Az Ügy szombati adásából sok, különösen megdöbbentő adattal és információval bizonyítjuk: a liberálisok hazugságspirálja miatt zúdul hazánkra nemzetközi gyűlöletcunami, és attól sem riadnak vissza, hogy háborús helyzetbe sodorják Magyarországot. A hazaárulás legújabb formája az elüldözött CEU mítosza után most a pedofilellenes törvény elleni kardoskodás, valamint az Ukrajna melletti és oroszellenes kiállás lett. És csakúgy, mint ahogyan a Soros-egyetem még mindig Budapesten van, a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos hisztériakeltés is alaptalan, és rávilágítunk arra is, miért veszélyes az a narratíva, amit képviselnek. Április harmadikán sorsdöntő szavazás lesz Magyarországon és ez most tényleg szó szerint igaz. Mutatjuk, miért.
Már az is egészen döbbenetes, hogy 2022-ben népszavazást kell tartani arról, hogy van-e joga az LMBTQ-lobbinak a gyermekeinkhez. Ugye Önökben is felmerült: miért hagytuk, hogy egyáltalán ez eldöntendő kérdéssé váljon? És ha esetleg azt hinnék, hogy felesleges meghúznunk a határvonalat, hogy ne lépjék át a Rubicont az LMBTQ-propaganda képviselői, tévednek.
El a kezekkel a gyerekeinktől!
Április 3-án egyértelmű választ kell adnunk számukra, hogy végre megértsék: eddig és ne tovább! El a kezekkel a gyerekeinktől! Az Ügyben korábban már megmutattuk, miként vezették félre és hogyan dezinformálták a társadalmat a pedofiltörvényről az ellenzékiek, akik a normalitásnak totálisan ellentmondva még tüntetést is szerveztek annak megszavazása ellen, azt harsogva, hogy kirekesztő és homofób a magyar kormány. Önmagával azzal, hogy valaki homoszexuális, nincsen baj. A probléma ott kezdődik, hogy társadalmi témává vált mások nemi identitásával foglalkozni. Őszintén nem értem, miért is kell erről beszélnünk? Ki kíváncsi arra, hogy más hálószobájában mi történik, kivel és mit csinál? Mikor léptük át a Rubicont azzal, hogy szinte csak erről lehet hallani, azzal megspékelve, hogy fogadjuk el a másságukat?
Szerintem kicsit fordítva ülnek a lovon. Miért probléma, ha a magyar kormány a gyermekek védelmében szigorít egy törvényt? Mi közük van a gyermekeinkhez…? Miért kell már kicsi koruktól érzékenyíteni őket, miért ömlik rájuk, miért is kellene egy ovisnak a szexualitásról tudnia?
Baloldali védelem a pedofil bűnözőknek
Gondolom, ezek a kérdések nemcsak bennem fogalmazódtak meg, és nyilván nemcsak engem borzaszt el, ha egy kilencéves kisfiút lát menő sztriptíztáncosként vonaglani felnőtt férfiak/nők/valamilyen neműek előtt. Magyarország ismét haragra gerjesztette a haladó nyugatot azzal, hogy a magyar társadalom felsorakozott a kabinet törvényszigorító terve mögött. Persze a baloldal nem volt hajlandó erre; a propagandasajtójuk és a baloldali hátország védelmébe vette a pedofil bűnözőket, tüntetést is szerveztek. Az ellenzéki agymosáson átesettek egyébként olyan dolog miatt demonstráltak, ami nem is létezik, mivel annak nincs valóságalapja.
Az igazság az, hogy a törvény nem homofób; aki ezt állítja, valószínűleg el sem olvasta a jogszabályt. Magyarországon ugyanis senki sem szól bele abba, hogy a felnőttek miként élnek. A magyar törvény nem vonatkozik a 18 év feletti felnőttek életére, szexuális szokásaira, sem az ő saját, felnőtt nyilvánosságukra. A pedofília büntetését szigorító törvény mindössze arról szól, hogy a családok önmaguk határozhassák meg a szexuális nevelés irányát.
Amikor a Pride cenzúráz, kitilt, eltilt
A jogszabály egyben megálljt parancsol az európai „genderőrületnek”, vagyis a nyílt társadalom szolgálatában álló európai döntéshozóknak. Talán ez lehet a sarokkő, ez verte ki a biztosítékot az érzékenyítésben jártas LMBTQ-gittegyletnél. Azt sem hangoztatják, hogy a Budapest Pride vezetősége eltiltotta a rendezvényén mindenféle megjelenéstől azt a liberális írónőt, Kiss Noémit, aki megpróbálta felhívni a figyelmet a szivárványközösségekben egyre inkább terjedő gyermekszexualizálásra, illetve a transzipar erőszakos gyermekpropagandájára (pikáns olvasmányok a témában: itt, itt és itt).
Az „elnyomó diktatúrában senyvedő magyar nép” pedig népszavazáson nyilváníthatja ki, melyik oldal álláspontját támogatják: a gyermekek védelmét vagy a genderpropagandát. A vasárnapi voksolás tétje óriási, és most tényleg „a lét a tét”. Meg kell védenünk gyermekeinket, a nemzetünk önállóságát és arról is szavazunk, békében akarunk-e élni. A miniszterelnök szavai szerint ugyanis a magyar baloldal vezetői világossá tették: ők végrehajtanák Zelenszkij elnök összes követelését, ezzel pedig bele is vinnék Magyarországot a háborúba, annak árát pedig a magyar emberekkel fizettetnék meg.
MZP és Zelenszkij a Duna-parton
De úgy tűnik, sokaknak tényleg nem világos, miért aggályos, miért veszélyezteti a nemzet biztonságát, amikor a Márki-Zay vezette ellenzék arról beszél, hogy igenis álljunk ki Ukrajna mellett, küldjünk akár katonákat is a háborúba. Persze azért nem mindenkit, a jobbikos Potocskáné ugyanis elkottyantotta: az ő férje és fiai nyilván kimaradnának ebből a remek projektből. Az pedig, hogy MZP Twitter-bejegyzésében arról beszél, hogy alig várja, hogy Zelenszkijjel a Duna-parton, a holokauszt áldozatainak emlékművénél beszélgessen, mégiscsak óriási képmutatás, vagyis mondjuk ki: vérlázítóan aljas és becstelen. Talán elfelejtette, hogy szövetségesei közül azért akadt néhány politikus, aki meggyalázta a holokauszt emlékét és az ukránok is előszeretettel tették ezt például azzal az emlékművel, amit a magyar kormány állíttatott Ukrajnában.
Nos, a fasisztákat is képviselő ellenzéki gittegylet mára már olyan szinten ukránbarát, hogy képes lenne még a magyar embereket is koncként bevetni az oroszok elleni háborúba. És itt álljunk meg néhány gondolat erejéig.
Európa ukránosítása
2016-ra a magyarellenes megnyilvánulások száma már 31-re növekedett Kárpátalján. 2016. március 13-án hangzott el az a mondat is, hogy
Kést a magyarok torkára!
Majd három szervezet – köztük az Azov – körülbelül 300 tagja tüntetett Ungvár utcáin. A szélsőséges ukrán nacionalista szervezetek aktivistái élesen magyarellenes, a magyar etnikum kipusztítására buzdító jelszavakat hangoztatva vonultak Ungváron. Az eset kapcsán indítottak nyomozást, de előállítás nem történt. A kutatók csak 2014 és 2018 között 426 magyarellenes esetet rögzítettek Ukrajnában. 2017. január 31-én a Fekete Bizottság, azaz a Csornij Komitet nevű mozgalom aktivistái az ukrán fővárosban, Kijevben a magyar nagykövetség épülete előtt tüntettek. „Kiállunk Ukrajna ukránosítása mellett” – skandálták. Majd közölték:
A következő lépés Európa ukránosítása lesz.
Orbán Viktor: Mi nem pocsék, hanem nagyszerű nemzet vagyunk
Az Ügyben összegyűjtöttünk néhány különösen kirívó esetet, ami jól mutatja, milyen módon próbálták éveken keresztül a magyarságot megalázni Kárpátalján. Ott, ahol a magyar kormány segítségével épülhettek óvodák, bölcsődék, korszerűsíthettek iskolákat, olyan intézményeket, ahová nemcsak magyar, de ukrán gyerekek is járhattak. A Katolikus Karitász segítségével pedig a magyar önkéntes orvosokból álló csapat is számos esetben végzett gyógyító missziót a térségben, ahová az oltóanyagot is Magyarországról biztosították. És mindazon sérelmek ellenére, amit az ukránok elkövettek a magyarok ellen, a háború réme elől menekülőket a magyar kormány kellő gondossággal várja és látja el.
Mi nem pocsék, hanem nagyszerű nemzet vagyunk, amely erkölcsileg helyesen jár el. De nem tudunk úgy segíteni az ukránoknak, hogy szétlövetjük Magyarországot. Az nem segítség, hogyha elzárjuk az orosz gáz- és olajcsapot, és a magyar gazdaság három nap múlva vagy négy nap múlva megáll – azzal nem segítettünk az ukránoknak
– mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a politikában felnőtt, érett lelki alkatú embernek van csak helye, aki nem azonosul a konfliktus egyik vagy másik szereplőjével, hanem először tisztázza, hogy kik vagyunk mi, és mi a viszonyunk ehhez a konfliktushoz. Ezt pedig nem mindenkinek sikerül megugrania, így például a néhány éve még komikusként, letolt alsógatyával vagy éppen nőimitátorként feltűnősködött ukrán miniszterelnöknek sem, akinek a diplomáciában szinte egyedülálló módon sikerült pimasz módon megsérteni a magyar miniszterelnököt. Orbán Viktort nemes egyszerűséggel a keresztnevén szólította, majd közölte elvárásait, és elmondta, mit kellene megtennünk nekünk, értük. Majd alig két nap múlva már nyíltan Magyarország ellen uszított Zelenszkij a dán parlamenti képviselőknek mondott beszédében. Talán fel sem fogja, hogy ezzel egy olyan országot sodor veszélybe, olyan nemzetet, amely példa nélküli humanitárius segítséget ad Ukrajnának.
Véssék jól az eszükbe: Magyarországnak nincs felelőssége ezért a háborúért, „mert akik a háborúról döntöttek egyik vagy másik oldalon, velünk erről nem konzultáltak, nem vontak be, ez nem egy közös döntés részeként alakult ki, amely megalapozná Magyarország felelősségét. Ezért jól, világosan kell meghatározni, hogy mi a magyar emberek és Magyarország érdeke. Nekünk nincs annál több felelősségünk, mint aminek egyébként eddig is minden nap eleget tettünk, de annak eleget is fogunk tenni.”
A tét óriási. Április 3-án arról is döntünk, hogy béke vagy háború lesz Magyarországon.
Az Ügy című műsorunkat visszanézhetik a Pesti TV honlapján, ide kattintva!
Operatőr: László Petra
Orientál
2022-04-03 at 16:21
Akiknek NEM KELLENEK A MIGRÁNSOK AZOK SZAVAZZANAK A FIDESZ-KDNP-RE.
Feri
2022-04-03 at 11:56
Mától a jelmondat:
AMI GO HOME ❗❗❗❗
——————–
Feri
2022-04-03 at 11:52
Hajrá Magyarország 🥰❗❗❗
Hajrá magyarok 🥰 ❗❗❗
🇭🇺🇭🇺🇭🇺 🇭🇺
kbandi1
2022-04-03 at 11:37
Az USA ne tekintse a közép európai osrszágokat felvonulási területnek. Pofa súlyba és fingjanak saját maguknak, majd szagolják. Mi a franc köze van USA-nak Európához, talán csak nem újból bombázni szeretnének?
Magyaarországot háromszor is elárulták már, nem kérjük a következőt.
Királytigris
2022-04-03 at 11:23
Ha háborúba sodródunk, nem csak a fiataljaink vesznek oda a fronton, hanem 2-3 óra alatt a cirkálórakétákkal visszabombázzák Magyarországot a középkorba.
1.Szétverik az elektromos hálózatokat, nem lesz áram. Ha nincs áram, semmi sincs!
2. Szétverik az olajfinomítokat, nem lesz üzemanyag. megáll az ország.
3. Szétverik a gázelosztókat. Nem lesz gáz. Nem lesz fűtés, főzés. Leáll az ipar. Nem elsz műtrágya. Bezuhan a mezőgazdaság.
4. Lebombázzák a hidakat, a pályaudvarokat, a vasúti és közúti csomópontokat. Megszűnik a közlekedés, a szállítás.
5. Szétverik a hírhálózatot. Nincs TV, rádió, telefon.
6. Szétverik a vízműveket. Nem lesz víz. Víz nélkül nincs élet!
Ma már ezeket úgy meglehet csinálni, hogy egyetlen ellenséges katona nem lép magyar földre. Itt tart ma a haditechnika.
Az USA a közép-kelet európai országokat felvonulási területnek, és bufferzónának tartja, és ekként is kezeli. Ezt úgy lehet elkerülni, hogy nem ülünk fel az USA mögött lévő globalista körök imperialista törekvéseinek, és céljait nem tesszük magunkévá!
Aki a háborút akarja, feltétlenül a CIA ügynök, sorosi samesz Makiszarra, és sorosi sameszes csürhéjére szavazzon!
Utolsó figyelmeztetés: A háborúnál rosszabbat még nem találtak ki az emberiségnek!
A mai fegyverek hatékonysága 15-ször nagyobb mint a II. világháburúban használtaké.
Lehet választani: Béke és nyugalom, fejlődés, vagy háborús pusztítás és a velejáró nyomor.
Torockó
2022-04-03 at 09:22
Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött // Hungary before all else, God above us all!
Isten áldja, óvja Magyarországot!
Előre magyarok!
Q
2022-04-03 at 03:12
https://magyarnemzet.hu/velemeny/2022/03/haboru-es-beke-5-resz-2?
Semmit sem ér az ukrajnás profilképed
https://pestisracok.hu/semmit-sem-er-az-ukrajnas-profilkeped/
https://milhir7.wordpress.com/2019/04/16/titkositott-orosz-dokumentumok-az-ukranok-verengzeseirol/
Nem Németország volt a legnácibb ország a világon! Fordította: Csata Ernő)
Titkosítás felodva! Ukránok vérengzéseinek dokumentumai (18+)
2019. 07. 28. Ucraina, mai nazistă decât Germania hitleristă! / Georghe PANAITESCU
https://www.justitiarul.ro/ucraina-mai-nazista-decat-germania-hitlerista/
—
18+ 2 Teachers Killed In Shelling Of School. The blame goes to Ukraine. (My Investigation)
Donyeck, Gorlovka https://youtu.be/OIW-IacnviQ
—
https://neokohn.hu/2022/02/27/egyre-rosszabb-a-helyzet-anatevka-zsido-menekultjei-segitseget-kernek/
—
Tény, hogy az usa laborokat épített ukrajnában…
“Orosz védelmi minisztérium: Ukrajna amerikai támogatással biológiai fegyvereket fejlesztett”
Biological Threat Reduction Program
https://ua.usembassy.gov/embassy/kyiv/sections-offices/defense-threat-reduction-office/biological-threat-reduction-program
https://seemorerocks.is/are-us-run-biological-labs-in-ukraine-one-of-the-reasons-behind-russia-invasion/
https://rumble.com/vwjuu7-vodka-wars-ep8-biolabs-in-ukraine-and-crimea-congo-virus-by-dr.-paul-cottre.html
—
Kuleba: Nem módosítják az oktatási törvényt a magyarok miatt.
https://karpataljalap.net/2020/06/12/kuleba-nem-modositjak-az-oktatasi-torvenyt-magyarok-miatt
—
Nazi movement among children in Ukraine
https://rumble.com/vwrc39-nazi-movement-among-children-in-ukraine.html
—
Azoknak, akik nem ismerik az ukrán nácik
1941-44 közötti “tevékenységét”:
https://karpataljalap.net/2018/07/12/veres-volhinia-avagy-teboly-termeszetrajza
—
KELET-GALÍCIAI POGROMOK
http://beszelo.c3.hu/cikkek/kelet-galiciai-pogromok
Ha sikerült itt-ott megelőzni egy pogromot, az többnyire a Wehrmacht támogatására bevonult magyar hadtesteknek köszönhető. A magyarok szigorúan felléptek az ukrán milícia részéről megnyilvánuló minden zsidóellenes terrorkísérlettel szemben.
—
Egy kép Ukrajnából, amit a Facebook nem akarja, hogy láss! Mark Zuckerberg az internet Putyinja, a békétlen valóság és a háborús propagandák új korszaka
https://kilonem100.blog.hu/2022/03/21/egy_kep_ukrajnabol_amit_facebook_nem_akarja_hogy_lass?
—
“Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár 2014-ben kijelentette, hogy Ukrajna 1991. 12. 25. óta nem jegyezte be határait. Mivel az ENSZ nem jegyezte be Ukrajna határait szuverén államként, és Oroszország a Szovjetunió jogutódja (ezt erősítik meg a nemzetközi bíróságok határozatai a volt Szovjetunió és más országok közötti tulajdonviták tárgyában), a földek, amelyeken Ukrajna, Fehéroroszország és Novorossija Oroszország területén található, vagyis az úgynevezett ukrajnai invázió Oroszország határain belül zajló rendőri akció.”
—
Soviniszta felvonulás Beregszászban
https://youtu.be/3U-AvsIPJyk
—
https://karpataljalap.net/2018/10/14/farion-debileknek-nevezte-karpataljai-magyarokat
—
MAGYARELLENES MEGNYÍLVÁNULÁSOK UKRAJNÁBAN
https://youtu.be/cMrs47nDS4Q
Q
2022-04-03 at 03:11
Ezt se feledjük:
Dokumentumfilm az ukránok magyarellenességéről
Az Ungvári TV 2019-es dokumentumfilmje.
https://youtu.be/x_TFYuJO3vQ
Juhasz Gyula
2022-04-03 at 00:27
MZP, Zelenszkij, Gyurcsotany es Soros az emberiseg legalja. Hajra Fidesz-KNDP!
Győző
2022-04-03 at 00:23
Az itt élő több százezer kínai, vietnámi, afrikai, arab hova szavaz?
moliere
2022-04-02 at 23:56
John Cleese, az angol színész, humorista, jólértesültségről tett tanúbizonyságot, és aprópénzre váltotta népszerűségét, mikor azt kérdezte tőlünk, hogy
“az oroszok vagy az ukránok verték le 1956-ot”.
.
Van erre egy könnyű válasz minden angolnak, vagy hogy stílusosak legyünk, minden “szar ánglius köcsögnek” ( 😀 ). A következő:
AZT NEM TUDOM, HOGY AZ OROSZOK, VAGY AZ UKRÁNOK VERTÉK-E LE 56-OT, MERT AKKORIBAN MÉG MIND SZOVJET VOLT, NEHÉZ LENNE EZT SZÉTSZÁLAZNI.
DE AZ BIZTOS, HOGY AZ ANGOLOK ADTÁK EL A SEGGÜNKET HÁROMSZOR IS, ÉS UTOLJÁRA BIZONY AZ OROSZOKNAK. EGY BIZONYOS NAGYON TISZTELT CSŐCSIL NEVŰ.
KIS LECKEKÉNT, HA ESETLEG MÉGSEM LENNE ANNYIRA JÓLÉRTESÜLT A HÍRES KOMIKUS.
0. árulás: telibe sikerült székelni a tényt, hogy tönkretették az államiságunk kereteit és rabigába hajtották a nemzetünk harmadát 1920-ban. Győztes világhatalomként kicsit többet is tehettek volna értünk. Kénytelenek vagyunk az angolokat ezért felelősnek tekinteni.
1. árulás: simán azzal hitegették évekig a Horthy kormányzatokat, hogy a közelünkben nyitnak frontot, és hogy érdemes velük tárgyalgatni, és a németek késével a nyakunkon kétkulacsos politikát folytatni, amivel egyrészt elárultak és becsaptak minket (tudták, hogy ilyen nem lesz, hazudtak, és tudták, hogy nem tehetünk mást, elhisszük). Ezzel amúgy kockára tették az egész magyar életet, meg amúgy az egész magyar zsidóságot is, csak mondom…
2. árulás: tudták, hogy a magyar társadalom és az elit nagy része csak bennük bízik, mégis lemészároltak több tízezer magyar embert a levegőből, csak mert “ilyen a háború”, és mert “rossz oldalon állnak”, valójában pedig inkább csak azért mert túl közel laktak sínekhez, gyárakhoz.
3. árulás: az a bizonyos sajtcetli, vagy szalvéta vagy füzetlap, bánom is én, amelyen azon a bizonyos négyszemközti (?) megbeszélésen Görögországért cserébe odadobott minket könnyű kézzel a szarevő viszkifüggő szivarfüggő irodalmi Nobel-díjas festőművész.
+1. árulás: hogy 56-ban akárkinek is adtak el minket, orosznak vagy ukránnak, egyre megy. Az angolszászok adtak el minket szuezért cserébe.
.
PERSZE EGY ANGOL FELSŐBBRENDŰSÉGBE BELESZÜLETETT SZAR EMBER, AKI 80. ÉVE UTÁN IS MÉG BIZONYÍTÁSI KÉNYSZERBEN ÉL EGY ÉLETÚT VÉGÉN, NEM FOGNÁ FEL MINDEZT, LEPEREGNE AZ EGÓJÁRÓL, DE HOGY ESETLEG MÉG NAGYOBB LEGYEN A LELKI TEHER, HASONLÓ JÓKAT NEM CSAK MAGYARUL OLVASHATNA, HANEM ARABUL, KÍNAIUL, IGBÓ NYELVEN, SZUAHÉLIÜL, LENGYELÜL, SZERBÜL, KASMÍRI NYELVEN, MALÁJUL, BURMAIUL, AFRIKAANSUL, MASHONA NYELVEN ÉS MÉG NAGYON SOK OLYAN NYELVEN, AMELYNEK BESZÉLŐI EGYSZER, S MINDENKORRA LESZÁMOLTAK AZZAL A FOGALOMMAL, HOGY ANGOL BECSÜLET.
Vágó István Úttörőcsapat, vigyázz!
2022-04-02 at 23:50
Egységben Magyarországért… kivéve azokat, akik magyarként gondolkoznak és magyarként érznek.
Söpredék👎
Paphalmy Gyorgy
2022-04-02 at 20:52
Jurak Kata cikkét ( remek ) tuti nem hozná le egyetlen kanadai média ! Ennyit Kanadárol ! +++++++++👎
Alfred Naujocks
2022-04-02 at 20:34
Ezt a Jámbort… ezt jaaaj, de szívesen pofán [email protected]ám!
Kohnhalmi Ágnes
2022-04-02 at 20:33
Hüje buzi buzik!
Gottwald Zsolt
2022-04-02 at 20:10
Elképesztö nyomàs alatt Magyarorszàg.
A soros birodalmi média teljes erövel dübörög!
A teljesen független német csatornàkon folyamatosan ömlenek a mostanra nyiltan Orbàn ellenes müsorok! Az rtl2-n énekes (!) müsorral buzditjàk az embereket Orbàn ellen! A müsor cime is Gegenwind für Orbàn (Ellenszél Orbànnak)! A müsorban sorosista aktivistàk tàmadjàk a Fideszt, uszitanak, hazudnak folyamatosan!
Egészen elképesztö, ami a nyugati médiàkban folyik!
Ez egyrészt brutàlis beavatkozàs a magyarorszàgi vàlasztàsokba, màsrészt szembe megy a sajtoszabadsàg, a demokràcia Minden alapelvével!
MA Magyarorszàg az egri védök szerepét tölti be 1552-böl!
Csak ma nem a török hanem a soros birodalom fenyegeti az orszàgot!
Mutant Pig
2022-04-02 at 19:34
Palmimi85
Én is ismerek szebbnél szebb mondásokat. Meg egy kínai mesét a kígyóról és a békáról. Valahogy így szól.
Egy nap a skorpió át akart kelni a folyón. Meglátott egy békésen üldögélő békát, és megkérte, hogy ússzon át vele a túloldalra. A béka beleegyezett, de csak azzal a feltétellel, ha a skorpió nem fogja megszúrni. A skorpió a szavát adta, de aztán a folyó közepén a skorpió mégiscsak belemélyesztette fullánkját a béka hátába.
A béka sírva kérdezte: – Miért tetted ezt? A szavadat adtad, és mégis megszúrtál! Így most mindketten megfulladunk.
A skorpió így felelt: – Nem tehetek róla. Ilyen a természetem.
Röviden: Nem segítek azoknak, akik meg akarnak ölni.
Német Tamás
2022-04-02 at 19:18
Akinek egy csöpp esze van és nem a saját maga ellensége az a kormánypártra szavaz és hagyja tovább fejlődni az országot! Csak beteg elme voksol a szedett-vedett koalícióra! A Fidesznek töb mint 2/3-dal kell nyernie! Minden normális ember menjen szavazni!!!
Rakovszky István
2022-04-02 at 19:15
Maki-zajos és Zelenszkij Dunaparti találkozója nagyon jó lenne, ha ott aztán belelőné egy amerikai BLM-lövész őket a folyóba!
Idolya
2022-04-02 at 19:06
Nagyon nagyon szeretném hogy a Fidesz nyerje meg a választást!nekem már nem lesz lehetőségem több választásra elmenni.Hajra Fidesz!
nemzeti
2022-04-02 at 18:57
Fiatalokat,iskolásokat kell még reggelig
meggyőzni, nem lesz jó amit a cukros
Gyurcsány bácsi üzent.
Hannah
2022-04-02 at 18:53
Menjünk holnap, tegyünk meg mindent 🙏a jó Isten legyen velünk!
PG
2022-04-02 at 18:52
Egyet értek az “Antónia” néven beíróval. Világos dolog, hogy az ukránokat eszköznek használják Sorosék. Egy műveletlen és kissé fasizálódott nép. Felhergelték őket az amerikaiak, és azt hiszik, hogy igazuk van, pedig nincs. Ők követtek el bűnöket régen is és manapság is. Ők lőtték halomra a saját állampolgáraikat. A keleti szakadár megyékben sorra tárják fel a tömegsírokat, csak erről a libernyák sajtó mélyen hallgat.
Én sem szeretem az oroszokat, de ez a ruszfóbia, amit hirdetnek, bizony indokolatlan és nagyon durva. Sokkal több okunk lenne húgyos Jóskát (Joe Bident) utálni, aki már eleve választási csalással került hatalomra és műveletlenül, ordenáré módon beszélt Putyinról.
Orientál
2022-04-02 at 18:40
Meg kell állítanunk Márki-Zayékat Gyurcsányékat a gyermekeket molesztáló és megerőszakoló pedofiljaikkal együtt. X-ELJÜNK 4-SZER NEMET SOROSÉK VON DER LEYENÉK MÁRKI-ZAYÉK GYURCSÁNYÉK GYALÁZATOS NEMI GENDER POLITIKÁJUK ELLEN.
Papa Lima Papa
2022-04-02 at 18:39
Az ukrán a szlávból is a legalja. Tenyésztett nácik, a sajátjukat sem kímélik, a kisebbségekről nem is beszélve.
csakisafidesz
2022-04-02 at 18:23
Remélem, mert ez egyben a reális alternativa is: Hogy Putyin megnyeri a háborút, és végre béke lesz. Az ukránok az oroszoktól megtanulnak normálisan viselkedni a kisebbséggel. Persze addig rengeteg vér folyik még..
Kiss Robert
2022-04-02 at 18:05
Lesznek még itten dolgok…Putyinelnöknek megvannak a bizonyítékai hunterbiden viselt dolgairól,az ukrajnai termőföld és vírusgyár biznisz,lekoppintva billgatestől,akiaz usa termőföldjének egyhatodával!!!rendelkezik(tavalyi adat)plusz a vuhani víruslabor⚰️⚰️⚰️és tovább súlyosbítva a helyzetet sorost is bevette a buliba…ukrajnában pedig 2004-óta sorosgyuri nevezi ki a pénzügyminisztert DE!!! A MAGYAR???BALLIBERÁLIS OLDAL MAGYAR KATONÁKAT KÜLDENE ÁGYÚTÖLTELÉKNEK??? EZEK UTÁN:40 SZÁZALÉKOS A TÁMOGATOTTSÁGUK??? Visszaadom az állampolgárságomat
🙉🙉🙉🙈🙈🙈🙊🙊🙊
szemet szemért
2022-04-02 at 18:03
Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar.
ZUGLÓBA NEMMEGYEK MERT ELÁSNAK
2022-04-02 at 17:54
Hajrá Magyarok Hajrá Fidesz ✌️🍊🇭🇺🤞🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🍊🍊🍊🍊
Győzni fogunk: FIDESZ-KDNP
2022-04-02 at 17:50
Egyértelmű:
Szavazat a FIDESZ-KDNP-re.
Szavazat a helyi FIDESZ-es képviselőjelöltre.
Négy “nem” a gyermekvédelem melletti népszavazáson.
Hajrá DR.ORBÁN VIKTOR miniszterelnök Úr és kiváló KORMÁNYA!
Ellenzék:
Végleges takarodó mocskos elvtársak!
Palmimi85
2022-04-02 at 17:49
Mutant Pig!
Az ember nem a háláért segít! Prohászka Ottokár mondta egyszer az álábbiakat, amit édesapám sokszor idézett (nem tudom, hogy hangzott az eredeti, csak amit édesapám mondott): nem tudom miért haragszik rám ez az ember, hisz soha semmi jót nem tettem érte!
Palmimi85
2022-04-02 at 17:44
Ez az őrületes ruszofóbia kihozza belőlem az “ukránfóbiát”. Van egy kedves ismerősöm, akinek én segítettem – évekkel ezelőtt – a lakásomba fogadásával, hogy honosítani tudja az Ukrájna megélt életét, hogy teljes jogú, lakcímmel rendelkező immár magyar át tudja hozni a családját. Már akkor puskaporos volt a levegő Ukrjanában, és talán csak az oroszokat utálta jobban a hatalom a magyar ajkú állampolgároknál. Ő nagyon sokat mesélt arról, mi van odaát, nem ért váratlanul az az Amerikából megvásárolt beépített ukrán ellensége az oroszoknak. Ez a ripacs csak egy amerikai marionett bábú, aki elég hiú ahhoz, hogy elhiggye, legalább ő fontos az amerikai deep state-nek, mert nem ő, csak az országa területi – geopolitikai – elhelyezkedése kellett a “demokratikus” Amerikának.
Ngyon sajnálom, de ez a háború nem ukrán-orosz háború, hanem sunyi amerikai – orosz összecsapások sorozata, ahol szegény ukán nép a célpont és ebbe a szerepbe szeretné látni Amrika az Egyesült Európát, amit a másodvonalú politikus vezetőik talán még elég sok pénzért készségesen megtesznek. Üzenem majomparádé MZP elvtinek, vagy a sátán jobbkezének, ha ez jobban illik rá, NEM ENGEDJÜK, HOGY AKÁR EGYETLEN EMBERT IS KÉNYSZERÍTSEN ARRA, HOGY HÁBORÚBA MENJEN a DEEP STATE UKRAJNAI BEFEKTETÉSEI ÉRDEKÉBEN! Ha figyelemmel kísérjük a háborút, az orosz célpontok leginkább az amerikai pénzeken megvásárolt ipari létesítmények, stb. NAGYON SAJNÁLOK MINDENKIT, AKI EMBERKÉNT – akár ukrán, akár orosz, akár magyar, akárki – EBBE BELE LETT KEVERVE, DE AMERIKA NEM ÉRI MEG EZEKNEK AZ EMBEREKNEK – akár civilek, akár katonák, bármely oldalon halt is meg – A HALÁLA! De ha MZP, fegyőr, gyurcsótány vagy vadai asszony menni akar, menjen, hisz az ő pénzük forog kockán!
MZP meg valszeg azért akar találkozni a ripaccsal, mert hár holló a hollónak nem vájja ki a szemét…
Mutant Pig
2022-04-02 at 17:40
Mi meg engedjük be az ukrán menekülteket és küldjünk fegyvereket, mert az ukránok aztán tuti hálásak lesznek érte.
Igazsàgtevő
2022-04-02 at 17:39
A menydörgős Isten nyila csapjon közètek a tūntetès kellős közepèn.Hazaàrulò patkànyok,hogy doktorandus Bangòne szavaival èljek. Tràgyalàval etetett gombàk. Monda vala Marky zay.Bolonduljatok meg mindannyian.
gyozo2018
2022-04-02 at 17:38
Amúgy a facebook tömegesen, sorra tiltja le az egyéni használókat, akikről csak minimálisan feltételezhető, hogy a nemzeti oldal támogatói, s háború ellenesek.
Ungarn über alles !
2022-04-02 at 17:27
csak kérdem : nem volna már ideje a Pride-nevű állatvonulást Péteri major-külsőn rendezni ? !
…nehogy kiordítsa a belét a demokrákos pártoló főnökségük – hogy be lesznek tiltva !
1 Enaki
2022-04-02 at 17:19
Ott leszūnk a szavazàson. Kiàllunk,hitet teszūnk Nemzeti Kormànyunk mellett. Az elmùlt 12 èv bizonyìtèk arra,hogy a Fidesz Kormàny kièrdemelte bizalmunkat.A rendszer vàltàs òta az eltelt 12 èv a jòlèt tàrsadalom alapja. A kormàny a haza ès nemzet javàra tevèkenykedett,amit elismerūnk es mellette àllunk. Semmi kép nem szabad,a hazug baloldalra szavazni,mert egyèni èrdekeiket nèztèk ès becsaptàk az embereketm
Antónia
2022-04-02 at 17:15
Az érem másik oldala..
Sok minden van, amit még nem szabad elfelejteni.!
A teljesség igénye nélkül:
1944-ben Magyarországot nem az oroszok szállták meg és erőszakoltak meg 400 ezer magyar nőt, és lőtték rommá Budapestet, hanem az első, második, harmadik és a negyedik Ukrán hadsereg!
1956-ban se egy orosz küldte Budapestre a Vörös Hadsereget leverni a forradalmat, hanem egy Ukrán: Nyikita Szergejevics Hruscsov!
1968-ban nem egy orosz rendelte el a Prágai Tavasz leverését, hanem az Ukrán nemzetiségű Leonyid Iljics Brezsnyev!
Kárpátalján se oroszok romboltak le magyar emlékműveket és gyújtogattak magyar intézményekben, hanem az ukrán fasiszták.
Kijevben se az oroszok készítettek halállistákat a magyarokról, hanem az Ukrán fasiszták.
A Majdan-i fasiszta forradalmat se az oroszok finanszírozták, hanem Viktória Nuland vezetésével az USA! 5 milliárd dollárt tolt bele az USA a fasiszták hatalomra juttatásába!
Természetesen a mai korban nem megfelelő módszert választott Oroszország a fasiszta ukrán hatalom felszámolására, de ők sajnos másként gondolkodnak mint egy valódi demokrata, mert Oroszország más világ, de ebben nem megkerülhető az USA súlyos felelőssége, mert ők viszont pontosan tudták hogy háború lesz a vége annak, ha folyamatosan rángatják a medve bajszát!
A medve viszont nem játék!
A székelyek már megtanulták! Viszont az ukrán fasiszta hatalom már rég tűrhetetlenné vált!
—
Kiss Róbert
2022-04-02 at 17:13
Igen óriási a tét,és én magam is meglepődtem,csak saját ismerőseim köréből
HATAN!!!mennek FIDESZRE!!!szavazni,akik 1990-óta SOSEM!!!voltak👍👍👍💯💯💯😀😀😀
Pamaja
2022-04-02 at 17:09
🇭🇺🙏🧡Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött! Hajrá, Magyarország, Hajrá, Magyarok!🧡🙏🇭🇺