fel sem fog állni, a multikulti világvégehangulatban lévő társadalom meg talán már fel sem fog ülni. Szóval lehet lezárni a pénzcsapot.
gyurcsányíviktor
2023-10-03 at 19:37
Kérem a kommentársakat, olvassanak utána, mit jelent a halott kéz, vagy jenkiül dead hand, vagy ruszkiul мертвая рука rendszer, á’la szovjetúnió.
csakafidesz
2023-10-03 at 18:27
Cila 2023-10-03 at 08:39
“A hitleri németországot is későn állították meg.”
————————————————————————————————
Nagyon agy erőfeszítésbe került, hogy megállítsák. Korábban még reményük sem volt arra, hogy bárki megállítja.
Fogják be
2023-10-03 at 13:54
Nekünk, magyaroknak SEMMI JÓT NEM JELENT A JÖVŐRE NÉZVE A NYUGAT- BARÁT POLITIKA!!!
SEMLEGESEK A GYENGE ES KICSI KATONAI ERŐNK MIATT NEM LEHETÜNK mellesleg, ezért szabdalták szét az okos és rebellis magyarok szép nagy országát. Nézzétek meg, az összes többi eus ország mind engedelmeskedik az ördögi erőknek.
Egyrészt nem okosak hogy észrevegyék a nagy átverést,masrészt, nem eléggé lázadóak ( kivéve a franciákat, de őket az eu különleges verő alakulatai egyesült erővel leverték).
Szóval, ha a “ hőn imádott Nyugat” minket elnyom, semlegesek viszont nem lehetünk, akkor okosabb lenne, másfele kacsingatni,tudom, hogy ezt elkezdte a magyar kormány, de nem eléggé következetes.
A buta magyarok meg jobb lenne, ha befejeznék a regmúltból adódó oroszgyűlölet miatti ellenséges szövegüket… egyszerűen fogják be!
Gokhlayeh
2023-10-03 at 13:50
Ahogy elnézem, a Hír tv is rendesen benyalta.
Somkuti is olyan szépen felmondta, mint hivatalos forgatókönyvet a Telegram csatorna által beadott mesét, hogy sírva röhögtem.
gyurcsányíviktor
2023-10-03 at 13:08
A ruszkik nem a saját nukleáris – majdani – kísérletük miatt rendeltek el radiológiai veszély elleni védőgyakorlatot, hanem az egyre nyilvánvalóbb nyugati nukleáris nyomásgyakorlás miatt.
Újfent és újfent és újfent szeretném felhívni az illetékesek figyelmét a ruszkik úgy nevezett “halott kéz” (dead hand) nukleáris válaszcsapás-mérő doktrínájára !
Tán’ tessenek utánaolvasni !
Trockij
2023-10-03 at 13:07
Nincs ott semmi.
Az emberek sétálnak a zebrán, az autósok meg várják, hogy mikor vált a lámpa.
Dodo
2023-10-03 at 12:20
Ukrajna? A leendő áldozatoknak még durva valóság, de a világ részére már egy lefutott amerikai projekt.
Gokhlayeh
2023-10-03 at 12:10
Amúgy sokkal érdekesebb az, amiről ezekkel a hírekkel elterelik a figyelmet.
Történetesen, hogy a németek úgy tűnik, működőképessé tették (vagy hamarosan végeznek vele) a Taurus cirkálórakétáik eddig nem bevethető darabjait és az eddigi vonakodás után mégis átadják. A német Védelmi Bizottság elnöke ugyanis elkezdte sürgetni a dolgot, miközben megjegyezte, Ukrajna támadhat orosz területeket is.
Azaz már azt a látszatot sem akarják fenntartani, mint USA, vagy az angolok, hogy adnak fegyvert, de csak a nemzetközileg elismert ukrán területeket támadhatják (elvben) velük.
Gokhlayeh
2023-10-03 at 11:48
A Ferenc József-föld bár nincs messze tőle, de nem a Novaja Zemlja.
Soha nem volt magyar gyarmat, de még a monarchiáé sem.
K
2023-10-03 at 11:08
X3
2023-10-03 at 10:19
Az jó lenne ha igazad lenne, de sajnos az USA által indított vietnámi háború és az afganisztáni háború húsz évig tartott, és ebben a cirkuszban is benne van a mocskos kezük.
K
2023-10-03 at 11:05
X3
2023-10-03 at 10:19
Fáj az igazság ugye??
Nagyon sántán morgolódsz.
Gokhlayeh
2023-10-03 at 10:30
Hogy ne kelljen keresgélni:
Роспотребнадзор a Fogyasztói Jogok Védelmét és Emberi Jólétét Felügyelő Szövetségi Szolgálat.
Nekik van országos gyakorlatuk, amit a szolgálat vezetője rendelt el.
X3
2023-10-03 at 10:19
K.10.03.8.56. Mi van? Már abortusz szakértőből jóssá váltál.Nem fog a háború 20 évig tartani
Gokhlayeh
2023-10-03 at 10:13
Putyin semmit nem rendelt el sem a kezelő személyzet, sem a hadsereg számára. A Kreml oldalán minden rendelete megjelenik. Ott ilyen nincs.
Csupán a Роспотребнадзор szokásos éves polgárvédelmi gyakorlata, az alkalmazottak 1 napos továbbképzése, csak most nem régiónként, hanem országosan egyszerre.
A Роспотребнадзор vezetője, Anna Popova rendelte el.
Részt vesz a szolgálat teljes állománya és a Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma kijelölt szervezetei.
A Роспотребнадзор a fogyasztói jogok védelme , az egészséges táplálkozás , a vendéglátás területén állami politika és jogi szabályozás kialakításának és végrehajtásának feladatait látja el. A minőségbiztosítás és élelmiszerbiztonság , élelmiszerekkel érintkező anyagok és termékek, állami egészségügyi és járványügyi szabályok és higiéniai előírások kidolgozása és jóváhagyása , valamint a szövetségi állam egészségügyi és járványügyi felügyeletének megszervezése és végrehajtása, valamint szövetségi állami felügyelet a fogyasztóvédelem területén.
Az Orosz Föderáció kormánya elnökének alárendeltségében működik.
Konkrét forgatókönyvet a szolgálat nem adott ki.
Az ország 70%-ának megsemmisülése és az, Oroszországban véget ért az általános mozgósítás, egyes területeken hadiállapotot vezettek be, és nem zárható ki radioaktív szennyezettségi zónák kialakulása, mint forgatókönyv csak hozzáköltött mese, amit a BAZA Telegram oldal dobott fel és onnan terjedt.
aladin
2023-10-03 at 09:50
Mielött ukrajna belépne az EU.-ba, kapitulálni fog, Zelenszkijt a saját népe fogja megölni, hogy ukrajna nem gyözött és Zelenszkij csak kivégeztettni küldte az ukrán férfiakat a frontra. A feleségével együtt úgy fogják kivégezni mint Csauszeszkut.
K
2023-10-03 at 08:56
Az ukrán háború minimum 20 évig fog tartani, és egyre jobban ki fog szélesedni területileg és hatásában is.
–Minek az USA-nak olyan földterület birtoklása amit nem ukránok laknak többségében hanem oroszok, mint például Krim és Donbasz,Donyec-medence stb.?????
–Az USA mindent megtesz azért hogy az oroszok csak akkor érezzék magukat egyenlőnek az USA-val, ha ők is ledobnak egy olyan bombát mint amit USA dobott le Hirosimában és Nagaszakiban.
–Mindez elfogadhatatlan, mert mindent meg kellene tennie USA-nak az igazságos béke érdekében, ahol az oroszokat nem tekintik leigázandó gyarmatnak.
lhotx
2023-10-03 at 08:55
Effect effektus = hatás
Success = siker, prosperitás
A hatás – amit szintén nem sikerült elérni vele – messzebb volt mint az elért hadászati hatás az eltervezett közvélekedési (beetetős) hatástól.
Nem számít, nyomják a gombot, ahogy az elő(d)kommunisták nyomták a brossúrákat.
Cila
2023-10-03 at 08:39
A magyar gyűlölő, náci ukrajnát most kell megtámadni és elpusztítani, mielőtt késő lesz. A hitleri németországot is későn állították meg. Nem kéne ilyesfajta ismétlésekbe bocsátkozni!