A transznemű úszó férfi nemiszervekkel lehet az ÉV NŐJE?
Az NCAA honlapja szerint az Ivy League úszóját az úszás és műugrás divízió-I-es legjobbjának jelölték. Az elismerés célja egyidejűleg díjazni a versenyző „tanulmányi eredményeit, sportolói kitűnőségét, a közösségért tett aktivitását és a végzős egyetemisták közötti vezetői tevékenységét mindhárom divizíóból” – olvasható az Amerikai Egyetemi Sportszövetség, az NCAA weboldalán. Mint ismeretes, idén márciusban Thomas lett az első transznemű sportoló, aki NCAA Division I-es címet nyert, miután első helyen végzett a női 500 yardos gyorsúszásban, és megszerezte az NCAA szezon leggyorsabb idejét. Ezzel a győzelemmel ő lett az első transznemű sportoló, aki bármilyen sportágban D-I címet nyert. Lia Thomas transznemű úszó szerint „a transz nők nem jelentenek veszélyt a női sportokra”.
A női úszók jelentős része azonban másképp vélekedik, még ha nem is mer hangot adni a véleményének, leszámítva az egyetlen bátor, magyar olimpikont, a Virgina Tech csapatában szintén végzős György Rékát, aki exkluzív interjút adott a Mandiner számára, ahol hosszan beszélt arról, milyen válogatott sértéseket kapott a véleménye miatt és hogy milyen módon félemlítik meg Amerikában azokat a nőket, akik fel mernek szólalni a női sportolók fair versenyhez való joga védelmében. Mindeközben Thomas, aki korábban a Penn férficsapatában úszott, újból felhívta a figyelmet a transznők sportban való részvételére, valamint a befogadás és a fair playről folyó vitára egy olyan időszakban, amikor az Egyesült Államok államai törvényeket fogadnak el a transzneműek jogainak korlátozása érdekében. Thomas szerint „sok tényező befolyásolja a versenyt”, de a legnagyobb különbség most az, hogy boldog, hozzátéve, hogy a transz nők szerinte „nem jelentenek veszélyt a női sportra”.
Az „Év nője” jelölés során 30 jelölet választanak ki, majd ezt kilenc főre szűkítik, végül az NCAA Női Atlétikai Bizottsága ezt követően felülvizsgálja a döntősöket, mielőtt döntene a 2022-es NCAA Év Nője díjazottról, amely politikai klímában Lia Thomasnak komoly esélye van arra, hogy egy 185 centis férfi biológiájával, nemátalakító műtét nélkül, megelőzve a cisz nőket elnyerje az ÉV NŐJE egyetemi elismerést.
Forrás: mandiner.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS