Pesti Srácok

Az MSZP elhalasztott kongresszusáról kérdeztük volna Komjáthi Imrét, de ő lekutyázott minket

Az MSZP elhalasztott kongresszusáról kérdeztük volna Komjáthi Imrét, de ő lekutyázott minket

Délelőtt 11-re hirdetett sajtótájékoztatót a szocialista párt "Koronavírus: kérdések és javaslatok" címmel, amelyet a párt alelnöke, Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke tartott. Az eseményre a PestiSrácok.hu is elment, ahol azt szerettük volna megkérdezni – ha már kérdések –, hogy a koronavírussal kapcsolatos veszélyhelyzet miatt a pártvezetés miért nem akarta elhalasztani a hétvégi kongresszust, ahol több, mint százan jelentek volna meg, és miért csak a megyei vezetők bojkottja után lett elhalasztva a gyűlés.

Az MSZP alelnöke nemes egyszerűséggel a kormány fizetett kutyáinak nevezte a PestiSrácok.hu újságíróit a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A politikus egy kérdést engedett feltenni, ám a bemutatkozás után már látszott rajta, hogy elönti a düh, és rögtön azzal indított, hogy nem hajlandó válaszolni portálunk kérdéseire.

– mondta vöröslő fejjel az utódpárt vörös politikusa.

PestiSracok facebook image

Ezek után egy furcsa logikai gondolatmenetet követve Komjáthi eljutott a hozzászólásokig, ugyanis azt nehezményezte, hogy a cikkek után ő "akasztva van", valamint azt mondta, hogy "szórakozunk" egy hatgyerekes családapa életével.

– fogalmazott a politikus, akit annyira elöntött ilyenkorra a düh, hogy a feje már-már egybeolvadt az MSZP-logós háttérrel.

Tóth Bertalan pártelnök csütörtökön kora délután tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy bár az eredetileg március 14-ére, azaz most szombatra tervezett kongresszus megfelelne az operatív törzs által támasztott objektív egészségvédelmi kívánalmaknak, a küldöttek szubjektív biztonságérzetét nem tudnák garantálni. Ezért Tóth pénteken kezdeményezni fogja az elnökségnél, hogy a kongresszusra későbbi időpontban kerüljön sor.

Fotó: MSZP/Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.