Pesti Srácok

Az megvan, hogy Márki-Zay felismeri a titkosügynököket?

Az megvan, hogy Márki-Zay felismeri a titkosügynököket?

A hódmezővásárhelyi polgármesterről egyre több pikáns dolgot tudtunk meg az elmúlt időszakban, így talán már nem is annyira meglepő, hogy Márki-Zay Péter még arra is képes, amire más földi halandó nem. Legalábbis erről tanúskodnak azok a fotók, amelyeket az amerikai külüggyel (nem) tárgyaló hódmezővásárhelyi hantaboy az internetre feltöltött.

Márki-Zay legendája úgy tűnik, nem ért véget azzal, hogy májusban óriási blamával kiderült róla:orránál fogva vezette a hazai balliberális sajtót, és igazából nem is az amerikai külügyminisztérium hivatalos képviselőivel tárgyalt, hanem sorosista szervezetek képviselőivel. Bár megpróbálta kimagyarázni magát a szorult helyzetből, végül az ATV-n Rónai Egon kérdésére kibökte, hogy mégsem ott és mégsem azokkal találkozott, ahogyan azt addig elhitette a hazai közvéleménnyel.

A MiMaMo buktái

Azt gondoltuk, ezt nem tudja überelni, de tévedtünk. Márki-Zayék mozgalmáról ugyanis kiderült, hogy a nagy dírrel-dúrral beharangozott polgármesteri listájukon több olyan név is szerepel, akik egyébként nem is akartak kapcsolatba kerülni - még ily módon sem - a Mindenki Magyarországa Mozgalommal (MiMaMo), akik pedig fel akartak rá kerülni, valamiért téves névvel jelentek meg. Arról pedig a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy több olyan polgármester-jelölt is rajta van a listán, aki Soros-szervezethez köthető.

PestiSracok facebook image

A profizmus látszatát még felcsillantani sem tudó MiMaMo vezetője azonban kellő magabiztossággal próbált szervezkedni, vitaműsorban szerepelni vagy éppen rádiós interjút adni. Ez utóbbit talán mégsem kellett volna, mert elkottyintotta magát arról, hogy szerinte mennyire szükséges a gyerekeket bántalmazni egy családon belül - persze csak nevelési célzatból. A kínos magyarázkodás még nagyobb lavinát indított el, amit még azzal is meg tudott fejelni, hogy nem ment el a róla írt könyv bemutatójára, így hagyván cserben Kálmán Olgát, akinek nyilván nem esett jól, hogy a budapesti választópolgárok után még a főhőse is cserbenhagyja az egykoron sztárként tündöklő műsorvezetőt.

A fényevő guruló dollárai

A könyv mindenesetre igazi csemegét kínál a hódmezővásárhelyi polgármesterről, aki maga meséli el benne azt, hogy a fényevés hazai nagymestere ismeretlenül pénzelte dollárezrekkel őket amerikai tartózkodásuk alatt: egyebek mellett Haas György finanszírozta felesége szülésznői tanulmányait is. Ehhez pedig azt a feltételt kötötte, hogy hazaköltözzenek. Márki-Zayék így négy év amerikai tartózkodás után visszajöttek hat gyermekükkel Magyarországra, ahol a gyerekek még mindig inkább angolul szerettek beszélni, a beilleszkedés sem ment nekik könnyen. (A gyerekek négy év alatt minimum négy költözést éltek meg három ország és két kontinens között.)

Mindez elenyésző szempont lehetett a házaspár számára, hiszen az újdonsült bába-feleség az otthonszülést propagálta Haas Györggyel egyetemben, míg Márki-Zay továbbra is utazgathatott kedvére. Erről pedig fotókat is készített, így bukkantunk rá internetes albumjaira, ahol több exkluzív fotót is találtunk. Mindent megörökített, amit meg lehetett, így a több ezer fénykép még albumba rendezve is tetemes mennyiség, ezeket végigböngészve azonban sok minden kiderül a független polgármesterként haknizó Márki-Zay Péterről.

"My name is Márki-Zay, Peter Márki-Zay..."

A hódmezővásárhelyi polgármester számára nem jelent gondot, hogy egy titkosügynököt felismerjen, még akkor sem, ha az történetesen egy több ezer fős tömegben sétál. Sőt, Márki-Zaynak még az is sikerül, hogy lencsevégre kapja őt - mindezt persze a titkosügynök észre sem veszi, vagy ha mégis, akkor is hagyja.

Sikerült kiszúrnia Hillary Clinton kampányestjén, a tömegben egy titkosügynököt. "A secret agent watching the crowd. / Egy titkosügynök a tömeget kémleli." - írja.
Ez a kép egy másik rendezvényen, egy másik titkosügynökről készült. Legalábbis Márki-Zay szerint.

Az, hogy Márki-Zay Péternek, aki független jelöltként indult az időközi polgármester-választáson, vajon miért is jelentett akkora élményt, hogy Hillary Clinton rendezvényén részt vehetett, sőt, még egy autogramot is kapott tőle a baseball-sapkájára, nem tudjuk. Az viszont tény, hogy őrült lázban égve várta, hogy a politikusnő közelébe férkőzhessen - minderről pedig ő maga számol be fotóblogjában.

Óriási az öröm: Hillary Clinton aláírta a baseball-sapkáját!
Végre Clinton asszony közelében! Juhú!
"Hillary beszél a tömeghez, Bill Clinton és Evan Bayh szenátor balról szintén ott van a színpadon."

Sőt, Bill Clintonnal történt majdnem-találkozásáról így számol be:

Sőt, gyermeke nyolcadik születésnapján Barack Obama kampányzáró estjére sietett.

Kislánya nyolcadik születésnapi köszöntője után autóba ült, hogy Barack Obama kampánygyűlésén részt vegyen

Nos, a demokrata elnökjelöltektől láthatóan izgalmi állapotba kerülő Márki-Zay Péter, aki önmagát keresztény, jobboldali értékekkel bíró független politikusként jellemezte, nyilván meg tudja magyarázni a fényevő mesterhez, az amish közösséghez és az abortuszpárti, keményvonalas liberálisokhoz fűződő vonzódását. Minden bizonnyal a hódmezővásárhelyi választópolgárokat is érdekelné polgármesterük válasza.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.