Pesti Srácok

Az SZFE-n függetlenségnek hívják a progresszió iránti elkötelezettséget (PS-videó)

Őszinte felháborodás, forradalmári ambíciók, magabiztos vélemények, amelyekről egy-két kérdés után kiderül, hogy elég kevés információ birtokában alkották meg őket, valamint sok-sok nélkülözhetetlen művészpillanat – ezek dominálták az SZFE modellváltása elleni tiltakozást. Az esemény fő attrakciójaként az egyetemtől az Országházig húzódó – menet közben imitt-amott már feloszló – élőláncon végigadogatták az SZFE küldetését tartalmazó chartát. Ebben megkérdőjelezhetetlen egyetemi autonómiát, politikai, gazdasági, erkölcsi és szellemi függetlenséget, művészeti és oktatási szabadságot követelnek. Azt azonban sem a chartából, sem az érintettektől nem sikerült kiderítenünk, kinek kellene végrehajtania a szükséges szakmai és gazdasági reformokat, ha az egyetem erre önmagától nem hajlandó. Az uralkodó elképzelés az, hogy az állam adjon elég pénzt fenntartóként, az SZFE pedig autonóm módon arra költhesse, amire akarja, és ezt senkinek se legyen joga felülvizsgálni, netán megváltoztatni. Az egyetem chartája által követelt erkölcsi és szellemi függetlenségéből is ízelítőt kaptunk, amikor kiderült: az SZFE-n a progresszivitást tanítják.

Operatőr: Tölgyesi Balázs; Vágó: Leszenyiczki Máté. Kiemelt fotó: PestiSrácok.hu/Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.