Elutasította a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség Tényi Istvánnak a feljelentését, amelyben a belvárosi Fidesz-tag csalás és közokirat-hamisítás bűntette miatt a Haza és Haladás Közpolitikai Közhasznú Alapítványt, a Haza és Haladás Egyesületet, valamint az Együtt – A Korszakváltók Pártját is feljelentette – tudta meg a PestiSrácok.hu Az ügyészség álláspontja szerint a szervezetek nem követtek el bűncselekményt. Tényi egyebek mellett azért jelentette fel az ellenzéki pártot, mert Soros György is támogatta a pár mögött álló Haza és Haladás Egyesületet, amelynek átláthatatlan a gazdálkodása.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
Bűncselekmény hiányában elutasította a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség Tényi Istvánnak a Haza és Haladás Egyesület, a Haza és Haladás Közpolitikai Közhasznú Alapítvány, valamint az Együtt – A Korszakváltók Pártja ügyében tett feljelentését – tudta meg a PestiSrácok.hu. A portálunk birtokában lévő ügyészségi határozat szerint a szervezetek által elkövetett “cselekmények nem bűncselekmények”. Az ügyészség kinyilvánította azt is, a határozat ellen nem tehet panaszt Tényi István.
Tényi feljelentését az Együtt társelnökének interjújára alapozta, amelyet Szigetvári Viktor a Hír TV-nek adott. Ebben – a bejelentő szerint – a politikus elismerte, hogy Soros György alapítványa, a Center for American Progress (CAP) is támogatta a pár mögött álló Haza és Haladás Egyesületet, a kapott összegről azonban nem adott információt, mint ahogy az sem tudható, hogy Soros György mit kért a pénzért cserébe. Tényi István a feljelentésében előadta, a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Alapítványt lényegében a CAP működteti Amerikából, miután 2013-ban 115 millió forinttal támogatták az alapítványt, amelyből 106 millió a Soros György-féle szervezettől érkezett az alapítvány számlájára. A CAP 2011-ben, és 2012-ben is mintegy 110 millió forintot adott Bainai Gordonéknak.
A feljelentés adatai szerint a Haza és Haladás Közpolitikai Közhasznú Alapítvány 45 millió 567 ezer forintos eredménnyel zárta a 2011-es évet, azonban az azt követő évben már 21 millió 235 ezer forintos veszteséget könyvelt el. Tényi István szerint az is látható, hogy a Haza és Haladásnak már a bejegyzés előtt is volt bérköltsége.
“A Haza és Haladás Egyesületnek még 2014 nyarán kellett volna nyilvánosságra hoznia az 500 ezer forint feletti támogatóinak a névsorát, de ezt a mai napig nem tette meg. A közhasznúsági jelentésekből, valamint nyilvános adatokból kiolvasható, hogy 2013-ban mintegy 440 millió forinttal támogatták az Egyesületet” – olvasható Tényi István feljelentésében. A feljelentő a párttörvényre is hivatkozik, miszerint költségvetési szervtől, állami vállalattól, közvetlen költségvetési, vagy költségvetési szervi támogatásban részesülő alapítványtól vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el egy párt, miként más államoktól, vagy névtelen támogatóktól sem. Amennyiben pedig ilyet mégis elfogad, akkor azt az összeget be kell fizetnie a költségvetésbe.
Az ügyészség szerint ugyanakkor a feljelentés nem tartalmaz olyan adatot, hogy az Együtt kapott volna sérelmesnek vélt támogatást, az alapítványok számára más forrásból érkező pénzeket pedig nem lehet bárminemű korlátozás alá vetni. Az ügyészség szerint nem merül fel a csalás gyanúja, így nyomozást sem lehet elrendelni.
“Mivel a feljelentő által sérelmezett magatartás tényállási elemek hiányában nem valósítja meg a csalás, illetve a közokirat-hamisítás bűntettét, és más bűncselekmények gyanúja sem merül fel, ezért a feljelentést elutasítom” – határozott Dékány Éva, megbízott kerületi csoportvezető ügyész.
A feljelentő, Tényi István neve az elmúlt hónapokban többször is megfordult a sajtóban. Ő jelentette fel a norvég civil pénzeket kezelő és osztogató Ökotárs Alapítványt, a HVG-t és a január 2-i kormányellenes tüntetést szervező MostMi Szolgáltató Nonprofit Kft.-t.
Tényi István a PestiSrácok.hu-nak korábban elárulta, egy tisztább, átláthatóbb közélet megteremtése vezérli. Kérdésünkre leszögezte, a feljelentések ügyében soha, senkitől nem kért és nem kapott pénzt. Fideszes tagságáról azt mondta, valóban tagja a kormánypártnak, de pozíciója nincs.
A Bajnai-alapítvány korábbi, erősen kamuszagú beszámolójával részletesen is foglalkoztunk, cikkünket itt olvashatja el. Veszteségeiket akkor azzal magyarázták, hogy a “politika pénzbe kerül”…
Soros György támogatásaival kapcsolatban megjegyzendő az a PestiSrácok.hu által elsőként feltárt tény, hogy nagyon jelentős az átfedés a nemzetközi spekuláns civil támogatottjai és a norvég alap kedvezményezettjei között Magyarországon. Az utóbbi években szinte ugyanaz a kör nyerte el a nemzetközi szerződés alapján, elvileg politikai szándékoktól mentesen osztogatott norvég pénzeket, amely az elmúlt tíz évben az Open Society Foundation és más Soros-szervezetek kiemelt törődését is élvezte. Azt is portálunk derítette ki, hogy teljes egészében, vagy nagyobbrészt a Soros Györgyhöz köthető tízmilliós támogatásokból fizeti újságíróit, alkalmazottait az Átlátszó.hu, a K-Monitor, a Transparency International és a Political Capital.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS