A nagy átlagtól eltérően nem a történelem leghíresebb golyózáporáról/mágikus lövéséről, hanem az első popsztár elnök létrejöttéről szól Fekete Rajmund közelmúltban megjelent, Az amerikai álom (vége) című, John F. Kennedyről írt könyve. A történet fő tanulsága, hogy nem elég rátermettnek lenni, annak is kell látszani, és a szavazással működő modern demokráciákban nem lehet erős vezetővé válni anélkül, hogy az illető képes lenne eladni az eredményeit és a képességeit a széles nyilvánosságnak. Ez legalább olyan fontos, sőt talán még fontosabb is, mint maga a munka (vessük csak össze Tarlós István elvégzett munkájának, illetve Karácsony Gergely profi médiakampányának választási eredményét). Lehet értelmiségiként fintorogni az óriásplakátokra és a faék egyszerűségű politikai kampányokra, de amíg ez az út a sikerhez, addig senki ne számítson másra. Ez a módszer nélkül pedig JFK se lett volna az, aki: elnök és máig ható ikon.
A Kennedy-család pedig minden erényével és gyengeségével együtt a mai napig betölti az amerikaiaknak egy királyi család iránti vágyát – hasonló ez, mint a britek viszonya az egyszerre tisztelt és bírált királyi családjukhoz – foglalja össze Fekete Rajmund. JFK viszont popkulturális ikonná is vált, a Ray-Ben napszemüveg és a vékony nyakkendő fémjelezte öltözködése divatot teremtett, a magánélete és nőügyei filmek és sorozatok kedvelt témái, miután ő volt az első, aki családját is megmutatta a médiának szavazatszerzési céllal. A bevándorlóból befolyásos amerikaivá váló Kennedy család és közülük a kitartó, óriási összegeket felemésztő, profi kommunikáció hatására legmagasabbra emelkedő JFK az amerikai álom megvalósulása volt. Hiába volt gazdag, kockáztatta az életét a háborúban, és a választóival is szívesen találkozott személyesen – mindezek népszerűséget hoztak neki, mindkét tábort képes volt megszólítani, halála pedig a hiteles nyomozási eredmény szempontjából, és lelkileg is lezáratlan, megosztó téma.
A könyv részletesen, rétegről rétegre bemutatja Kennedy felépítését – az első elnökét, akit a szakmai karrierjével párhuzamosan a médiában is megalkottak.
„(…) vele egy kész politikai »termék« került a Fehér Ház élére.”
A bemutatásnak alapvető része a sajtóban mutatott Kennedy-kép összevetése az elnök valódi politikai teljesítményével. A legtöbben az időben visszafelé haladva egyre kevesebbet tudnak JFK-ról: a halálát okozó merénylet a legismertebb, a mindössze hároméves elnökségéről kevesebb, de még mindig elég sok dolgot tudunk, ám az elnökké válása – ami Fekete Rajmund könyvének a lényege – hasonlóan érdekes.
Bestseller-író, háborús hős, újságíró, képviselő és szenátor – ez már mind volt John F. Kennedy, mire elnök lett, és ezekből összegyúrva jött ki az a jól eladható politikai termék, akit örömmel választottak elnökükké az amerikaiak.
A két pillér, amelyre ezt az egész pályafutást felépítették, a hősies vezető alakja a nemzetközi veszély közepette, valamint az antikommunizmus. A rátermett, élesen kommunistaellenes vezető képének kialakítása a későbbi elnök egyáltalán nem rendkívüli szakdolgozatával kezdődött, amelyet titokban a Kennedy család sajtósa dolgozott át bestseller könyvvé. A sikerkönyv dicsősége jelentette az alapot JFK nimbuszában. A kiváló vezető és háborús hős sztorija azután tovább építette a legendát…
Így lett háborús hős
John F. Kennedy az Addison-kórja miatt nem ment át sem a katonaság, sem a haditengerészet tiszti iskoláinak alkalmassági vizsgáin, így végül csak apja kapcsolati hálójának mozgósítása révén vették fel. 1943-ban kezdte meg szolgálatát a világháború óceániai frontján. Hajóját, a PT-109-et tizennégy másikkal együtt a Blackett-szoroshoz vezényelték egy japán konvoj feltartóztatására, de a japán túlerő visszaverte őket, és az éjszakai káoszban JFK járőrhajóját kettévágta egy oldalról belegázoló japán rombolóhajó. Tizenegyen élték túl az esetet a legénységből, közülük ötöt Kennedy és két társa talált meg a nyílt vízen. A csapat órákon át ellenséges vizeken úszva jutott el egy öt és fél kilométerre lévő apró szigetre. Kennedy innen kiúszott a Blackett-szoros déli bejáratához, hogy lámpával jelezhessen egy esetlegesen arra járó amerikai hajónak, ám a hadvezetés nem számított túlélőkre, ezért nem küldtek arra őrjáratokat. A legénység ivóvízben és kókuszdióban reménykedve ezután továbbállt egy másik szigetre, de nem jutottak élelemhez, ezért a következő napon Kennedy és George Ross a Naru szigetre úszott, ahol találtak egy egyszemélyes kenut, friss vizet, pár kekszet és cukorkát. Összefutottak két bennszülött férfival is, akik a szövetségesek partfigyelő ügynökei voltak. Kennedy bicskával üzenetet vésett egy kókuszdió héjába, és azt elvitette velük a legközelebbi szövetséges bázisra. A túlélőket egy hét múltán mentették ki az amerikaiak.
Az újságírók felkapták az esetet, a legénység és a bázisparancsnokok mind az egekig magasztalták Kennedy bátorságát és kitartását az interjúkban. Azért is szerették a sztorit, mert nem hétköznapi emberek, hanem egy befolyásos, gazdag fiatal kockáztatta az életét a háborúban. A sajtóhullámra felülve, JFK apja is a fia akaraterejét és vezetői képességeit méltató cikkeket közöltetett le a New Yorkerben és a Reader’s Digestben. Katonai kitüntetést is kapott John, így már nemcsak bestseller-író, hanem háborús hős és médiasztár is lett. A bátyja ezután túl akarta szárnyalni őt, és önként vállalkozott egy veszélyes küldetésre, amely során elesett; így JFK vette át tőle a neki szánt politikai pályát.
Az építkezés
A Kennedy család tudatosan készült rá, hogy elnököt adjon az országnak, és azzal is tisztában voltak, hogy ehhez a média elengedhetetlenül szükséges. John F. Kennedyből a háború után külpolitikai újságíró lett, aki az ENSZ alakuló üléséről tudósítva építhette a kapcsolatait és a hozzáértő elemzői tekintélyét, így bostoni választókerületi képviselői helyig jutva.
A választókat és az újságírókat is megtanulta kezelni (kép forrása: Youtube)
Fekete Rajmund könyvéből kiderül, hogy Kennedyék profi kampánycsapata a jelölt politikai imázsára és a politikai közösségépítésre is odafigyelt. Egy PR-céget is szerződtettek, a személyes találkozások folyamatossága mellett plakátokkal, rádió-, metró- és újsághirdetésekkel, valamint levelekkel szórták tele a kerületet. Ma már a politikai kommunikáció alapkellékeinek számítanak azok az eszközök – élő tévés nyilatkozatok, élő sajtótájékoztatók –, amelyek később, elnökként az ő újításai voltak. Rengeteg pénzt beleölve kampányolt egy éven át, komoly stábbal, de ő maga eleinte utálta – tudjuk meg a könyvből. Az emberekkel bárokban, éttermekben, kikötőben beszélgetve azonban Kennedy elkezdte átérezni a szerepét, és mindenkivel megtalálta a hangot.
Reggel hétkor már kezet fogott a gyári munkásokkal, háborús elesettek anyáinak tartott beszédet, házról házra kopogtatott lánytestvéreivel, a villamoson mindenkinek bemutatkozott, rendőröknél, tűzoltóknál, postahivatalokban járt, este összejöveteleket tartott, ahol kérdezni lehetett tőle, adatbázist épített, önkénteseket toborzott.
fotó: KKETTKA
Megtanulta eladni magát – fogalmaz Fekete. A nők odavoltak JFK-ért, a New York Times szerint vagy babusgatni akarták, vagy hozzámenni. Kampányüzenete: Az új nemzedék vezetőt kínál. Korábbi bestseller könyvének üzenete és háborús hősi sztorija egyaránt ezt a karaktert támogatta, a főleg katonai múltját domborították ki, nem az értelmiségit. A családi élet és a férfiasság is fontos építőköve volt a kampányának. Veteránokhoz beszélve nem a saját hősiességét, hanem a bajtársiasságot hangsúlyozta, a nőknek viszont teapartikat tartott.
A szintlépés
Fölényesen megnyerte a képviselőválasztást, ami után azon dolgoztak, hogy országos ügyekkel kapcsolják össze JFK nevét, politikai sztárrá tegyék, ezért az antikommunizmus lett az új központi üzenete. A Képviselőházban apja közbenjárására az oktatási és munkaügyi bizottság tagja lett, amelyben veteránügyekkel is foglalkozhatott. Munkástöbbségű kerületben lakott, ezért ezek az ügyek jók voltak a választói megtartásához, és a szakszervezetbe beszivárgó kommunisták elleni küzdelemmel is erősíthette a róla kialakított képet. A párt- vagy ideológiai érdekek helyett a nemzet szolgálatában álló képviselő képe már a szintlépést segítette elő egy olyan időszakban, amikor a szovjet és kínai fenyegetés miatt az amerikaiakat is a külpolitika érdekelte – írja Fekete.
A csúcson, pillanatokkal a vég előtt (kép forrása: theconversation.com)
A szenátusi kampányban már az amerikai lakosság körében addigra nagyon elterjedt tévét is bevetették. Joseph P. Kennedy, a befolyásos apa korábban részt vett Franklin D. Roosevelt kampányában, de dolgozott Hollywoodban is, így tudta, hogyan kell kamera elé állni, belenézni, mosolyogni, milyen szögben kell venni. JFK öccse, Bobby eközben kampánymenedzserként hálózatot épített: Orvosok Kennedyért, Tanárok Kennedyért, Fogorvosok Kennedyért…
„Olyan szervezettséget hozott, hogy Massachusetts és valószínűleg az egész ország történetében (az addigi) legmódszeresebb, legtudományosabb, a leginkább részletekbe menő, legbonyolultabb, legfegyelmezettebb és legsimábban működő, az egész államra kiterjedő kampány lett.”
Így jutott az elnöki székig az első modern politikus, aki már életében popsztár lett, amire a meggyilkolása csak ráerősített. Elnöksége során, a külpolitikai kudarcai ellenére is sikerült megőriznie az évtizedek gondos munkájával felépített imázsát, sőt, Fekete szerint fokozni tudta. A sikeres családból jött, elitiskolát végzett, haditengerészetben szolgált, antikommunista hős, kifinomult eleganciával, szép nőkkel körülvéve egyfajta James Bond karakterre hajaz.
Úgy látszik, az ellenségei sem tudták elképzelni, hogy választáson legyőzhető…
Facebook
Twitter
YouTube
RSS