Pesti Srácok

Erősen kamuszagú a Bajnai-alapítvány beszámolója

Erősen kamuszagú a Bajnai-alapítvány beszámolója

Már majdnem megsajnáltuk a Bajnai Gordon által alapított Haza és Haladás Alapítványt, mert pénzügyi beszámolója szerint a templom egere is jómódúbb a 2012-es évet több mint 21 milliós veszteséggel záró alapítványnál, ám gyorsan kiszúrtuk a mínuszos eredmény furcsaságait. Érdekes, hogy miközben az alapítvány eredménye drasztikusan negatívba fordult, a Haza és Haladás kuratóriumának elnöke, Bajnai egykori kabinetfőnöke, Schmidt-Hegedüs Dóra évi négymillió forinttal több fizetést vihetett haza, mint 2011-ben. Ugyancsak furcsa az is, hogy 2012-ben az alapítvány személyi jellegű ráfordításai is jelentősen megugrottak, 2011-hez képest több mint kétszeresére nőttek. Arra is felfigyeltünk, hogy a Haza és Haladásnak már a bejegyzése előtt is volt bérköltsége.

SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu

Több érdekességre és látszólagos ellentmondásra is felfigyeltünk, amikor górcső alá vettük a Haza és Haladás Közpolitikai Közhasznú Alapítvány utolsó pénzügyi beszámolóját. A baloldali összeborulás legnagyobb vesztese, a Bajnai Gordon által alapított alapítvány ugyanis horribilis veszteséggel zárta a 2012-es évet, miközben az abban tevékenykedők és dolgozók csinos kis summákat tehettek zsebre. A magyar gazdasági élet szereplőinek a többségénél elvileg éppen egymást kizáró fogalom a jólét és a veszteség, de a Haza és Haladás bravúros egyenes arányosságot állított fel: kevesebb bevétel, még több kiadás, kisebb forrás, nagyobb költekezés, karcsú kassza, felhizlalt személyi jellegű kiadás. Összegezve így értékelhető a Haza és Haladás 2012-es éve. Vegyük azonban alaposan szemügyre az alapítvány elszámolását.

PestiSracok facebook image

Jól fialt a veszteség

A Haza és Haladás Közpolitikai Közhasznú Alapítvány 21 millió 235 ezer forintos veszteséggel zárta a 2012-es évet, miközben 2011-ben még 45 millió 567ezer forintos eredményt tudott felmutatni.Még mielőtt bárki megsajnálná a Bajnai Gordon által alapított szervezetet, és adakozás indításon, adomány átutaláson törné a fejét, nem árt tudni, hogy Schmidt-Hegedüs Dóra, a Haza és Haladás kuratóriumának elnöke, Bajnai egykori kabinetfőnöke 13 millió 560 ezer forintos juttatást kapott 2012-ben, miközben 2011-ben még csak 9 millió 450 ezer forintot vihetett haza. Schmidt-Hegedüs Dóra apanázsa annak ellenére emelkedett évi több mint négymillió forinttal, a Haza és Haladás 2012-ben 21 millió 235 ezer forintos veszteséget, 2011-ben pedig 45 millió 567 ezer forintos nyereséget könyvelhetett el. Furcsa, hogy éppen a pozitív eredmény hozott kevesebbet a konyhára, a mínusz pedig jól fialt.

Kevesebb bevétel, még több kiadás, kisebb forrás, nagyobb költekezés, karcsú kassza, felhizlalt személyi jellegű kiadás - összegezve így értékelhető a Haza és Haladás 2012-es éve. Fotó: sikerado.hu

Két és félszeresére emelt személyi kiadások

Két évvel ezelőtt a személyi jellegű kifizetések is jelentősen megugrottak a Haza és Haladásnál. 2012-ben 46 millió 397 ezer forintra rúgott ez a költség, miközben 2011-ben csak 19 millió 748 ezer forintos terhet jelentett. Ráadásul tény az is, hogy 2012-ben közel harmincmillió forinttal kevesebb bevételre tett szert a Haza és Haladás, mint 2011-ben, de a karcsúbb kassza sem riasztotta vissza attól a szervezet döntéshozóit, hogy éves szinten 32 millió forinttal emeljék a kiadásokat.

Megalakulás előtti bérköltség

A 2011. évi beszámolóban is felfigyeltünk egy furcsaságra. Érdekes ugyanis, hogy az alapítványt 2011. március 29-én jegyezték be, de már az előző évben, 2010-ben is tett szert bevételre, és bérköltsége is volt. Utóbbi 703 ezer forintos tiszteletdíjat jelentett. Talány, hogy miként tudtak bérszámfejteni a bejegyzés előtt, amikor még adószáma sem volt az alapítványnak.

Amerikai pénzek, állami cégek támogatásai

Az Egyesült Államokból is nagy összegű szponzoráció érkezett a Haza és Haladás bankszámlájára.

Mint ahogy az ismert, korábban nagy port kavart, hogy az OTP és a MOL is szerepelt a Bajnai Gordon által alapított alapítvány támogatói között. A Haza és Haladás Alapítvány által közzétett lista szerint 2011-ben mindkét cég 10-10 milliót adott a szervezetnek, 2012-ben pedig az OTP-től 30, a Moltól 15 millió forint érkezett az alapítvány számlájára. A Haza és Haladás Alapítványt az amerikai Center for American Progress (CAP), egy a Demokrata Párthoz közeli (és egyben baloldali-liberális) kutatóintézet is szponzorálta. A CAP 2012-ben 228 ezer dollárral, 2011-ben pedig 209 ezer euróval segítette az alapítványt.

Az alapítvány szerint pénzbe kerül a politika

A Haza és Haladás Alapítvány ezután közölte, „mindenki számára legyen nyilvánvaló: a politika pénzbe kerül!”„A kérdés csak az, hogy a „politikát csinálók” ügyeket képviselnek vagy mutyikat. Átláthatóan gazdálkodnak, avagy kihasználják a kiskapukat” - hangsúlyozták. Az átlátható gazdálkodásra érzékeny Haza és Haladás a jobboldali civil szervezeteket is többször felszólította, számoljanak el az akcióik pénzügyeivel. Emlékezetes a Civil Összefogás Fórum és a Haza és Haladás Alapítvány szócsatája. Szigetvári Viktor, a volt miniszterelnök vezette egyesület alelnöke szerint a CÖF közpénzekből finanszírozta Bajnait lejárató kampányát, és a Fidesz alvállalkozójának nevezte a szervezetet. Szigetvári ismertette, „a Haza és Haladás Alapítvány elszámol a bevételeivel és a kiadásaival, most a Civil Összefogás Fórumon, a Heti Válaszon és társaikon a sor, tisztázzák ők is, miből működnek”.

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közleményben reagált.„Figyelemmel a Haza és Haladás Egyesület irányunkba megnyilvánuló információ éhségére, a törvényben meghatározott határidőn belül nyilvánosságra hozza számviteli és közhasznúsági jelentéséből a 2012-es évre vonatkozó bevételi adatait. A szervezetünk bevétele 46,5 millió forint volt. A kapott támogatásokkal és adományokkal az érintettek felé alapítványunk a jogszabályok előírása szerint elszámolt. A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány vezető tisztségviselőinek nem nyújtott sem pénzbeli, sem természetbeni juttatást. Visszautasítjuk a Haza és Haladás Egyesület azon állítását, miszerint a Gyurcsány-Bajnai kormány múltbeli tevékenységéről szóló ismeretterjesztésünkre támogatást kaptunk volna költségvetési szervtől, FIDESZ-től vagy más párttól, alapítványtól vagy külföldi intézménytől. Ez irányú kiadásainkat, mint ahogy azt már többször jeleztük, magánszemélyek és kisvállalkozások segítségével rendeztük” - írták.

Vezető képünk Balázs Attila "Fintor" című fotója, amelyen Bajnai Gordon a Nyíregyházi Állatparkban fintorog, a Zöld Piramis Félelem Háza részlegében, ahol egy üvegburába bújva csótányokkal találja magát szemben a látogató. Forrás: fotoklikk.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.