Pesti Srácok

Az utolsó tagdíjakért kuncsorog a MOK

Az utolsó tagdíjakért kuncsorog a MOK

A kormány tavaly decemberben megszüntette az orvosok kötelező kamarai tagságát, miután a Magyar Orvosi Kamara (MOK) arról győzködte az orvosokat, hogy szegüljenek ellen az új egészségügyi reformnak és ne írják alá az új szerződéseiket. Bár akkor azt állították, hogy saját belső felmérésük szerint 8000 orvosból 4500-an hajlandóak letétbe helyezni felmondásukat, 6800-an pedig az önként vállalt túlmunkaszerződéseikről állították ugyanezt, most úgy tűnik, mégsem áll olyan jól a MOK szénája. Erre utal ugyanis, hogy fizetési emlékeztetőt küldtek azoknak az orvosoknak, akik a törvényes határidőn belül nem nyilatkoztak arról, hogy maradnak-e kamarai tagok vagy sem. Aki pedig ezt elmulasztotta, annak a kamarai tagsága megszűnik, viszont az elmúlt három hónap tagdíját be kell fizetniük, amiről egy levélben tájékoztatták az orvosokat. Ha ezt nem teszik meg, tovább nőnek a költségek.

Még decemberben szavazta meg a parlament az új egészségügyi törvénycsomagot, amely ellen felemelte a szavát a MOK. Tették ezt annak ellenére, hogy Takács Péter egészségügyi államtitkár elmondása szerint olyan átalakításokat kifogásolnak, amikre korábban ők tettek javaslatot írásban. Ezek után a kamara nyomást gyakorolt az orvosokra és arra buzdította őket, hogy ne írják alá az új szerződéseiket. A kormány pedig nem sokkal később arról döntött, hogy a jövőben nem lesz kötelező az orvosoknak a MOK tagjának lenni. Az orvosoknak ezért nyilatkozniuk kellett arról, hogy kívánnak-e a jövőben tagok maradni vagy sem, aki pedig ezt nem tette meg a törvényes határidőn belül, annak automatikusan megszűnt a kamarai tagsága. A fizetés alól viszont nem engedik őket kibújni, az orvosoknak ugyanis a MOK küldött egy fizetési emlékeztetőt, hiszen hiába szűnt meg a kamarai tagság automatikusan, az elmúlt három hónapot be akarják hajtani rajtuk. Mint írják:

Nem nagy összegről van szó – 12 300 forint –, de annak fényében ez is sok, hogy ezért a pénzért cserébe nem kaptak semmit. A kamara levelében egyébként arra hivatkozik, hogy a stabil gazdálkodásukat szeretnék ezzel fenntartani. Hozzáteszik azt is, hogy a fizetés elkerülhetetlen, mivel

PestiSracok facebook image

Aki pedig ennek ellenére sem fizet, annak plusz költségei lesznek, hiszen

Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.