Az öreg
"Persze egyesek félnek az idősebbektől, mert olyanokra is emlékeznek, amit mások szeretnének elfelejteni."
Hová lettetek Ti régi barátok, akikkel kart-karba fonva többször is békemeneteltünk? Hová lettetek kedves politikusaim, azok, akikkel együtt dolgoztunk a rendszerváltás óta, hogy ne legyen hazánk a nyugati pénzügyesek gyarmata, kiszolgáltatott népe? Hová lettetek, ti igaznak vélt harcostársak? Egykor bátran hátat fordíthattunk egymásnak, nem ért váratlan támadás. Mégis, ha manapság valamelyikünk az útszélre kerül, hiába keresed a segítő kezeket, csak ígéretek romhalmazát kapod. Az újságírói lét nem életbiztosítás. De nem is ezért mentünk újságírónak. A valóság felfedése, a tisztánlátás, az emberek igazságának megjelenítése, a segíteni vágyás szolgálata hajt legtöbbünket.
Igaz a mondás, a hála nem politikai kategória. Életem során többször megtapasztaltam, megtanultam, hogy ha felépítesz egy jó csapatot, akkor számítanod kell arra, hogy valaki elárul és hátba szúr. Ez ellen persze nincs gyógyszer, mert ha keresed az ellenszert, akkor ennek keresése elveszi az időd, életkedved, aktivitásod, cselekvésed, amiért élni, alkotni érdemes. Persze voltak néhányan, akik azonnal azon gondolkodtak, szervezkedtek, hogy újra helyem legyen az újságírásban, a szakmában. Ezt köszönöm.
Az Öreg. A hétről hétre megjelenő közéleti blogom, véleményem ezentúl ezen a felcímen fog megjelenni. Ahogy lassan távolodtam a fiatalság szép évtizedeitől, egyre többet tűnődtem azon, hogy mit jelent az öregedés, az öreg? A koromat, állapotomat, kinézetemet, élettapasztalatomat? Manapság a hatvanasok-hetvenesek jelentős része még nem öreg, sem fizikailag, sem lelkileg, sem szellemileg. Jól tudjuk, vannak olyan fiatalok, akik már harmincéves korukra megöregedtek, nehézkessé, életunttá váltak, nincs elképzelésük, életre való tervük a jövőt illetően. Az öregség az emlékezet gazdagságát, sokoldalúságát, a tapasztalatot, az évtizedekre visszatekintő történések pontos leírását jelenti. Nem tudom elfelejteni a pillanatot, amikor az ezerkilencszáznegyvenes évek végén apám mellett álltam a gyárudvaron, s éppen bőrkabátos emberek államosították a gyárát. A fehér köpenyének zsebéből nemcsak a pénztárcáját, de a logarlécét és a Mont Blanc-tollát is elvették: mondván, ez az állam tulajdona. Nem tudom elfelejteni a hetvenes éveiben járó Ozoray Schenker Zoli bácsit, a hatalmas termetű katonatisztet, Magyarország 1912. évi kardvívó olimpiai bajnokát, aki az ötvenes évek elején Diósdról kerékpárral érkezett a Római fürdőre, hogy kis juttatásért vívni tanítsa tanítványait. Osztályidegen volt, a „nép ellensége”, még nyugdíját is elvették. Tőle tanultam a többi között fegyelmet, kitartást és az újrakezdés fontosságát. Mély nyomot hagyott bennem 1956. A szovjet hadsereg másodszor lőtte szét Budapestet, a Belvárost. A Móricz Zsigmond Körtéren a Molotov-koktélokkal harcoló három osztálytársammal végzett az orosz katonák dumdum-golyója. Azokban a hónapokban az ország többsége egyet akart: szabadságot és hogy a ruszkik menjenek haza. Sajnos azóta sem volt ennyire egységes a nemzet. A rendszerváltást nagyon akartuk, nagyon akartuk a szovjetmentes Magyarországot, akartuk a parlamentáris demokráciát, a jogállamot. Miután a rendszerváltásnak volt kifutási ideje-nem úgy, mint az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak, így előbb-utóbb kiderült, hogy egyesek nem rendszert akartak váltani, csak rengeteg pénzhez, vagyonhoz jutni. Mások, főként a balliberálisoknak nevezett oldal, most nem a volt Szovjetuniót akarták kiszolgálni, hanem gátlástalanul a Nyugatot, a multinacionális érdekeket, feladva ezzel hazánk nehezen kivívott függetlenségét, önállóságát.
Egyszóval elkél olykor az idősebb bölcsessége, élettapasztalata. Erre pedig ebben a bonyolult világban egyre inkább szükség van. Nem véletlen, hogy az észak-amerikai indiánok és a történelem sok más népe sem nélkülözte az idősek, bölcsek tanácsait. Nem kell tehát sutba dobni mindent, ami régi. Persze egyesek félnek az idősebbektől, mert olyanokra is emlékeznek, amit mások szeretnének elfelejteni. Ma azok a politikusok, megmondó emberek gyűlölködnek Putyin és Oroszország ellen, akik harminc éve még Szovjetuniót, a kommunizmust szolgálták feltétel nélkül. Nos, az ilyen emberek múltjára kell emlékeztetnünk nekünk, idősebbeknek a fiatalokat. Emberekre, akik véleményüket úgy cserélik, mint az alsónadrágjukat, és akik a külföldről érkező apanázsért a hazájukat is könnyedén elárulják. Ígérem tehát hogy hétről-hétre leleplezem a hazugságot és tükröt állítok a köpönyegforgatók elé.
