Pesti Srácok

Az EP célkeresztjébe ezúttal Várhelyi Olivér uniós biztos került

Az EP célkeresztjébe ezúttal Várhelyi Olivér uniós biztos került

Nem engedhetjük meg, hogy egy olyan biztos, akit azzal vádolnak, hogy támogatja az elszakadókat, ámokfutást folytasson az EU csatlakozó országaiban – áll az EUobserver oldalán, amely az EP tegnapi jelentését idézi. Ebben Várhelyi Olivér EU-biztost támadják Brüsszelben.

Az Európai Parlament sürgeti a bizottságot, hogy kezdeményezzen független és pártatlan vizsgálatot annak megállapítására, hogy a szomszédsági és bővítési biztos által tanúsított magatartás és az általa támogatott politika sérti-e a bizottság tagjaira vonatkozó magatartási kódexet és a biztosnak a szerződésekből eredő kötelezettségeit – áll a január 18-i jelentésben. Ezt azután tette, hogy mélyen aggódik amiatt, hogy Várhelyi szándékosan igyekszik megkerülni és aláásni a demokratikus és jogállami reformok központi szerepét az uniós csatlakozó országokban – olvasható az EUobserver cikkében, amelyben úgy fogalmaznak a továbbiakban:

Több mint négyszáz európai parlamenti képviselő szavazott az átfogó jelentés mellett. Több mint háromszázan kifejezetten támogatták a szocialista frakció Várhelyi vizsgálatát követelő módosító indítványát.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.