Pesti Srácok

Az Egészségügyi Világszervezet szerint aggasztó a vírus indiai változata

Az Egészségügyi Világszervezet szerint aggasztó a vírus indiai változata

Aggasztónak nevezte a koronavírus Indiában felfedezett, B.1.617 elnevezésű változatát az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az ENSZ egészségügyi szervezetének hétfői genfi sajtótájékoztatóján Maria Van Kerkhove, a WHO járványügyi vezetője közölte, hogy a rendelkezésre álló információk szerint az indiai változat fertőzőbb, mint a korábban ismert variánsok. A kutatások első eredményei szerint az emberi immunrendszer kevésbé képes reagálni erre a variánsra – mondta.

A WHO korábban a SARS-CoV-2 nevű vírus brit, dél-afrikai és brazil változatát minősítette aggasztónak. Van Kerkhove közölte, hogy a részleteket kedden teszi közzé a WHO a szokásos heti járványügyi jelentésében. Hozzátette, hogy még sok kutatást kell elvégezni a mutánssal kapcsolatban, egyebek között fokozott szekvenálás révén, annak érdekében, hogy megtudják, milyen gyorsan terjed és mennyire fertőzőképes ez a vírusfajta, illetve milyen mértékben csökkenti a védőoltások hatékonyságát.

– mondta Van Kerkhove, aki hangsúlyozta, hogy továbbra is be kell tartani az egészségügyi előírásokat, a társadalmi távolságtartást, a maszk viselését, az érintkezések csökkentését. Szumija Szvamináthán, a WHO tudományos főtanácsadója közölte, hogy Indiában kutatások folynak az új variáns fertőzőképességének, az általa okozott betegség súlyosságának és az oltott emberek szervezetében keletkezett antitestek reagálóképességének felmérésére.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Szvamináthán. A WHO adatai szerint az új fertőzöttek száma több térségben, így Európában és az amerikai kontinensen is csökkenőben van, Dél- és Délkelet-Ázsiában viszont továbbra is meredeken felfelé ível a járványgörbe. A világban a múlt héten több mint 5,4 millió koronavírus-fertőzöttet és közel kilencvenezer, a vírus okozta Covid-19-betegséggel kapcsolatos halálesetet jelentettek.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/AP/Rafik Makbúl

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?