Ukrajna irányából érkező, egyelőre azonosítatlan légi eszköz repült be péntek reggel Kelet-Lengyelországba – közölte a lengyel hadsereg műveleti parancsnoksága.
A tárgyat a határ átlépésének pillanatától követték a nemzeti légvédelmi rendszer rádiólokációs eszközeivel, amíg el nem tűnt – közölték a műveleti parancsnokság X közösségi felületén. Jacek Goryszewski parancsnoksági szóvivő később a Polsat News kereskedelmi televízióban is közvetített sajtóértekezletén közölte: a tárgy rádiójelei a kelet-lengyelországi Zamosc város környékén szűntek meg. Az illetékesek vizsgálják, hogy pontosan mi történt – mondta el Goryszewski. Hozzátette: az incidens kapcsán megemelték a lengyel légierő harckészültségét.
Andrzej Fijolek, a Lublini vajdaság rendőrségi szóvivője a PAP hírügynökségnek elmondta: sérültekről, robbanásról nincs információjuk. Az esemény miatt péntek délután Andrzej Duda elnök egyeztetett Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfőhelyettessel, nemzetvédelmi miniszterrel, Maciej Klisz altábornaggyal, műveleti parancsnokkal, valamint Wieslaw Kukula altábornaggyal, vezérkari főnökkel. A találkozót követő sajtókonferencián Kukula altábornagy elmondta: “minden jel arra mutat”, hogy egy orosz rakéta hatolt be a lengyel légtérbe, amely a rádiólokációs eszközök adatai és a szövetségesek megerősítései szerint egy idő múlva távozott onnan.
Klisz altábornagy hozzátette: a rakéta mintegy 40 kilométeres mélységben hatolhatott be Lengyelország fölé, és a légtérsértés mintegy 3 percig tartott. A röppályájára vonatkozó műszaki adatok megerősítése végett a hadsereg terepszemlét is tart. Az ukrajnai háború kitörése óta nem ez az első, Lengyelországot érő légi incidens. 2022 novemberében a kelet-lengyelországi Przewodów településen egy Ukrajnából indított rakéta csapódott be, két lengyel állampolgár halálát okozva. Idén áprilisban a nyugat-lengyelországi Bydgoszcz melletti erdőben egy orosz gyártmányú, tavaly decemberben kilőtt manőverező robotrepülőgép maradványaira bukkantak.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-PAP/Pawel Supernak (lengyel légvédelmi egység)
Laci
2023-12-30 at 09:35
Egyre veszélyesebb a helyzet, a háború fenntartása a háttérhatalom érdeke. Ehhez ürügy ez a rakéta, amiről röptiben megállapították, hogy orosz. A lengyel Tuskó, az angol és amerikai elnök irányítói ki akarják szélesíteni a háborút. A 24-es jóslatok szörnyű pusztításokat jósolnak. Már közel van a harmadik világháború globálissá válása, ami atomháború lesz, mert az atlanti elitnek semmi sem drága. És az sem tartja őket vissza, hogy őket is elérheti a baj, az emberek nem számítanak. A baloldali kormányok vesztésre állnak, ez a diktatúrát művelő csapat inkább háborút indít, csak ne legyen választás. Ez a Tuskó elsőnek beviszi Lengyelországot a háborúba, aztán elszabadul a pokol. Byden is abban érdekelt, hogy ne legyen választás, mert veszítene. Ezek csak lopni, csalni, hazudni tudnak, a liberálfasisztakommunista erkölcs olyan mint a szocialista erkölcs, ezen alapul a jogállam. Nagy szarban vagyunk itt a Földön, nem jók a kilátások. Ha nem győzzük le a háttérhatalmat, akkor kinyírják az emberiség nagy részét.A Covid nem hozta az általuk várt eredményt, majd jön más, majd ráfogják az oroszokra, vagy az UFO-kra, fő, hogy termeljenek a fegyvergyárak, a gyógyszergyárak, fogyjon a cigaretta, igyák a Cólát és a whiskyt, mert az üzlet mindenek előtt. Ellopni a másét,lásd Afganisztánban a titánt, Ukrajnában a lítiumot, Oroszországban, meg amit érnek.Amiért fizetni kell, ott papírdollárral fizetnek, élősködnek az emberiségen. Ma már az ellentét nem a jobb és baloldal között van, hanem a demokrácia és az amerikai típusú demokrácia között van. A normális gondolkodás csap össze a sunyi hazudozással.
úgyamintvan
2023-12-30 at 00:42
(sorosék)Lengyelországot mindenáron be akarják ugratni az oroszellenes amerikai agresszióba a sorosista puccsnak és a média elfoglalásának is az a célja
Ponty Kelemen
2023-12-29 at 19:14
Az ukránok a provokátorok, de az oroszokat fogják vádolni, akárcsak Bucsánál. Az egész Zelenszkij-Tusk helyzet egy tragikomédia. Mindazonáltal az Antikrisztus Szivárvány Birodalma bukni fog.
Lali72
2023-12-29 at 18:58
Ez lehet egy provokáció kezdete is!
Fogy a lőszer,katona,felszerelés és nem nagyon van kilátásban elegendő utánpótlás,valószínűleg (ha van Isten)nem is fognak kapni sehonnan semmit ezek a tróger nyomoronc ukrán tetvek.
A pöcszongoristából meg simán kinézem azt hogy,valahogyan belerángatja az egész NATO-t,ha másképp nem megy akkor kiprovokálja.
X3
2023-12-29 at 18:24
Ukrania össze vissza lövöldőz.Nincsennek szakképzett katonák. Saját gépüket is lelőtték.
Dex
2023-12-29 at 17:01
Az a szláv Télapó lehetett.