Bár Jakab Péter lemondott a Jobbik elnökségéről ,és állítása szerint nem érdekli és nem is érdekelte soha a hatalom, hiszen a masszőrtől a tanáron át egészen az önkormányzati képviselőig minden volt már, most úgy tűnik, mégis nagyon nehezen engedi el azt a bizonyos bársonyszéket. Lemondása óta folyamatosan posztol, most éppen arról, hogy “maradjunk meg embernek”. Egyedfejlődését elnézve viszont ez a kijelentés épp tőle nagyon kontraproduktív. A hatalom (közelsége) ugyanis annyira elvette az eszét, hogy kiirtotta maga körül az ős-jobbikosokat, elhagyta a családját, úton-útfélen szidta a fideszeseket, a miniszterelnököt, de olyan is volt, hogy verőlegényeivel a földre vitette azt, aki nemtetszését fejezte ki vele kapcsolatban.
Maradjunk meg embernek
– írja legújabb posztjában a Jobbik lemondott elnöke, Jakab Péter, aki az évek során jelentéktelen figurából egy jelentős kelés lett a magyar politika hátsó felén mindaddig, amíg Gyurcsány Ferenc ki nem nyomta.
Amíg viszont ez nem történt meg, minden volt ő, de embernek sokszor alig tudott megmaradni. Orbán Viktort például számos alkalommal sértegetette, személyeskedett, amikor olyanokat mondott neki, hogy a miniszterelnöknek nem Magyarország, hanem a pénz az első, vagy amikor kis köpcösnek hívta vagy éppen ficsúrnak. A szavazók sem maradtak ki Jakab repertoárjából, szerinte ugyanis a vidéki szavazók nem tájékozódnak, pedig úgy szeret az egyszerű melóssal példálózni.
Az sem volt emberhez méltó a Jobbik korábbi elnökétől, amikor minden jel szerint arra törekedett, hogy eltussolja az egyik jobbikos társához köthető szexuáliserőszak-kísérletet (bár ő tagadja, h el akarták tussolni -PS). Ahogyan az sem, amikor testőrei fojtófogással földre vittek egy kutyasétáltatót, akinek a bűne az volt, hogy nem szimpatizál a Jobbikkal. Hogy miért tették ezt? Mert megtehetik. Gondolják ők, akik persze nem szédültek meg a hatalomtól, á, nem, soha. Az ex-pártelnök azt is megtehette, hogy a komplett családját megalázta azzal, hogy még csak a látszatra sem adott, nem rejtegette állítólagos élettársát, aki egyben kabinetfőnöke volt. Pedig milyen jól jött a család, amikor kampányfotót kellett készíteni a mintaapa szerepében. Milyen jó példa volt az egyszerű pedagógus feleség is, mint a nép egyszerű gyermeke, akit ő úgy szeret. Pedig…
Ez az a Jakab Péter, aki most azt hazudja a követők szemébe, hogy
maradjunk meg embernek,
a hatalom őt nem érdekli, nem is érdekelte soha. Ám ha mégis nyeregbe ülhet, hamar átvedlik emberből állattá. Ha mást nem is, ezt bebizonyította.
Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS