Pesti Srácok

Az MSZP-s Burány Sándor szerint a szexuális zaklatás csak együttműködési kényszer

Az MSZP-s Burány Sándor szerint a szexuális zaklatás csak együttműködési kényszer

Szexuális zaklatások elszenvedőin viccelődött Burány Sándor MSZP-s politikus és párttársa Bangóné Borbély Ildikó az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának hétfői ülésén – írja az Origo. Mint ismert, az elmúlt hetekben különösen érzékeny téma lett a szexuális zaklatás témaköre, miután a Katona József Színházban komoly botrány tört ki – emlékeztet a portál. Ezek után Burány Sándor a bizottsági ülésen képes volt azt mondani, hogy "azok nem is zaklatásnak minősíthetőek, hanem tulajdonképpen együttműködési kényszernek". Megjegyzésén jót kacagott a mellette ülő Bangóné. Az Origo összegyűjtötte, hogy mit mondtak például emléknapokon a baloldali, ellenzéki politikusok a szexuális zaklatásról, bántalmazásról kamerák előtt, nyilatkozatokban, és mindez mennyire álságosnak tűnik annak fényében, hogy ha velük szimpatizáló a zaklatás elkövetője, akkor hallgatnak, sőt, mindjárt vicces lesz az, amit előtte még elítéltek.

Néhány hete derült ki, hogy szexuális zaklatások történhettek a Katona József Színházban. Az intézmény az ügyet megpróbálta a lehető legvisszafogottabban és diszkréten kezelni. Rébuszokban fogalmazó közleményt adtak ki, még csak véletlenül sem megnevezve a zaklató személyét. Amikor a sajtóban került nyilvánosságra, hogy Gothár Péterről van szó, még a Színház- és Filmművészeti Egyetem is védelmébe vette. Kiderült az is, hogy 11 hónapja tudott volt, mit művel Gothár a színésznőkkel a színházban, Máté Gábor igazgató mégsem tett semmit, sőt, miután nyilvánosságot kaptak a történtek, megpróbálták eltitkolni Gothár nevét. A rendezőt csak azután bocsátották el, hogy Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és a fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium határozottan fellépett.

– ezt mondta Burány Sándor, szocialista politikus, a Párbeszéd képviselője az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának hétfői ülésén.

PestiSracok facebook image

Amikor performanszokat lehet tartani, élen járnak, amikor tenni kellene valamit, akkor hallgatnak, sőt, a szexuális zaklatások áldozatait sértegetik

Megint kiderült, hogy az ellenzék számára a MeToo csak egy kommunikációs kampány. Képesek bármikor sértegetni az áldozatokat is – fogalmaz az Origo cikke. Majd sorolják, hogy korábban, más szituációkban hogyan vélekedtek a szexuális zaklatásokról az ellenzéki politikusok.

– írta Facebook-oldalára az akkor még független parlamenti képviselő, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke, Szabó Tímea 2014-ben. Viszont amikor a Katona József Színház ügyében tenni kellett volna valamit, nemcsak Szabó Tímea, de párttársa, Karácsony Gergely főpolgármester is hallgatott. Holott a Párbeszéd néhány éve még egy nők elleni erőszak megszüntetésért felelős kormánybiztos kinevezését követelte a kormánytól.

Aztán 2018 novemberében az MSZP, a Párbeszéd és civil szervezetek képviselői Ne maradj csendben! címmel tartottak flashmobot az V. kerületi Deák Ferenc utcában. A nők elleni erőszak világnapjára időzített performanszon a tiltakozók beragasztott szájjal tiltakoztak.

Tüntetés a nőket érő erőszak ellen. Fotó: Origo

Forrás: Origo; Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.